Skip to main content

A szakítópróba

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Beszélő-beszélgetés Palotás Jánossal


Az alábbi beszélgetésre az utolsó előtti hosszú szünetben került sor. A kormány még mindig valamilyen homályos adóvisszatérítési ígéretnél tart, visszavonult, hogy aztán ama bizonyos deklaráció birtokában térjen vissza.

Beszélő: A kormány azzal magyarázza ragaszkodását az általa megállapított árhoz, hogy a demonstráció törvényellenes: ez forma szerint meg is felel a tényeknek. Ön, mint a munkáltatók szóvivője bírálja a túlzott mértékű benzináremelést, ami ebben a helyzetben azt is jelenti, hogy jogosnak ismeri el a vele szembeni tiltakozást. De ön országgyűlési képviselő is, márpedig a képviselők tisztüknél fogva törvénytisztelő lények. Nem ellentmondás ez?

Palotás János: Én a három – lassan négy – nap alatt soha nem nyilatkoztam úgy, hogy a blokádot a legszerencsésebb megoldásnak tartom. De nem tartom feladatomnak, hogy megbélyegezzek vállalkozókat, sőt határozottan visszautasítom megbélyegzésüket. Másrészt: nem lehet egy folyamatot a közepétől szemlélni, ráfogva, hogy az onnantól fogva törvénytelen. Születik egy előkészítetlen és szakmailag rossz kormányzati döntés; a vele szemben tiltakozóknak a szemükre vetik, hogy nem jelentették be időben a demonstrációt, miközben válasz nélkül hagyják a tiltakozás tartalmi részét. A tiltakozás megrázta az egész társadalmat, de nem a blokád miatt, hanem mert a benzinár-kérdés mindenkit érint.

Beszélő: Szakszerűtlen volt a benzinár-emelési döntés? Vagyis buta lenne a kormány?

P. J.: Bízom benne, hogy egészében nem buta. De hibázhat, hozhat rossz döntést. Akkor van baj – márpedig ez a gyakorlat –, ha ez önmagában is érvvé válik a bocsánatra, vagyis ha egy buta döntést a bírálat vagy tiltakozás ellenére sem változtatnak meg, mivel ezt a kormányzati munka gyengítésének tartják. A mostani feszült helyzetnek előnye lehet, hogy ráébresztheti a kormányzatot: nem feladata annak megítélése, hogy igazságtalan-e az a kör vagy érdekcsoport, amely nem ad bizalmat neki elképzelései kipróbálására. Engem már korábban is nagyon bántott, hogy hiányzik az elvárható profizmus a kormányzat reakcióiból. Az átalakulás megrázkódtatásokkal jár. Ha minden alkalommal az a vezető erő reakciója, hogy megszégyeníti, az átalakulás ellenségének állítja be az éppen ellene tiltakozókat, akkor ez előbb-utóbb gyakorlattá válik, kritika nélkül marad a kormányzati munka. Ennek a következményeit ismerjük. Csütörtökön az ipari minisztérium szóvivője azt mondta a még csak induló tiltakozásban részt vevő pár ezer emberre, hogy a saját érdekeit tolja előtérbe a tízmilliós lakossággal szemben. Ez engem irritált, de nem tartottam feladatomnak, hogy kellett volna törvényszerűen előkészíteni a tiltakozást, hanem hogy mint közgazdász próbáljam megoldani a kérdést.

Beszélő: Tehát a merev jogi értelmezés a politikai megoldást zárja ki.

P. J.: Nem ezt mondtam, de ezt is felvállalom. A politikai rendszerváltás is igényelt törvényi toleranciát, különben azok, akik megcsinálták, valamennyien börtönbe kerülhettek volna. A gazdasági rendszerváltás során is alkalmazni kell ezt a törvényi toleranciát.

Beszélő: Az ön számításai alapozták meg azt a kompromisszumot, amelyet most a munkaadói és a munkavállalói oldal egyöntetűen elfogad…

P. J.: És a tiltakozók: a taxisok, magánfuvarozók is. Az első lépést ők, a vállalkozók tették meg. A vállalkozókban van meg az a profizmus, hogy pillanatok alatt felmérjék valamely döntés következményeit. Hozzájuk csatlakozott a társadalom, amelyet itt most a munkavállalói szervezetek képviselnek. De megjegyzem: a taxisok már kezdettől fogva tudomásul vették, hogy a világpiaci árak miatt a benzinnek drágulnia kell, az áremelés mértékével voltak elégedetlenek, ha nem is tudták mindjárt levezetni ennek számítási hátterét. És semmiképpen nem kedvezményt akartak maguknak, mint ahogy azt a kormányzat először megjátszani igyekezett. Azt kellene profi módon felismerni, hogy a gazdaság elvisel egy 35 százalékos áremelést, de nem visel el 70-et.

Beszélő: Ha „csak” az önök javaslata szerinti áremelés lett volna, nem lett volna demonstráció?

P. J.: Nem lett volna, ez teljesen egyértelmű.*

Beszélő: Ön a vállalkozók érdekeit képviseli most a kormánnyal szemben, de mint képviselő az MDF-frakció tagja is. Ebben sincs ellentmondás?

P. J.: A politikai pártok egyeztek meg a parlamenti szabályokban, amelyeket persze nem akarok kritizálni. De nem vagyok és nem is leszek párt tagja, egyéni választókerületben lettem képviselő, a helyi MDF-szervezet támogatásával. Nekem megtiszteltetés ez a támogatás, nincs miért visszautasítanom. Ha viszont nem utasítom vissza, az a parlamenti rendszerben azt is jelenti, hogy egy pártfrakcióhoz tartozom. Ez engem különösebben nem zavar, pártrendezvényekre nem járok, frakcióülésre is csak akkor, ha ott gazdasági kérdések vannak napirenden. Az MDF vezetői tudomásul vették, hogy én a Vállalkozók Országos Szövetsége vezetőjeként vagyok a frakció tagja, és e pozícióból nagyobb kockázatviselés, bátrabb előrehaladás követelése fakad, mint amit a kormány még normális esetben is vállalni tud. Én azt hiszem: nem megvenni kívántak engem támogatásukkal. Igaz, a politikusi elkötelezettségű frakciótagok közül elég sokan hangoztatják: ha nem fogadom el döntésüket, akkor esetleg nem ott kellene ülnöm; viszont a választókerületem MDF-esei változatlanul támogatnak. A mostani kompromisszumos javaslatomat, amelyet minden társadalmi csoport elfogadott, lehet úgy értékelni, hogy elvágtam a gordiuszi csomót, de mint a kormányzat „ellenségét” fel is szólíthatnak a frakció elhagyására. Már kaptam ilyen jelzést…

Beszélő: Kitől?

P. J.: A pártfrakció néhány tagjától. Ma is felszólítottak: menjek be ma a frakcióülésre. De most más a feladatom. A következő napok sok mindenre választ fognak adni. Szakítópróba ez, de azt hiszem, nem az én részemről.

Beszélő: Köszönjük a beszélgetést.

* Erről megoszlanak a vélemények. A tiltakozásban valószínűleg nemcsak az áremelés mértéke, hanem a bejelentés módja is közrejátszott. Tapasztalataink azt sem támasztják alá, hogy a demonstrálók egységesek lettek volna a kompromisszumos mérték elfogadásában. Még vasárnap este, a megegyezés aláírására várva is akadt fuvarozó, aki átverésnek tartotta a köztes megoldást. (A szerk.)


































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon