Skip to main content

…és ami egy helyben topog

Vissza a főcikkhez →


Igaz, megvan már a köztársasági megbízott és hivatalfőnöke jogállása, viszont még mindig nincs fővárosi törvény és földtörvény. Ezek nélkül pedig nem tudnak gazdálkodni az önkormányzatok.

Tánczos Zoltánné dr., Rákospalota alpolgármestere beszámol arról, hogy az Esso benzinkutakat létesítene Rákospalotán, az önkormányzat a telkeket vinné be apportként, a vállalkozás jövedelméből kiegészítenék az iskolák fenntartásának költségeit. Kétszer is megkeresték már az önkormányzatot az angolok, és könnyen lehet, hogy harmadszor végleg odébbállnak. Az önkormányzat tárgyalóképtelen: egyelőre még – ki tudja, meddig? – nem rendelkezhet a területén lévő ingatlanokkal. Más terveik is vannak – mondja az egyébiránt SZDSZ-es pártállású alpolgármester asszony –, például egy amerikai cég mosószalonokat létesítene a kerületben, a panelházak földszintjeit szintén a helyhatóság adná; volna jelentkező gokart-versenypálya építésére is, Rákospalotán van elég terület.

A fővárosi törvény hiányában nem tudni, hogy a mostani tanácsi kezelésű, a földhivataloknál „a magyar állam tulajdona” bejegyzéssel szereplő ingatlanok melyik szintű önkormányzatok tulajdonába kerülnek. Földtörvény hiányában pedig azt sem tudni, vajon milyen ingatlan lesz az önkormányzatoké. A parlament május–júniusban – hogy elejét vegye a tanácsi spekulációknak – kemény engedélyezési eljárástól tette függővé a kezelői jog elidegenítését, társaságba vitelét. Rákospalota most ostromolja is engedélyért az Állami Vagyonügynökséget – választ azonban mindeddig nem kapott a magas tulajdonosi szervtől.

Ám a baj még csak nem is itt kezdődik – folytatja a gazdasági-számviteli szakmában több diplomával rendelkező Tánczosné dr. –, hanem azzal, hogy az önkormányzatok még azt sem tudják pontosan megállapítani, hogy mennyi a pénzük és a vagyonuk. Igaz, nekik maguknak kell megbirkózniuk a tanácsi örökség számbavételének nem könnyű leckéjével; de égetően szükség van a számviteli törvényre és arra is, hogy felülvizsgálják a leltárra vonatkozó jogszabályokat. A jelenlegi beszámolási rendszerben „egyéb” bevétel címen könyvelik (illetve könyvelték az elődök) a nemegyszer igen jelentős tételeket, ugyanakkor még a gombostűt-rajzszeget, szappant-törülközőt is darabonként kell leltárba venni. No és itt van az adószedés: azáltal – érvel Tánczosné dr. –, hogy ezt nem ők, az önkormányzatok végzik, nem ismerhetik a területükön működő vállalkozásokat, az önkormányzati közösség gazdasági erejét. Nem ártana tehát kivenni az APEH kezéből e jogkört.

Rákospalota úgy tervezi: nem kíván élni a majdani törvény által biztosított helyi adóztatás lehetőségével. Inkább vállalkozásokból fedezné kiadásait. De amíg nem akarnak megszületni az ehhez szükséges törvények, addig az alap is hiányzik a kormányzati önállósághoz.










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon