Skip to main content

Nyilatkozat

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Ma, 1991. augusztus 19-én Tallinnban a maarjamaei kastélyban először ünnepeljük testvérnépünk, a magyarok igazán szabad állami ünnepét, augusztus 20-át, Szent István napját.

Ezen a napon az Észt–Magyar Társaság tagsága az egész világ jóakaratú embereihez fordul, legelőbb is a Magyar Köztársaság Országgyűléséhez és az Észt Köztársaság Legfelsőbb Tanácsához, hogy fejezzük ki biztos meggyőződésünket, hogy a népeink többé nem élhetnek a zsarnokság igája alatt.

A mai moszkvai hírek nagyon aggasztóak. De erre a magyar nemzeti költő, Petőfi Sándor soraival felelünk: „A magyarok istenére esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!”

Észt–Magyar Társaság








Megjelent: Beszélő hetilap, Különszám (a moszkvai puccsról), Évfolyam 3, Szám 34


Hasonló cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon