Skip to main content

Az orosz demokrácia oldalán állunk

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Oroszországban most a demokratikus folyamatok megakadályozására a kommunista diktatúra minden politikai vitát eldöntő, végső fegyveréhez folyamodtak: az erőszakhoz.

A legapróbb részletekig ismerjük már ezt a forgatókönyvet. A katonai diktatúra szózatot intéz a néphez, hatalomra törekvő szélsőségeseket, a nemzeti érzésekkel cinikusan manipulálókat, a politikai kalandorok által előkészített erkölcsi és politikai terrort emleget.

A diktatúra a bizonytalan holnaptól való emberi félelemre épít, az állam széthullásával, növekvő bűnözéssel, megtorlásokkal riogat – végül kivezényli az utcára a tankokat.

Magasabb fizetéseket ígér és alacsonyabb árakat, hivatkozik a nemzeti büszkeségre, a demokratikus szertelenséggel szemben védelmébe veszi a közerkölcsöt.

Rendről és törvényességről beszél.

De mindenkor és mindenütt káoszt, törvénytelenséget, hazugságot és erőszakot vezet be.

Így van ez most Moszkvában is.

A demokráciaellenes és Gorbacsov-ellenes államcsíny teljes mértékben törvénytelen. A puccsisták közzétettek egy nyilatkozatot, amely azt sugallja, hogy Mihail Gorbacsov vagy megőrült vagy megbénult. Szó sem esik a kommunizmusról, a leninizmusról vagy a Kommunista Párt vezető szerepéről.

A nómenklatúra az erőszak és a hazugság nyelvén szólalt meg akkor, amikor minden jel arra mutatott, nagy esélye van annak, hogy az orosz demokrácia stabilizálódik.

Ez az esély azonban előrevetítette a totalitárius nómenklatúra hatalmának és az ezzel járó kivételezettségnek a végét.

A puccs célja nyilvánvaló: a kommunizmus restaurálása, saját hatalmuknak, az állam totalitárius formájának visszaállítása. Az a szándéka, hogy a társadalmat újra gúzsba kössék, a köztársaságokban terrorral megszüntessék a nemzeti mozgalmakat, és a Szovjetuniót újabb vasfüggönnyel szigeteljék el a világtól.

A fordulat palotaforradalom jellegű: Moszkvában történt, és nem világos még, miképp reagálnak rá az ország más részeiben.

Szívünkkel és eszünkkel is az orosz demokrácia oldalán állunk.

Csak a demokratikus Oroszország szavatolhatja a biztonságot Lengyelország keleti határainál, a neosztálinista diktatúra által igazgatott Szovjetunió állandó fenyegetést jelent és fog jelenteni Lengyelország és az egész világ békéje szempontjából.

A történtek különös kötelezettséget rónak országunk vezetésére, arra köteleznek, hogy a kormány olyan kezdeményezéseket tegyen, amelyek lehetővé teszik, hogy Lengyelország politikája az eddiginél szélesebb társadalmi és politikai bázison nyugodjék. Ennek a politikának most, a veszély pillanatában összpontosítania kell minden olyan erőt, amely hozzájárulhat a szuverenitás, a demokrácia, a jogállamiság elveinek megszilárdításához. A történtek ugyanakkor Lengyelország valamennyi politikai tömörülését is nagy felelősséggel terhelik.

Az, ami történt, jelzés az egész világ számára. Oroszországban erőszakkal véget vetettek a demokratikus átalakulás folyamatának. Sok függ a nemzetközi közvélemény reakciójától. Manapság egyetlen szovjet kormány sem boldogulhat más államok nélkül.

Az önjelölt Rendkívüli Állapot Állami Bizottságának tudomásul kellene vennie, hogy az ország egyetlen reális problémája sem oldható meg diktatúra útján.

A diktatúra útja sehová sem vezet.




































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon