Pro Pátria

Az 51 éves Vass Sándornak két hét leforgása alatt mennie kell, bár a hat hónap felmondási időnek megfelelő bérét fölveheti. Helyére az ismeretlenség homályából előbukkanó, nem szakmabeli Bokor Gábor mérnököt nevezték ki. A közgyűlésen – ahogy Vass Sándor visszaemlékezik – az ÁVÜ azzal az indokolta váratlan intézkedését, hogy Vass „nem felelt meg a tulajdonosváltással kapcsolatos új elvárásoknak”. Ezt az első ÁVÜ-s nyilatkozatok szerint úgy értik, hogy nem elég gyorsan halad előre a privatizálás. De hát – mondta a leváltott vezérigazgató – először is a Budapest Capital International Limited nevű amerikai cég vállalta, hogy egy bankkonzorciumot szervez a Pátria részvénytöbbségének megvásárlására. Másodszor, ő a magánkézbe adás ügyeit egy év végig szóló prémiumfeladat keretében intézi; miért vonják meg a bizalmat tőle most, jóval a prémiumkitűzési terminus lejárta előtt?

Ferencné Földvári Katalin ÁVÜ-igazgatóhelyettes, aki a közgyűlésen bejelentette a tulajdonosi döntést, szintén az elvárt gyors privatizáció szellemében nyilatkozott a Beszélőnek. Bokor Gábort – magyarázta lapunknak Ferencné – az ÁVÜ személyi adatbankjából (a fejvadászrészleg anyagai közül) választották ki; nem az az érdekes, hogy ért-e a nyomdászathoz, hanem milyen menedzseri adottságokkal rendelkezik a privatizáció levezénylésére. (Bokor Gábort lakásán próbáltuk keresni, de felesége útján megtagadta az interjúadást.) Amikor Vass Sándor két ellenvetését idéztük, kitérő választ kaptunk az ÁVÜ-igazgatóhelyettesnőtől: bizonyos együttműködési nehézségekről kezdett beszélni. Ám ilyenekről nem tud a volt harmadik igazgatótanácsi tag (egy bank munkatársa, akinek az új pénzintézeti előírások miatt kellett lemondania a Pátriánál betöltött tisztségéről), legalábbis az igazgatótanácsi üléseken nem voltak súrlódások Vass és az ÁVÜ között. Maga Vass csak egyetlen augusztusi esetre emlékezik: az ÁVÜ valami szerződést kért tőle, ő pedig azzal a megjegyzéssel küldte át, hogy szívességből teszi, mert jog szerint csak a felügyelőbizottság illetékes betekinteni a vállalat dokumentumaiba.

A hét vége felé egy kicsit másképpen kezdett nyilatkozni az ÁVÜ az elbocsátás okáról: nem azt tette Vass – mondta a Népszavának Báthory László igazgató –, amit tőle a tulajdonos vagyonügynökség elvárt, banki konzorciumot szervezett, és nem dolgozta ki például a dolgozók tulajdonhoz jutásának feltételeit. E szavak nyilvánvalóan a nyugtalan, elbizonytalanodott dolgozói kollektívának szóltak (mármint a tulajdonos rájuk is gondol), viszont kiviláglik belőlük, hogy most már szó sincs lassúságról. Könnyen meglehet, hogy az ÁVÜ-nek más tervei vannak, és épp a gyorsaság meg a banki konzorcium ötlete nincs ínyére.

Annak a lehetséges gyanúnak, hogy a kormánynak vagy az MDF-nek van szüksége a nyomdára, és ezért váltották volna le a vezérigazgatót, ellentmond, hogy a Pátriának nincs komoly lapelőállító kapacitása. Számítógép-leporellókat, nyomtatványokat – „marhaleveleket” – gyártanak nagy tömegben, Vass Sándor 1978-tól kezdődő vezetése alatt ennek a profilnak a felfejlesztésével vált a Pátria az ország legkisebb nyomdájából a legnagyobbá. Három nyomdaüzeme van (kettő a fővárosban, egy Dombóváron), 4 nagykereskedelmi egysége és 10 boltja. Tavaly a cég 1,4 milliárd forint értéket termelt, és kereskedelmi tevékenységével együtt 1,6 milliárdos forgalmat bonyolított le, 177 millió forint nyereséggel. Az idén csak az első félévben 143 millió forint nyereségét ért el a cég. Ezek az eredmények az ÁVÜ szerint a Pátria jó piaci helyzetének, nem pedig személyes érdemeknek tulajdoníthatók; tehát a vezetésben immár nem szakmai, hanem menedzseri erényeket kell csillogtatni.

Az ÁVÜ tulajdonosi jogai szinte korlátlanok, ugyanakkor egy-egy esetleg elhibázott döntés nem sokat számíthat az ÁVÜ-höz tartozó vállalatbirodalom léptékével mérve. Okkal számíthat arra az ÁVÜ, hogy nem kell senkinek elszámolnia a Pátria üzletvitelében elszenvedett veszteséggel, amely netán a nem szakmabeli menedzser beállítása miatt keletkezhetik. Jog szerint úgy látszik – és az ÁVÜ úgy tartja, legyen ennyi elég –, a leváltás makulátlan volt, és a vállalat dolgozói alacsonyabb néposztályainak tájékoztatása már végképp másodrendű kérdés. Épp most pénteken utasította el a Fővárosi Munkaügyi Bíróság a nyomdászszakszervezet keresetét az Athenaeum ügyében. A szakszervezet azért perelt, mert a vagyonügynökség intézkedéséről nem tájékoztatta előzetesen az Athenaeum dolgozóit, az alperes a bíróságon meg sem jelent, a bíróság meg illetékesség hiányára hivatkozva megszüntette az eljárást. Az ügy a polgári bíróságra tartozik – így a munkaügyi bíróság. Eszerint tehát a tulajdonos vagyonügynökség és az általa kinevezett igazgató között jogilag nem volna alárendeltségi viszony?

Egy másik elterjedt (bár szerintünk kevéssé valószínű) gyanú szerint a vezetőleváltás magyarázata az, hogy a kormányzat vagy az MDF köreit irritálja a Pátria könyvkiadói ténykedése. Az évente mintegy tíz könyv kiadására a Pátria nem üzleti, hanem kulturális céllal vállalkoznak. Kiadták többek között Göncz Árpádot, Konrád Györgyöt, Fejes Endrét, Kibédi Ervint, Székhelyi Józsefet, készül Eörsi István és Hankiss Ágnes könyve. „Nem tehetek róla – magyarázza Vass Sándor –, hogy a kulturális értékeket, amelyeket megőrizni kívánunk, nem kormánypártiak állították elő.” Most úgy érzik a Pátriában, hogy az ÁVÜ-intézkedés nyomán veszély fenyegeti ezt a felvállalt értékvédő missziót.

A híradások szerint „sztrájkhangulat” van a nyomdában, ám a vállalatnál működő hagyományos szakszervezet óv attól, hogy e végső eszközzel „politikai” síkra terelődjenek a dolgok. Akár az órendszerben, most is fönnáll annak lehetősége, hogy érdekvédő ténykedést politikainak minősítve bélyegezzenek meg. Ám a sztrájk valóban végső fegyver, amelyhez csak reményteljes ügyért lehet nyúlni. Mit tehet a szakszervezet? Követelhet először is tárgyilagos tájékoztatást különösen a dolgozók jövőbeni foglalkoztatásáról, hiszen e tekintetben, ahogy mi láttuk, az ÁVÜ-intézkedés nyomán a teljes bizonytalanság légköre uralkodott el. Másodszor, a szakszervezet ragaszkodhat a Pátria szociális szolgáltatásaihoz (orvosi ellátás, üdülés), amire eddig is futotta a prosperáló vállalatnak. Harmadszor: a szakszervezet harcolhat azért, hogy a privatizációs szerződés – ha majd nyélbe ütik – elfogadható garanciákat tartalmazzon a nyomdászok távlatos foglalkoztatásáról.