Skip to main content

Csak egy operett nyitánya lett volna?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Oleg Rumjancev: A tegnapi katonai puccsot azon nyomban alkotmányellenesnek minősítettük. Az oroszországi legfelsőbb tanács már reggel összeült, s az alkotmánybizottság – alkotmánybíróság nem lévén – nyomban több pontba foglalta ennek okait. A tegnapi katonai puccs ugyanis több ponton is megsérti Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa által 1990 áprilisában hozott törvényt a szükségállapotokról. Szükségállapotot politikai okokból eszerint nem lehet kihirdetni, kizárólag természeti csapás, tömegszerencsétlenség, katasztrófa miatt. Másodszor: a szükségállapot csak egyes körzetekre terjedhet ki, egész országra nem, miközben pontosan meg kell jelölni a szükségállapot határait. Szükségállapotot csupán a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa vagy a Szovjetunió elnöke vezethet be, utóbbi csak parlamenti jóváhagyással. Mi a Rendkívüli Állapot Állami Bizottságát teljes egészében törvénytelennek tekintjük, tárgyalópartnerünknek csak a Legfelsőbb Tanácsot és a Szovjetunió elnökét tekintjük.

Minderre hivatkozva arra a következtetésre jutottunk, hogy aki Oroszország területén együttműködik, azt büntetőjogi felelősségre vonjuk – államellenes bűncselekményben való részvétel miatt.

A milícia és a hadsereg megtagadja a parancsot, egyre többen gyülekeznek a parlament körül, akik a parlamenti képviselők oltalma alatt hagyják el kijelölt állomáshelyüket. Tegnap este fél tizenegykor a parlament elnöksége rendeletben szögezte le, hogy a parlament az átállás minden jogi és morális következményét magára vállalja. Oroszország területén minden katonai egység, a KGB, a milícia alakulatai az orosz elnök kezében vannak. És ez a lépés véget vetett a puccsisták erőszakosságának. Ma már Janajev is rugalmas volt.

Az az érzésem, hogy lassan az egész puccs kezd valamiféle operetté, színjátékká válni. A kapcsolat a külvilággal nem szakadt meg. Vidéken megjelenhettek az újságok. Szerdán már talán Moszkvában is újraindulnak a lapok. Egyszóval számos jel utal arra, hogy az egész nem is olyan veszélyes.

Engem sokkal inkább az a sejtés zavar, nem lehet-e ez az egész színjáték csupán nyitány lenne a szövetségi szerződés aláírásához. Ha valaki igazi puccsot akar, nemcsak beszél róla. A mi puccsistáink azonban túlságosan sok „hibát” követtek el. Nem tudom kizárni, hogy Gorbacsov megjelenik néhány nap múlva, fehér lovon, a peresztrojka dicső lovagjaként, héroszként, aki megmenti rabigában sínylődő népét. És akkor mindenki tapsol neki, és a köztársaságok egymás után minden zokszó nélkül alá fogják írni a szövetségi szerződést.

Mindebből egyesek arra következtetnek, hogy Gorbacsov rendezte meg saját elrablását. Bár egyelőre még azt sem tudni biztosan, elrabolták-e egyáltalán? Mindenesetre az egész történetben van néhány furcsa dolog. Nem eléggé világos például, mi bajuk volt a puccsistáknak a szövetségi szerződéssel, hiszen az épp a központ hatalmát erősítette volna a köztársaságokkal szemben.

A moszkvai utcákon most viszonylag nyugalom van. A moszkvai nép közömbös. Nehéz egy-két felhívással az utcára hívni. Moszkva nem Vilnius. Akik kijöttek, mintha igazi népünnepélyen éreznék magukat: teljes eufóriában várják, hogy minden jobbra forduljon. A moszkvaiak enni-innivalót hoznak a katonáknak, akik átállnak a mi oldalunkra, szól a zene, barátkoznak, a fiatal katonák lányokat ültetnek a harckocsikra. Különös, furcsa hangulat. Nem tudom, miként folytatódik.

Ez a haláltánc-hangulat mindenesetre azt mutatja, hogy Moszkvában teljes egészében csődbe jutott az egész hatalmi gépezet. Gorbacsov köre éppúgy, mint Janajevé, Krjucskové, Jazové. És ez a hisztéria paradox módon a demokráciának kedvez. Az orosz parlamentnek most utoljára van lehetősége van arra, hogy kezébe vegye a központ, pontosabban a kezdeményező szerepét. Most utoljára van esélyünk arra, hogy leváltsuk ezt a bolsevik bandát, és helyettük magunk vegyük kézbe az irányítást.
















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon