Megérkezem nemrég Mihajlovkába, a szülővárosomba, Volgográd megyében van, éppen ott, ahol Paulus tábornagy Sztálingrádnál kapitulált – kilencvenezer lakos, három nagy gyárából kettő bezárva. Az egyiket, amelyik tankokhoz gyártott indítómotorokat, végleg felszámolják. Cseljabinszkban és Volgográdban már megszűnt a tankgyártás, így hát motor se kell hozzá. Kérdezem a nagybátyámat, aki az ellenőrzési osztály vezetője volt:

– Mért nem álltatok át valami polgári termékre?

– Nem kifizetődő. Rég kiöregedett a berendezés.

Először fordult elő a totalitarizmus évtizedei alatt Oroszországban, hogy megfordult a nép és a politikai elit kapcsolata: a nép nem azt választotta, amit az elit előírt neki. Mi történt valójában? Újabb előre gyártott forgatókönyvvel van dolgunk, vagy „zseniális” történelmi improvizációval?

Mennyi köze volt Zsirinovszkijnak a hajdani KGB-hez? Ha volt köze hozzá, van-e ennek bármiféle jelentősége a jelenlegi politikai helyzetben? S végül, kicsoda Zsirinovszkij: az orosz politika legnagyobb bohóca, egy báb, aki bábjátékossá vált, vagy egy valóban veszélyes alak? Ha az utóbbi, milyen veszélyt jelent valójában?

Zsirinovszkij 1970-ben végezte el a Keleti Nyelvek Intézetét, ami a KGB-káderek „bölcsője” volt.

1. Sanyarú gyermekkorom hozzájárult ahhoz, hogy jól tanultam. Ebben próbáltam valamiféle elégtételre találni.

2. Én a legszélesebb körű fejlődés híve vagyok – a legfontosabb, hogy ne legyen ellenségeskedés, ne uralkodjon egyetlen nemzet, ne legyen diszkrimináció.

3. A végső roham Délre, az orosz kijárat az Indiai-óceánra és a Földközi-tengerre – valóban az orosz nemzet megmentésének feladata.

4. Nem lehet az alattvalók előtt csokoládéval vagy csak ostorral hadonászva vezetni…

5.

Az orosz cárok közül utoljára I. Pál, a „megkésett uralkodó” aggódott amiatt, hogy az orosz birodalom terjeszkedése magában hordozza a bomlás elemeit. Félelménél azonban erősebb volt benne a szerzés vágya: miután Londonnal dacolva szövetséget kötött Bonaparte első konzullal, kozákokat, gyalogságot, sőt könnyűtüzérséget indított útnak, hogy Közép-Ázsia kánságait és emirátusait leigázva az angolokat kiverjék Indiából.

A Zsirinovszkij-sokk elmúlt, a Zsirinovszkij-párt viszont erősebb, mint valaha. Miközben a pártelnök botrányt botrányra halmoz, főként reptereket választva színhelyül, addig a hátrahagyott stáb szép csendben „bebetonozta” magát az Állami Dumába – élén az első helyettessé előlépett Alekszandr Vengerovszkijjal, aki ha hadügyminiszter egyelőre nem is lett (Beszélő, 1993. december 16.), megkapta a Duma elnökhelyettesi posztját.