Kőszeg Ferenc

Nyomtatóbarát változat

„Jelentem: értettem! A rendőrségnél nincs vita, parancs van” – mondta Pintér Sándor országos rendőrfőkapitány a parlament önkormányzati bizottsága tagjainak. Boross Péter belügyminiszter elégedett mosollyal bólogatott.

Tisztviselő, gumibottal

„Jogállamban a rendőrök nem katonák, hanem magasan képzett állami tisztviselők” – így az SZDSZ „kék könyve”, A rendszerváltás programja. A törekvés a rendőrség civilesítésére (akár az az elgondolás, hogy a helyi közbiztonságért felelős helyi önkormányzatoknak valamilyen befolyásuk legyen a helyi rendőrség működésére) korántsem holmi ultraliberális elmeszülemény volt. Belügyminiszteri kinevezése előtt Horváth Balázs a parlamenti bizottság ülésén arról beszélt, hogy a jövőben a vizsgálók – magyarán: a nyomozók – is betagolódnak a rendőrség civil szervezetébe. Az Európa Tanács 1979-ben kelt határozata szerint a rendőri erők „közszolgálati ágat alkotnak”; a rendőrtisztviselő feladata még háború vagy ellenséges megszállás esetén is a polgári lakosság védelme, ezért nem fogható hadra, és nem kaphatja meg a harcos státusát. A német nyelvterületen a rendőr – az utcán intézkedő egyenruhás rendőr is – Beamter, azaz köztisztviselő. Magyarországon az 1881. évi XXI. törvénycikk kimondta, hogy a rendőrség – szemben a katonailag szervezett és katonai fegyelem alatt álló csendőrséggel – polgári intézmény, amely „pártatlan eréllyel és emberszerető kímélettel köteles eljárni”. A háború előtt az utcán posztoló rendőr „biztos úr” volt, a detektív pedig felügyelő, főfelügyelő, akár az angol krimikben. Az előző parlamentben néhány elszántan rendpárti képviselő időnként a csendőrség visszaállítását követelte. Holott a rendőrség – belső rendjét, hierarchiáját, katonai jellegét tekintve – 1945-től máig sokkal inkább a csendőrség utóda, mint a régi rendőrségé.

Rendőrnek rendőr a főnöke

A demilitarizálás első nagy fordulatát – el kell ismerni – Horváth Balázs hajtotta végre: a minisztériumban dolgozó hivatásos állományú rendőröket – miniszteri utasítással – civil munkavállalókká minősítette át.

A taxisblokád után azonban a belügyminiszterrel együtt megbukott a kísérlet is, hogy a rendőrséget civil ember vezesse. A férfias rendőr eszményéhez természetesen társult az elv, hogy rendőrnek csak rendőr lehet a főnöke. A minisztériumban a rendőrség állami-jogi irányítását végző Rendészeti Főosztály munkatársai 1991. szeptember 19-én visszakapták régi rendfokozatukat. Ahogy a komolyabb bankokat elnök-vezérigazgató, a főosztályt is főosztályvezető-vezérőrnagy vezeti.

Mindezek a változások azonban – ide és oda – csak a minisztériumot érintették: magához a rendőrséghez ez ideig senki sem mert hozzányúlni. Pedig a rendőrségi törvény hatpárti egyeztetése során minden rendőri vezető úgy nyilatkozott, a civilesítést maga a rendőrség is kívánatosnak tartaná. A november 1-jével hatályba lépő törvény kimondja: a rendőrség „hivatásos állományú rendőrökből, köztisztviselőkből és közalkalmazottakból állhat”. A törvény értelmében a rendőr szolgálati beosztása közalkalmazotti vagy köztisztviselői munkakörré minősíthető át. Hogy maga a rendőr is átminősíthető – ezt a törvény nem állítja, de nem is tiltja. Az átminősítés – értelemszerűen – megegyezés kérdése.

A jogi feltételek tehát készen állnak a civilesítés megkezdésére. A gyakorlati megvalósítás a férfias rendőrség kormánya idején mégis annyira távolinak tetszett, hogy a rendőrség átformálásának terve az új kormány programjában sem jelent meg. A minisztérium rendelettervezete – tudósít a Népszabadság (szeptember 3.) – így váratlanul érte a rendőrséget, és nyomban bele is ütközött az ellenállásába.

A terv…

A rendelettervezet értelmében a szabálysértési és idegenrendészeti hatóságok, továbbá azok a szervek, amelyek a fegyver- és robbanószer-ellenőrzéssel, a vagyonvédelmi, magánnyomozói tevékenység ellenőrzésével foglalkoznak – tehát lényegében hivatali munkát végeznek – a jövőben nem rendőröket, hanem köztisztviselőket foglalkoztatnak. Köztisztviselők lesznek a rendőr-személyzetisek is. A nem rendőri és nem hatósági feladatokat ellátó rendőrök – titkárnők, számítógépesek, tanárok, orvosok – közalkalmazotti státusba kerülnek. A szorosabban vett rendőri munkahelyeken – a bűnüldözéssel, közrendvédelemmel, közlekedésrendészettel foglalkozó szervezeteknél – a tényleges beosztástól függ, hogy rendőr marad-e a rendőr, vagy köztisztviselői állományú ügykezelő lesz. Colombo eszerint egy darabig még hadnagyként szolgál – nem lesz belőle Derrick felügyelő.

A rendeletkoncepció belügyminiszteri leírása szerint 3720 rendőrből lenne köztisztviselő vagy közalkalmazott. Ez a hivatásos állománynak kb. 12 százaléka. A sajtóban napvilágot látott 15 ezres szám mindazokat magában foglalja, akiknek a munkahelyét érinti az átminősítés. Az ilyen módon érintett 7768 rendőrből azonban 4048 az átszervezés után is rendőr marad. A tervezett változtatás tehát e pillanatban korántsem olyan drámai, mint amilyennek az ORFK – a tervezetet bíráló – munkaokmánya mutatja.

…és bírálói

Nem meggyőzőek például a munkaokmány „vezetéselméleti” ellenvetései. A szerző aggódik, hogy a vezető közalkalmazott – civil! – hivatásos állományú beosztottjával nem léphet „a szolgálat által megkövetelt speciális elöljárói jogviszonyba”. Magyarán nem adhat neki parancsokat. Bizony így van. De Bozlék Mihály századosnak, az ORFK vizsgálati főosztálya tisztjének ki kellett lépnie a rendőrségtől, mert szakmai meggyőződésével ellenkezett, hogy Balsai István igazságügy-miniszter tényszegény feljelentése alapján vezesse a büntetőeljárást a két tévés vezető Bányai Gábor és Nagy László ellen. Ha marad, és megtagadja a részvételt, „parancs iránti engedetlenség” miatt katonai bíróság elé kerülhetett volna.

A munkaokmány kifogásolja, hogy egy közalkalmazottat nem lehet „a foglalkoztatás előtt és alatt” olyan módon ellenőrizni, mint egy rendőrt. Az érzékeny munkakört betöltők biztonsági ellenőrzésének kérdését jogilag valóban rendezni kellene. Jelenleg azonban inkább az az aggályos, hogy egy rendőrt – csak azért, mert rendőr – bármikor ellenőrizni lehet, függetlenül attól, hogy érzékeny adatokat kezel-e vagy csupán egy közlekedési lámpát.

Ellenkezik a magyar rendvédelmi szervek hagyományaival, hogy „közalkalmazott hivatásos állományút irányítson” – mondja a munkaokmány. Hohó! Hajdan a városi rendőrség a polgármester irányítása alatt állt, a főszolgabíró pedig a katonai szervezetű csendőrségnek is utasítást adhatott – nem is beszélve a megyei párttitkár ellentmondást nem tűrő kívánságairól. De még ha ellenkezne is a hagyománnyal – épp ideje, hogy megtörjön az a hagyomány, amelynek szellemében a rendőrség nem bírja elfogadni, hogy a hierarchián kívülről bárki – legyen az önkormányzat, a parlamenti bizottság vagy az ombudsman – beletekintsen, vagy (horribile dictu) beleszóljon a tevékenységébe.

Buzdítás

De azért – túl a lelkieken – van gond a rendelettervezettel elég. Az átminősítés következtében – így a szöveg – hátrány senkit nem érhet. Csakhogy a hátrányokat nem mindig könnyű kiküszöbölni. A ruhapénz még beépíthető az alapfizetésbe, a rendfokozati pótlék pótlása már nehezebben egyeztethető össze a köztisztviselői fizetések rendszerével. Nehezen pótolható kedvezmény a 100 százalékos táppénz is. Az eredményességi mutatók alapján történő – szocialista szellemiségű – jövedelemdifferenciálás viszont talán jobb is, ha megszűnik. A kedvező mutatók jutalmazása ugyanis hallatlan mutatványokra késztet egyes rendőri vezetőket. (Egy Audi ellopása a statisztikában egy darab felderítetlen lopás. Egy tettenért hajléktalan, aki abból él, hogy a levélszekrényekből dróttal kihalászott újságokat ad el: 380 felderített betöréses lopás.)

A Független Rendőrszakszervezet – mondja Rekvényi László főtitkár – egyetért a rendelettervezetben megnyilvánuló szándékkal. A szakszervezet már 1990-ben nyilatkozatban csatlakozott az Európa Tanács határozatához, amely a rendőrséget közszolgálati ágazatnak tekinti. De a szakszervezet elvárja, hogy a minisztérium vezetése széles körű szabályozás keretében és az érdekvédelmi szervezetekkel egyeztetve készítse elő a reformot. A jövedelemkülönbségeknek a szolgálati ágak munkateher-különbségeihez kellene igazodnia – véli Rekvényi –, a nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt pedig különböző szorzószámok segítségével lehetne arányosabbá tenni. Egy kommandós valószínűleg jól teszi, ha még viszonylag fiatalon más rendőri munkakörbe megy át; hatéves szolgálatát azonban nyugdíjazásakor kilencnek kellene számítani. Az átminősítést – ez a szakszervezet álláspontja – a szolgálati törvény elfogadásával és a közalkalmazotti, illetve közszolgálati törvény módosításával egyidejűleg lehetne végrehajtani.

Az elégedetlen vasutasok akár a sínekre is lefekszenek, hogy érvényt szerezzenek a követeléseiknek. A rendőrség ravaszabb eszközökkel dolgozhat. Horváth Balázsnak 1990-ben állítólag azért kellett felhagynia a rendőrségen belül a rendszerváltó tisztogatással, mert egyszerre magasba szöktek a bűnözési mutatók. A statisztikákkal ma is sok mindent el lehet érni. Ha az állampolgár egymás mellett olvassa egy borzalmas gyilkosság krónikáját meg azt, hogy ismét 12,34 százalékkal nőtt a bűncselekmények száma, s eközben még a pénztárcáját is kilopják a szatyrából, könnyen megharagszik a reformterveket kovácsoló belügyminiszterre.

De azért a reformot meg kell csinálni. Hogy a rendőrség legalább olyan polgári legyen, mint 1881-ben volt. Ha pedig a tábornokok a racionális egyeztetés után is akadékoskodnának (nem fognak), a liberális miniszter majd emlékezteti őket, egy katona ilyenkor csak annyit mond:

– Jelentem: értettem!

• Belföld