Skip to main content

Interjú Forgács Pállal

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


 Mi a véleménye a miniszterelnök ama értékeléséről, hogy sem győztese, sem vesztese nincs a történteknek?

– Én nem értek teljesen egyet. Úgy érzem: győzött a társadalmi szolidaritás. Az állampolgárok tettek érettségről, fegyelemről, öntudatról tanúbizonyságot, és ennek nagy jelentősége van egy demokratikus társadalomban.

 A liga szombat déli keltezésű állásfoglalása („Igazatok van, amikor tiltakoztok a benzináremelés ellen!”; „Ne adjátok fel!”; „Ha a kormány megmakacsolja magát, ne engedjetek ti sem!”) azt jelzi: önök helyezkedtek a legradikálisabb álláspontra a magyarországi országos szervezetek közül.

– Az állásfoglalást én nem tartom egyértelműen radikálisnak. Akkor fogadtuk el, amikor különböző fenyegető, megfélemlítő megnyilatkozások hangzottak el a kormány részéről. Mi azt akartuk hangsúlyozni, hogy csak tárgyalásos megegyezéssel oldható fel a konfliktus, és helytállásra biztattuk a tüntetés résztvevőit. Semmi olyan jelző, kifejezés nem szerepel benne, ami megkérdőjelezhetné a békés megegyezés szándékát.

 A vasárnapi tárgyaláson a liga, az MSZOSZ és a többi szakszervezet egységes volt. Hat-e ez a Szakszervezeti Kerekasztal jövőjére?

– Egy krízishelyzetben az ellentéteket félre kell tenni. Ez józan és szükségszerű álláspont volt. Ez nem jelenti azt, hogy konfliktusaink feloldódtak volna. Problémáink az MSZOSZ-szel kapcsolatban fennállnak, de normális állapotok kellenek ahhoz, hogy visszatérjünk e konfliktusok rendezéséhez.

– Végezetül, amivel kezdenünk kellett volna: hadd gratuláljunk az ön szerepléséhez az érdekegyeztető tanács vasárnapi ülésén! De ahogy halljuk, az utcán, ismeretlen emberek is gratulálnak…

– Igen, és ez nagyon jólesik. Valóban: utcán, villamoson kezet ráztak. És ez nemcsak a ligának, még kevésbé személyemnek szól: a rokonszenv-nyilvánítás abban erősít meg, hogy érdemes kiállni a társadalmi igazságért.

 Köszönjük a beszélgetést.


















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon