A hatalomátvételre készülő katonák, KGB-sek, a katonai-ipari komplexum hangadói, a párt és állami funkcionáriusok tábora még nem rendezte sorait, s Gorbacsovnak – aki a jelek szerint a pozíció megmentéséért feláldozta volna nemcsak céljait, de híveit is –, sikerült kisiklania a konzervatívok halálos öleléséből.
9+1
És kisvártatva újból levegőhöz jutott. A népszerű Jelcin – a tegnapelőtti barát, a tegnapi ellenfél – a választópolgárok elsöprő többségének akaratából az orosz köztársaság első embere lett. Gorbacsov, a kitűnő taktikus kihasználta a lehetőséget: megújította a szövetséget a legnagyobb köztársaság vezetőjével, hogy a saját szekerébe fogja be az idáig elutasított szuverenitási törekvéseket. Kimunkálta, Jelcinnel karöltve a 9+1-es tervet, amely új – igazságosabb, demokratikusabb, lazább – alapokra helyezi a központ és a részek együttélését.
A köztársaságok között (és az egyes köztársaságokon belül) nagyobb demokráciát ígérő programot kiegészítette egy másik kezdeményezés: a szovjet vezető meghívatta magát a Hetek csúcsértekezletére, hogy a katasztrofális helyzetű szovjet gazdaság átalakításába bevonja a vezető ipari hatalmakat. A londoni szereplés azonban félsiker volt: Gorbacsov tündökölt, de a Hetek nem toldották meg a jó tanácsokat az életet mentő dollármilliárdokkal.
De végül is Gorbacsov sorsát az pecsételte meg, hogy augusztus 20-án a köztársaságok közötti együttélés – elvben már elfogadott – új rendjének gyakorlati megvalósításáról akartak határozni. A birodalom tehát nem visszavágott. Elébevágott annak, hogy átformálják az Uniót, megfosszák a szocialista jelzőtől (és mindattól, amit e jelző szimbolizál).
Az eljárásban nem voltak különösen leleményesek. Lekopírozták Hruscsov hajdani eltávolítását. Azzal sem fárasztották magukat, hogy új ürügyet találjanak ki. Akkor Hruscsov, most Gorbacsov megrendült egészségét hozták fel indoknak. Annál ötletesebbek voltak a puccs más vonatkozásaiban. A mindent látó műholdakat kijátszva tankok ezreit vezényelték a nagyvárosokba. Az Egyesült Államok kormánya és az EK országainak kormányai meglepetésként fogadták a hírt, hogy a hatalombitorlók névsora a hadügyminisztertől és a KGB főnökétől a belső karhatalmat vezérlő Pugo belügyminiszteren és Pavlov szövetségi miniszterelnökön át, Gorbacsov helyetteséig, a most Gorbacsov székébe ültetett Janajevig terjed.
Biztonságban van…
A Gorbacsov sorsát firtató nyugatiak hétfőn este szólásra bírták Janajevet. Kijelentette, hogy Gorbacsov biztonságban van. Ez némi garancia arra nézve, hogy nem ölték meg. A volt Komszomol-, majd szakszervezeti főnök azt állítja, az új vezetőség tiszteletben fogja tartani a Szovjetunió nemzetközi kötelezettségeit, és az eddigi úton halad tovább. De a tettek mást mondanak. A statárium bevezetése, a tévék és rádiók ellenőrzés alá vonása, a megszigorított sajtócenzúra nem kecsegtet sok jóval. Az ellenzéki Afanaszjev azzal biztatja az elképedt külföldet, hogy a hadsereg nem egységes, a katonák még meggondolják, hogy szót fogadjanak-e a parancsoknak. A katonák azonban – legalábbis egyelőre – túlnyomó többségükben engedelmeskednek a puccsista tábornokoknak, akik kerülik a nyilvánosságot, de nyilván főszerepet vállalnak az összeesküvők forgatókönyvének megvalósításában.
A szovjet „Justitiához”
Az új junta gazdasági könnyítéseket ígér, árleszállítást, fizetésemelést, az üzletek pultjainak feltöltését a bürokrácia által rejtegetett áruval.
De ez csupán ideig-óráig ható csillapítás. A tömegek elégedetlenségének fölszítására eldugott árumennyiség el fog fogyni. És akkor bizonyára jön a nacionalista hullám, a szovjet „Justitia-terv, a követelés, hogy vonják felelősségre Gorbacsovot, Sevardnadzét, Jakovlevet, amiért „kiárusították” a határon túli bázisokat, átengedték minden ellenszolgáltatás nélkül Kelet-Európát, főleg a legyőzött Németország szovjet hatalom alá került keleti felét. Erre különösen nagy lesz a csábítás, mert a volt NDK területén még több mint 270 ezer szovjet katona állomásozik.
De napirendre kerülhetnek a nemzetközi politika összes olyan témái, amelyekkel kapcsolatban Gorbacsov avagy Sevardnadze, Besszmertnih nem a konzervatívok szája íze szerint lépett fel. Nyugtalanító lehet, hogy a sok-sok munkaórán át kimunkált lefegyverzési egyezmények némelyike, például a minap aláírt START-szerződés még nincs szentesítve. Továbbá nem egészen biztos, hogy az eddigi vágányon halad tovább az amerikai, szovjet együttműködéssel elindított közel-keleti rendezés. Szíria azért adta beleegyezését a tárgyalásokhoz, mert tudomására hozták, hogy ne számítson a szovjet hadsereg támogatására. Új gondolatok éledezhetnek a palesztinokban is. Az események híre Szaddám Huszein számára életelixír lehet.
De nem is kell ilyen messzire nézni. Az európai politikusok fennhangon aggódnak: lesz-e hatása a szovjet fordulatnak a jugoszláv krízisre? A jugoszláv hadsereget egykor amerikai pénzen dajkálták; azt a funkciót szánták neki, hogy reteszelje el az Adria partjaihoz kívánkozó szovjet katonák útját. Lehet, hogy a történelem újból felajánlja ezt a szerepkört. Lehet, de nem valószínű. Inkább hihető, hogy a jugoszláv parancsnokok megpróbálják utánozni a szovjet példát. Erről nagyon lebeszéli őket Busek, az új osztrák alkancellár. De a puccs miatt az osztrákoknak is fő a feje: nehezebb lesz elfogadtatni Moszkvával, hogy a semlegesség összefér az Európai Közösséghez való csatlakozással.
A végére hagytuk, ami minket a legjobban foglalkoztathat: beavatkozhat-e – akár közvetlenül, akár közvetve – Közép- és Kelet-Európa nemzeteinek életébe, fejlődésébe a nagy szomszédnál bekövetkezett hatalomváltás? Korai lenne még választ keresni a mindünket foglalkoztató kérdésre. A vezető nyugati országok főleg a folyósított segélyek megvonásának és az új segélyek megtagadásának kilátásba helyezésével kívánják jó útra terelni az új szovjet vezetőket.
A gazdasági dolgokban kétbalkezes, olykor habozó, olykor opportunista Gorbacsov a század második felének egyik legnagyobb politikusa; ő hirdette meg elsőnek az igéket, amelyek nyomán megváltozott, talán visszafordíthatatlanul megváltozott a szovjet társadalom. Megtörte, széttördelte a párt uralmát, s a pártállam már nem hozható vissza. Legföljebb az árnyéka. Szörnyűségeivel együtt is nevetséges utánzata. És az is csupán korlátozott időre. Talán jóval rövidebb időre, mint ahogy a puccsisták képzelik.
- A moszkvai puccs [6]