–eö– [Eörsi János]

Nyomtatóbarát változat

Horváth József saját és ismerősei jellemzése szerint „radikális” szakszervezeti ember. Alelnöke munkahelye független szakszervezetének, szervezője a Liga dél-dunántúli régiójának, képviseli a Ligát a megyei munkaügyi tanácsban is (ahol többek közt a Zalának szánt foglalkoztatási alap elosztásáról döntenek), sőt korábban az Áfor más régiójának munkaügyeit is képviselte a dombóvári döntőbizottság elnökeként, eladdig, amíg a vállalat régi szakszervezete el nem érte visszahívását e tisztségből. Országraszólóan úttörő vállalkozásba fogott, amidőn – belga mintára – megalapította a zalaegerszegi városi független szakszervezetet. E formációnak – fejtegeti – az az előnye, hogy nem történhet meg a szakszervezeti vezetővel – vagyis vele – az, amit vele mint áforos aktivistával csinálnak. A városi szakszervezet (13 munkahelyen van 10 usque 40-50 tagból álló alapszervezete) kívülről hatol be a munka helyére, így munkajogilag is független a munkaadótól, akivel tárgyalni kell.

Saját munkahelyén tavaly júniusban szervezte meg a Liga-egységet, tiltakozva az ellen, hogy akkori főnökét, a Zala megyei üzemigazgatót, aki diktatórikus stílusával ellensúlyozta volt rátermettségi hiányosságait, negyvenezer forintos Áfor-díjra terjesztették föl. Utóbb csakugyan felmondtak annak az üzemigazgatónak, alkalmatlanság címén, egyebek között „rossz munkahelyi légkör” előidézésére is hivatkozva. Ekkor, vagyis az úgynevezett „elvi irányítás” szerint novembertől, hivatalosan pedig január 1-jétől összevonás útján a Vas megyei üzemigazgatóság alá rendelték a zalai Áfort. Horváth József szerint emiatt általános volt az akkor csaknem kivétel nélkül az új szakszervezetbe tömörülő zalaiak méltatlankodása; küldöttségük 130 aláírással fölszerelkezve ment föl Pestre a vezérigazgatóhoz, kilátásba helyezve – ne feledjük, novembert írtunk akkor –, hogy sztrájkba lépnek, „megbénítják” egész Zala megyét. Végül szóbeli ígéretet kaptak arra, hogy az átszervezés nem von maga után elbocsátásokat. „Ott voltunk négyen-öten, és a vezérigazgatói ígéretben nem kételkedhettünk.”

Persze, állapítsuk meg tárgyilagosan, nem kifejezetten a szakszervezet dolga feltenni a kérdést, hogy szükség van-e egy belső összevonásra. De hát nem másról lehetett szó, mint alkuról, pozícióharcról annak érdekében, hogy az új szakszervezet az összevont keretek között is megálljon a lábán. „Ne ők, kívülről és fölülről osszák el a béreket!” Az elkövetkezendő – decemberi–januári – időszakban csakugyan a bértárgyalásokra helyezték a súlyt. Az egyiken – ahol jutalomelosztásról volt szó – jelen volt Horváth József; a tárgyalás elhúzódása miatt már nem akadályozhatta meg, hogy a neki ítélt összeg alá szorítsák a többi középvezetőét. Januárban betegsége miatt nem lehetett ott a béremelés elosztásánál, ekkor a jelen lévő zalai (két hagyományos és egy független) szakszervezetis kapta a legtöbbet, neki, a távollévőnek meg mindenkinél jóval kevesebbet juttattak.

Horváth Ferenc Vas–Zala megyei üzemigazgató mindkét bértárgyalással kapcsolatos állítást cáfolja; az elsőt úgy, hogy tárgyaló fele akkor „munkavégzésének megfelelő jutalomban részesült”, a másodikat pedig úgy, hogy „a jelen levő független szakszervezeti elnök szerint is nagyon korrekt volt a bértárgyalás”. Egyébként, nem tesz különbséget a két szakszervezet között, igaz – teszi hozzá –, hiába kért, mindeddig nem kapott listát a dolgozókról, így máig nem tudja megmondani, ki melyik szakszervezetnek a tagja. Mért fontos ez? – kérdezzük. Csak hogy tudja, kivel üljön le tárgyalni, bár nem kezeli mereven a kérdést, mindig bevonja mindkét szakszervezet illetékeseit. Horváth Ferenc nem hallott a vezérigazgató ígéretéről és a 130-ak tiltakozásáról. Tőle, az üzemigazgatótól azt várják el felettesei, hogy racionálisan gazdálkodjon a létszámmal és bérrel. A másik kötelem, amely rászakadt az összevonás után: a zalai állomások kritikus biztonságtechnikai, munka- és tűzvédelmi helyzetének fölszámolása. Föl kellett hozni Zalát annak a Vas megyének a színvonalára, amely négy ízben is megnyerte volt a versenymozgalmi vetélkedést az Áfor üzemigazgatóságai között. A létszám- és bérgazdálkodásban a teljesítményt kell megítélni – szögezi le –, nem pedig a mozgalomban szerzett érdemek szerint. Horváth József pedig sokat hiányzott a munkahelyéről.

Ez a vita aztán végighúzódott egy szabálysértési eljáráson is, amelyet Horváth József kezdeményezett a munkavédelmi felügyelőségnél a januári csekély béremelés miatt Horváth Ferenc ellen, „kipróbálva” egy ’90. végi, szakszervezeti jogokat védő kormányrendeletet. Hátrányos anyagi megkülönböztetés érte őt mint szakszervezeti vezetőt – így a kezdeményezés. A munkavédelmi felügyelőség, az üzemigazgatóság álláspontjával azonosulva, egy biztonságtechnikai ellenőrzés során feltárt hiányosságokra hivatkozott. Eszerint tehát az anyagi hátrány nem a szakszervezeti, hanem a biztonságtechnikusi ténykedés miatt állott elő. Bonyodalmas vita kerekedett, József fellebbezett, ám eredménytelenül, június 20-án végleg megszüntették az eljárást az üzemigazgató ellen.

Nem sokkal ezután, július 3-án, megkapta Horváth József a felmondólevelét. Az indoklás szerint összevonják a zalai és a vasi biztonságtechnikusi munkakört. Más munkaköröket is összevontak – magyarázza Horváth Ferenc –, ezt követelte a racionalitás. Kérdésünkre, hogy ezekben az esetekben elküldték-e a zalaiakat, azt felelte, nem, más munkát ajánlottak föl nekik. Horváth József, aki szerint egy szakszervezeti vezetőnek elsősorban a munkajoghoz kell értenie, már a kézhezvétel pillanatában észrevette a felmondás gyenge pontjait, amelyekbe kapaszkodva megküzdhet állásáért. Például – ahogy Forgács Pál Liga-elnök levele is tanúsítja – nem kérték ki előzetesen a szakszervezeti szövetség véleményét. De hát – írja vissza a Ligának Horváth Ferenc – szeptember 1-jéig van idő az esetleges észrevételek megtételére. Ez viszont nem előzetes véleménykikérés. Horváth József hiába kereste meg a munkaügyi döntőbizottságot Székesfehérváron, máig nem tűzték ki tárgyalását. Most az Ipari Minisztériumban keres védelmet. Ott azt mondják, jó esélye van.

• Belföld