–t [Solt Ottilia]

Nyomtatóbarát változat

Kezünkbe került két dokumentum. Hasonló feltehetően naponta több is születik az ország számos vállalatánál. Nincs bennük tehát semmi különös, ha csak az nem, hogy hétköznapiságuk ellenére sem eléggé közismertek az ilyenek.

Az egyik a Magyar Távközlési Vállalat Győr-Sopron megyei részlegéből származik (igazgató: Bodnár László), s a vállalat dolgozóinak megítélt munkahelyi építési, illetve házvásárlási kölcsönök listáját tartalmazza. 29 építkező, illetve vásárolni szándékozó dolgozó adatai sorakoznak egymás után. A nagy többség legalább 5 éve dolgozik a vállalatnál – egy munkavezetői beosztású csak 1988 óta, egy műszaki előadó meg idén lépett be. Legtöbbjüknek egy gyereke van, néhányan gyerektelenek, két család három-, és egy négygyerekes. A kölcsönigénylő férfi dolgozók átlagkeresetei 8-13 ezer Ft közöttiek (a nőké persze kevesebb, 6-7 ezer), nyolc építkezőnek még nincs a kezében az építési engedély. A javasolt kölcsönösszegek 150-230 ezer forintok. A szakszervezet (vállalati titkár: Szalai József) kicsit átdolgozta a vállalatvezetőség javaslatát. Négy dolgozó kölcsönét csökkentette. Ebből hárman 200 ezret kértek, a vállalatvezetők 180 ezret javasoltak, és a szakszervezet 100 ezerre faragta le az összeget. (Gyerekek száma: 2, 3, 4.) Építési engedély van, a vállalatnál dolgoznak 1974, 1983, illetve 1985 óta. A negyedik – háromgyerekes betanított munkás – 150 ezret kért, s 60 ezret kapott, ő vásárolni akar, egyébként 1984 óta dolgozik a vállalatnál. A négy személytől, pontosabban családtól lecsípett pénzből három másiknak a kölcsönkeretét növelte meg a szakszervezeti véleményezés (két egygyerekes és egy gyerektelen, hálózatépítő, munkavezető és gépkocsivezető beosztásúak).

Hogy mi fűzi össze a négy – vállalati támogatásra kevésbé méltó – személyt? Ez a négy igénylő cigány. A többiek nem.

E körülmény miatt küldte el a vállalat egyik (nem érdekelt, nem építkező és nem cigány) dolgozója szerkesztőségünknek a dokumentumot. A szakszervezeti titkárnál ugyanis hiába tette szóvá az elfogadhatatlan diszkriminációt.

A másik dokumentum egy megállapodás, mely a Magyar Posta Vállalat vezérigazgatója és a Postások Szakszervezetének főtitkára között köttetett 1990 márciusában. (Aláírták: dr. Kertész Pál vezérigazgató és Gricserné Heszky Enikő a szakszervezet főtitkárának képviseletében.)

A posta vezérigazgatója – a munkáltató – kijelenti, hogy a szakszervezet választott független tisztségviselőit „a megfelelő szinten” áthelyezéssel létszámba veszi, munkabérüket és társadalombiztosítási járulékukat fizeti. „Az így postai alkalmazásban álló, függetlenített szakszervezeti tisztségviselőket a Magyar Posta Vállalat dolgozóival azonos juttatások és jogok illetik meg.”

A továbbiakban a felek a vállalat által fizetett szakszervezeti funkcionáriusok számát határozzák meg, mégpedig a vállalati egységek dolgozói összlétszámának függvényében. (700-1700 dolgozóra 1-1 függetlenített tisztségviselő, de a telephelyek számát is indokolt figyelembe venni.)

A függetlenített tisztségviselőket és munkatársaikat – mert munkatársaik is vannak – a megállapodás értelmében a munkáltató saját hivatali rendjébe sorolja be: a szakmai szakszervezetek országos titkára vezérigazgatósági szakosztály-vezetői besorolást és javadalmazást kap, munkatársai vezérigazgatósági ügyintézőit, a középfokú szervek függetlenített szakszervezeti titkárai vezető I.-ként működnek, munkatársaik igazgatósági törzsi csoportvezetők. A munkahelyi szintű függetlenített alapszervezeti titkárok postaforgalmi osztályvezető I.-nek felelnek meg. Mindehhez „munkavégzésük során mindazon eszközöket igénybe vehetik, amelyek a besorolásuk szerinti vezetőket is megilletik”. A szóban forgó eszközök feltehetőleg telefon, fax, ilyesmi, esetleg gépkocsi.

Mindez kétségkívül igen előrehaladott szakszervezeti vívmány. Bármely demokratikus szakszervezet a tíz ujját megnyalhatná egy ilyen megállapodás után. 1990-ben Magyarországon azonban mégis felmerül a kérdés: vajon a szakszervezetbe tömörült munkavállalók vagy az örökölt állami szakszervezeti apparátus érdekei tagolódtak be ily meghitten a munkaadói hierarchiába?

• Belföld