Kiss Ilona

Nyomtatóbarát változat

A Zsirinovszkij-sokk elmúlt, a Zsirinovszkij-párt viszont erősebb, mint valaha. Miközben a pártelnök botrányt botrányra halmoz, főként reptereket választva színhelyül, addig a hátrahagyott stáb szép csendben „bebetonozta” magát az Állami Dumába – élén az első helyettessé előlépett Alekszandr Vengerovszkijjal, aki ha hadügyminiszter egyelőre nem is lett (Beszélő, 1993. december 16.), megkapta a Duma elnökhelyettesi posztját. A 23 parlamenti bizottságból a Liberális Demokrata Párt (LDP) ötben szerezte meg az elnöki széket (4 jutott a rivális Gajdar-blokknak), mégpedig a kulcsfontosságú területeken (ipari, építési, közlekedési és energetikai; természetierőforrás-kiaknázási; szociális; ökológiai bizottságokban), ötödikként pedig kifejezetten a párt számára hozták létre az eleddig ismeretlen geopolitikai bizottságot. E stratégiai ágazatok mellett fontos pozíciókhoz jutottak más bizottságokban is, csaknem teljes egészében uralva ezzel a törvény-előkészítést. Érdemes odafigyelni arra is, kik töltik be e posztokat: egyrészt a magukat korábban közvetlen pártfunkcióban nem exponáló akadémikusok, tudományok doktorai, másrészt olyanok, akik a Gorbacsov-éra utolsó szakaszában a szovjet vezetés másodvonalába tartoztak (pl. Guszev, a volt szovjet minisztertanács elnökhelyettese, Usztyinov altábornagy). De az egyszerű Duma-képviselők „szociológiai mutatói” is azt erősítik, hogy korántsem holmi elhanyagolható „lumpenpártról” van szó, aminek az orosz sajtó igyekszik olykor beállítani, hanem egyre inkább a posztszovjet „átmentő bürokrataréteg” kemény érdekérvényesítő szervezetéről. Vengerovszkij egyre a „nyugodt centrumpárt” képet sugallja.

Bár az LDP emberei az „új” Csernomirgyin-kabinetben nem kaptak tárcát, kulcsszerepet játszottak a „kormányátalakításban”: a saját miniszter jelöléséről annak fejében mondtak le, hogy az ő koncepciójuk szerint alakuljon a visszarendezés egyrészt a pénzügyi-szociális vonalon (egyebek közt ezért kellett távoznia a Gajdar–Fjodorov–Panfilova-hármasnak), másrészt az igazságszolgáltatási-belügyi vonalon: így érték el, hogy a korábbi belügyi főnök és a főügyész vegye a kalapját, s elfogadtassák az „októberi puccs” végrehajtóit is érintő amnesztia-rendeletet. Egyetlen stratégiai területet nem vehettek át: a külpolitikát, amit továbbra is Andrej Kozirjev, Gracsov marsall – és részben Csurkin – irányít. (Akik persze időnként oroszabbak az „orosz”-pártoknál…)

A demokraták hiába reménykedtek: a Zsirinovszkij-párt „klasszikus” szavazóbázisa a beváltatlan ígéretek ellenére sem olvadt szét, csupán azok váltak le, akik az utolsó pillanatban csatlakoztak (ezek aránya viszont 40 százalék volt). Ők viszont más tábort sem erősítenének: a felmérések szerint most el se mennének szavazni (a hét végi részleges helyhatósági választások is ezt igazolják). Láthatóan nem befolyásolja őket, hogy Zsirinovszkij ellen két bírósági eljárás van folyamatban (a harmadik most készül). Az egyiket a saját választókerületében indították ellene, s egyenesen mandátumától akarják megfosztani, mivel csalásra derült fény. A másikat Kronyid Ljubarszkij, az egykori Szaharov-körhöz tartozó jeles máskéntgondolkodó kezdeményezte: január 26-án az Oroszországi Legfőbb Ügyészség meg is indította az eljárást az LDP-pártvezér ellen – az érvényben lévő orosz törvénykönyv szerint – háborús uszítás vádjával. A bűnjelet, A végső roham Délre című könyv néhány részletét alább közöljük. Vengerovszkij azt mondja: ez mind Zsirinovszkij „irodalmi munkásságának része”, nem egyenlő a párt geopolitikai koncepciójával, az eljárás tehát legfeljebb a „vezér” személyét érinti. Az új alkotmány értelmében az orosz képviselőket ugyan nem illeti meg univerzális mentelmi jog, de csak bizonyos esetekben tartóztathatják le őket, például tetten érés esetén. Így, ha meg is születik a bírósági ítélet, csak később lép érvénybe: Zsirinovszkij legfeljebb akkor kerül a Lefortovo börtönbe, ha lejár a mandátuma. A harmadik bűnügy most még csak „nyomozati szakaszban” van: kiderült, hogy a költséges tévékampányokat finanszírozó bankok több száz milliós csekkjeinek jó része fiktív volt – az Osztankino tehát most még a pénze után is fut!

Összeállításunkban, melyet Kun Miklós történész bocsátott rendelkezésünkre – a szerkesztőség ezúton mond köszönetet érte –, Zsirinovszkij geopolitikai vízióin kívül annak történelmi előzményeiről is olvashatnak. Zsirinovszkij rengeteg találgatásra okot adó KGB-s múltjáról Viktor Jaszman értekezik. A választás szociológiai körülményeit Szergej Cakunov professzor elemzi. Nyilatkozatot adott Kun Miklósnak Oleg Kalugin, Grigorij Javlinszkij, Gerhardt Frey – ezekből részleteket közlünk. Az illusztrációkat Pavel Csuhraj A héja című, 1993-ban készült Zsirinovszkij-filmjéből vettük: a dokumentummontázst az orosz választás előestéjén, a kampánycsend kellős közepén mutatta be az orosz tévé – elrettentésül. Hatása, mint utóbb kiderült, épp ellenkező előjelű lett.

• Zsirinovszkij