Skip to main content

Szovjet megszállás Moszkvában

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Kis János az alkotmányellenes hatalomátvételről, a hazai tanulságokról


Beszélő: Szűrös Mátyás azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy őt nem érte váratlanul, ami Moszkvában történt. Torgyán József ezt megtoldotta azzal, hogy már két hete információkat kapott arról, ami történni fog. Váratlanul értek-e hétfőn hajnalban a moszkvai hírek?


– Azok, akik most magukhoz ragadták a hatalmat, az utolsó pillanatot használták ki, hogy elébe vágjanak a szövetségi szerződés megszületésének, amely az 1920-as évek eleje óta létezett Szovjetuniót gyakorlatilag megszüntette volna. Ebben az értelemben tehát evidens döntésről volt szó, mégis azt, hogy a puccsistákban lesz kellő elszántság, szervezőkészség az akciójuk elindítására, és hogy Gorbacsov a távollétével megadja nekik az alkalmat, ezt senki sem láthatta előre. Véleményem szerint még Szűrös doktor, sőt Torgyán doktor sem.

Meddig maradnak?

Beszélő: A puccsisták mögött nem áll társadalmi erő, mondtad az MTI-nek adott nyilatkozatodban. Lehet-e ebből a megállapításból arra következtetni, meddig fog tartani az uralmuk? Képesek lehetnek-e arra, hogy bármit megoldjanak azokból a problémákból, amelyekre hivatkozva magukhoz ragadták a hatalmat?

– Az új hatalom időtartamát nem lehet megjósolni. Lehet, hogy holnap megbuknak, de az is lehetséges, hogy még öt év múlva is hatalmon lesznek. Nem ez a kérdés, hanem inkább a második. Nevezetesen, hogy képesek lesznek-e a hatalmukat konszolidálni, és legalább néhányat és legalább átmenetileg megoldani a Szovjetunió rendkívül súlyos válságproblémái közül. Nem gondolom, hogy erre képesek lesznek. Nekik, ugyanis csak egyetlen törekvésük van: a központi hatalom mindenáron való megerősítése. Emögött a törekvés mögött pedig valóban nem állnak társadalmi erők. A Szovjetunió jelenlegi formában való fenntartása ma már az uralkodó népcsoportnak, az oroszoknak sem érdeke. Világosan látni kell, hogy maga Gorbacsov nem a diktatúra felszámolására vállalkozott hatéves országlása idején. Felismerte azonban, hogy a gazdasági helyzeten változtatni csak a modernizálás útján lehet. A modern piacgazdaság és a pluralizmus azonban nem fér össze az össz-szövetségi állami centralizációval. Ezt az ellentmondást nem lehet olyan módon feloldani, hogy visszatérünk a korábbi állapotokhoz. Ha ma a Szovjetunióban valami fejlődőképes, az nem a központi gazdálkodás, hanem a tagköztársaságok, a régiók különálló gazdasága. A központ szétesése révén a kisebb egységek szabadságot nyertek arra, hogy létrehozzák spontán koordinációs kapcsolataikat. E kapcsolatok központosító felszámolása csak ronthatja a gazdaság s így a közellátás helyzetét.

A polgárháború esélye

Beszélő: Mit lehet várni a kibontakozó népi ellenállástól, Jelcin sztrájkfelhívásának hatásától?


– Érdemes összehasonlítani a jelenlegi szovjetunióbeli helyzetet a Jaruzelski-puccs másnapjával. Jaruzelskivel szemben egy nagyon szervezett társadalmi mozgalom állt. De ezt a mozgalmat egyik napról a másikra, egyetlenegy jól összehangolt katonai akcióval le lehetett fejezni, és hosszú hónapokba tellett, amíg az illegalitásban összeszedte magát. A szovjet puccsista vezetőkkel szemben nem áll ilyen jól megszervezett, országos mozgalom. Viszont nekik nincs is olyan fajta kontrolljuk a társadalom, sőt akár a politikai intézmények fölött, amilyennel Jaruzelski rendelkezett. A Szovjetunió föderális rendszerű állam. A föderális formák, amelyek üres fikciót jelentettek a történelem előző hetven esztendejében, abban a mértékben, ahogy a központi hatalom felbomlott, tartalommal teltek meg. A köztársaságok és a köztársaságoknál alacsonyabb szintek, például a városok rendkívül nagy hatalomra tettek szert. Rendőri-katonai intézkedésekkel a Szovjetunióban nem lehet egyik napról a másikra rendet teremteni, még olyan intézkedésekkel sem, amilyenekkel Jaruzelskinek nem is kellett próbálkoznia. Nyilvánvalóan a döntő kérdés az lesz, hogy hogyan fog viselkedni a hadsereg. Bizonyos, ha a központi hatalom a különleges alakulatok fegyelmezett parancsteljesítésével számolhat is, egyáltalán nem bizonyos, hogy a hadsereg egységesen kézben tartható. Legalább három változat képzelhető el. Az egyik lehetőség az, hogy lényegében véve sikerül a hadsereget központi vezénylet alatt tartani. Ebben az esetben egy fokozatosan megvalósuló átmeneti rendcsinálás elképzelhető. A másik lehetőség az, hogy bár lázadásra nem kerül sor, a katonák magatartása miatti bizonytalanság mégis visszatartja a központi hatalmat attól, hogy komoly leszámolással próbálkozzon. Ebben az esetben azzal kell számolni, hogy a már Gorbacsov idején ismert jelenség, a helyi konfliktusok láncreakciószerű terjedése, amelyet egyetlenegy helyi válság igazi megoldása sem kísér, fog tovább folytatódni. Végül fennáll a harmadik lehetőség is, nevezetesen az, hogy a hadsereg jelentős egységei, esetleg egész hadseregcsoportok fellázadnak, nem teljesítik a parancsot, szembefordulnak a hadügyminisztériummal és a vezérkarral. Ebben az esetben valóságos polgárháborúval kell számolni. Véleményem szerint a három lehetőség egyikét sem lehet kizárni. Valószínűnek azonban az látszik, hogy a fejlemények valahol az első és a második lehetőség között alakulnak.

Hazai következmények

Beszélő: Áttérve a moszkvai események hazai következményeire, némelyek az alkotmányellenes erők megerősödésétől, a fideszes Hegedüs István egyéneién neokommunista offenzívától tartanak. Mások a nemzeti összefogás fontosságára hívják fel a figyelmet. Megalapozottak-e ezek az aggodalmak, illetve valóban olyan helyzet van-e, amely különleges összetartást igényel?


– Ami az aggodalmakat illeti, én ezeket igazándiból légből kapottaknak tartom, és inkább az a véleményem, hogy amennyiben volt igazi, politikailag értékelhető nosztalgia a kommunizmus iránt, ennek most befellegzett. Ha az MSZMP-nek volt valami esélye arra, hogy kitörjön az elszigeteltségből, akkor a szovjetunióbeli eseményekkel kapcsolatos állásfoglalása ezt lehetetlenné tette. Külpolitikai szempontból nem indokolatlan világossá tenni, hogy a szovjetunióbeli helyzet megítélésében, a Szovjetunióval szembeni magatartás kialakításában, legalábbis az alapvető kérdéseket illetően, nincs lényeges különbség a kormány és az ellenzék között. Ebből azonban nem következik, hogy az országon belül valamiféle politikai rendkívüli állapotot kellene hirdetni, és erre hivatkozva a szabad demokrata ellenzéknek fel kellene adnia ellenzéki pozícióit. Ha némelyek bolsevik fenyegetésre hivatkozva próbálnak hamis nemzeti egységet kierőszakolni, ezzel szemben a leghatározottabban fel kell lépni.

Beszélő: Az új szovjet garnitúra – mint ezt Nyugaton számos vezető politikus hangoztatta – alkotmányellenes módon került hatalomra. Mi következik ebből a magyar kormánynak az új vezetőkkel szembeni magatartására nézve?


– Véleményem szerint az volna a helyes – a miniszterelnök által összehívott hatpárti tanácskozáson is ezt képviseltem –, hogy a magyar kormány tegye világossá: a jelenlegi szovjet vezetést nem tartja legitimnek. Ugyanakkor tegye világossá azt is, hogy a köztársaságok választott vezetőinek legitimitásához nem fér kétség.

Beszélő: Egyetértettek ezzel a résztvevők, a kormánypárti képviselők és a miniszterelnök?

– A megállapítás helyességét senki sem vitatta. Abban volt vita, hogy helyes-e, ha a magyar kormány ezt kinyilvánítja.

Beszélő: Egyelőre nincs nyoma, hogy a magyar kormány vagy a kormányfő ezt az álláspontot képviselné.

– Nincs. De hát tudvalevőleg nem vagyunk egy koalícióban.






























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon