Viktor Jaszman

Nyomtatóbarát változat

Mennyi köze volt Zsirinovszkijnak a hajdani KGB-hez? Ha volt köze hozzá, van-e ennek bármiféle jelentősége a jelenlegi politikai helyzetben? S végül, kicsoda Zsirinovszkij: az orosz politika legnagyobb bohóca, egy báb, aki bábjátékossá vált, vagy egy valóban veszélyes alak? Ha az utóbbi, milyen veszélyt jelent valójában?

Zsirinovszkij 1970-ben végezte el a Keleti Nyelvek Intézetét, ami a KGB-káderek „bölcsője” volt. E kiváltságos intézmény végzőseinek körülbelül 25 százaléka közvetlenül a KGB külföldi felderítéssel foglalkozó részlegénél került alkalmazásra, a maradékot pedig más KGB-részlegekhez vagy a Külkereskedelmi Minisztériumhoz irányították. Legyen elég annyit mondani, hogy a Keleti Nyelvek Intézetében végzett Jevgenyij Primakov, az orosz külföldi felderítés jelenlegi vezetője Leonyid Sebarsin, a KGB külföldi felderítésének volt vezetője, és Julian Szemjonov, a KGB nem hivatalos történetírója és Andropov személyes jó barátja.

Zsirinovszkij egyike volt évfolyama azon hat diákjának, akik nem voltak nómenklatúra-gyerekek; többi évfolyamtársa vagy a legmagasabb rangú pártfunkcionáriusok, vagy a KGB-tisztek családjából származott. Másik hátránya apja zsidó származása volt: ez a hagyománynak megfelelően főnökei és évfolyamtársai szemében őt is zsidóvá tette. 1969-ben, egy évvel tanulmányai befejezése előtt a török szakos Zsirinovszkijt pár hónapos nyári gyakorlatra küldték Törökországba. Egy török–szovjet építkezésen dolgozott tolmácsként. Bár abban az időben az átlagos szovjet polgár számára hatalmas kiváltságnak számított egy kapitalista országban dolgozni, a Keleti Nyelvek Intézetének diákjai körében ez megszokott dolog volt. Valójában a külföldi gyakorlatot a KGB-alkalmazásra való végső kiválasztás előtti vizsgák egyikének tekintették. Zsirinovszkij megbukott ezen a vizsgán. Röviddel Törökországba való megérkezése után a török rendőrség az építőmunkások között kifejtett kommunista propagandatevékenység miatt (Zsirinovszkij Lenin- és Marx-jelvényeket osztott szét közöttük) rövid időre őrizetbe vette, és visszatoloncolta a Szovjetunióba.

Ez a korai és botrányos lelepleződés lett Zsirinovszkij KGB-karrierjének harmadik és végső akadálya: a hivalkodó magatartás és a rivaldafény utáni vágy nem az a tulajdonság, amiket egy titkosszolgálati tiszttől elvárnak. Zsirinovszkijról beszélve egy volt KGB-tiszt nemrégiben kijelentette: „Csak egy dolog rosszabb annál, ha egy titkosszolgálat hülyét alkalmaz: ha kezdeményező kedvű hülyét alkalmaz.” Törökországi balszerencséje miatt Zsirinovszkijt nem vették föl a pártba, ami automatikusan elzárta a KGB-karriertől és a szovjet nómenklatúra varázslatos köreibe való bekerüléstől. Míg minden évfolyamtársa vonzó külföldi kinevezéseket kapott a végzés után, Zsirinovszkij katonának ment: hadnagyként szolgált a Transzkaukázusi Katonai Körzet kötelékében. Ott alkalma volt török nyelvtudásának hasznosítására.

Most aztán kezdeti hátrányából előnyt kovácsolt. Az a körülmény, hogy korán elkergették a kiváltságosok asztalától, hasonlatossá teszi az átlagos oroszokhoz, akik szintén morcosan viszonyulnak a régi nómenklatúra és az új demokratikus elit privilégiumaihoz. Zsirinovszkij egész választási kampánya során azt sugallta: „egy vagyok közületek”. Pedig nem az. Az a tény, hogy kibukott a KGB krémjéből, nem azt jelenti, hogy a szervezet többé ügyet sem vetett rá. Hadkötelesként Zsirinovszkij választhatott, hogy két bejegyzés közül (a „Szovjet Hadsereg Tartalékosa” vagy a „Szovjetunió KGB-jának Tartalékosa”) melyik kerüljön a katonai igazolványába. S legtöbb intézetbeli diáktársához hasonlóan a „Szovjetunió KGB-jának Tartalékosa” bejegyzést kapta meg. Ennek a bejegyzésnek van nominális jelentősége: azt jelenti, hogy a személy megbízható. S valóban: Zsirinovszkij egész pályafutása olyan intézményekben zajlott, amelyeket vagy a Központi Bizottság, vagy a KGB ellenőrzött.

Katonai szolgálata után a Szovjet Békebizottságnál kapott állást, az SZKP KB azon fedőszervénél, melynek feladata a nyugati békemozgalmak befolyásolása volt. Két év múltán ezt az állást azért veszítette el, mert kellett Borisz Ponomarjov unokahúgának. (Ponomarjov a KB Nemzetközi Osztályának vezetője volt.) Ezt követően a Szakszervezeti Főiskolán dolgozott, ahol a kapitalista világ szakszervezeti vezetőivel volt dolga; később az Injurkollegija nevű állami jogi irodában, amely a szovjet állampolgárok által örökölt külföldi vagyonokkal foglalkozott. Végül a Béke Könyvkiadóban kapott állást, amely szovjet könyveket publikált a külföld számára. Ezek a szürke beosztások azonban nem elégítették ki Zsirinovszkijt.

Látszólag új lehetőségek nyíltak számára, amikor Gorbacsov peresztrojkájának részeként megszüntették a szervezett zsidó kulturális tevékenység korlátozását. 1988-ban Zsirinovszkij is ott volt a „Salom” Zsidó Kulturális Társaság és csúcsszervezete, a Kommunista Párt támogatását élvező Szovjetunióbeli Zsidó Szervezetek Konföderációja megalapításánál. De a politikai területre való elkalandozása ismét kudarccal végződött. A nómenklatúra zsidó származású része, akiket olyan személyek testesítettek meg, mint Lev Sapiro, a Zsidó Autonóm Körzet volt párttitkára vagy David Dragunskij, a hírhedt Anticionista Bizottság főnöke, szintén „liberálisnak” érezte magát, és szeretett volna kényelmes pozícióra szert tenni a peresztrojka világító napja alatt. Támogatás reményében Zsirinovszkij valódi demokratikus zsidó aktivisták felé fordult, akik szemben álltak a nómenklatúrából jövő csoporttal. Az erőviszonyok azonban nem a demokratáknak kedveztek, és Zsirinovszkij lelépett a zsidóság színpadáról, hogy később önerejéből lett antiszemitaként a politikai spektrum ellenkező szélén jelenjék meg.

1990 januárjában az SZKP végképp arra kényszerült, hogy felszámolja hatalmának alkotmányos garanciáit. Áprilisban Zsirinovszkij bejegyeztette a Liberális Demokrata Pártot: hamarabb, mint ahogy az SZKP-t bejegyezték. Az LDP egyike volt azoknak a kis pártoknak, amelyeket Anatolij Lukjanov, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának volt elnöke vett szárnyai alá.

Sok spekuláció van forgalomban az LDP keletkezéséről. 1994 januárjában a szentpétervári polgármester, Anatolij Szobcsak szenzációs bejelentést tett: Zsirinovszkij, a soviniszta „liberális demokrata” párt elnöke a KGB aktivizált tartalékos századosa, és pártját a Politikai Bizottság utasítására a KGB hozta létre. A pétervári Csasz-pik (Csúcsforgalom) című lap 1994. évi első és a Lityeraturnaja Gazeta 1994. évi második számában megjelent interjújában hozta Szobcsak napvilágra, hogy Gorbacsov 1990-ben beszélt neki a Politikai Bizottság egy határozatáról, amely fedőpártok alakítását írta elő az „irányított” többpártrendszer létrehozása érdekében. Szobcsak szerint Gorbacsov egyetértett ezzel a gondolattal, és felkérte a KGB-t, hogy találjon alkalmas „vezetőket” e pártok számára. Zsirinovszkij egyike volt a kiválasztott személyeknek. Pártja nevét úgy választották ki, hogy kompromittáljon minden valódi demokratikus pártot a jövőben. Szobcsak, aki 1990-ben Gorbacsov elnöki tanácsadó testületének tagja volt, nem adott arra magyarázatot, miért nem hozta nyilvánosságra ezt az információt Zsirinovszkij kampánya során vagy akár hamarabb is.

Ahogy várható volt, Gorbacsov nem hagyta válasz nélkül a vádat. A január 4-i Rabocsaja Tribunában és a január 13-i Izvesztyijában megjelent interjúkban kategorikusan tagadta, hogy köze lett volna Zsirinovszkij pártjának létrehozásához. Gorbacsov azt mondta, hogy Szobcsak dezinformáció áldozata. Állítása szerint a Politikai Bizottság sohasem hozott határozatot álpártok létrehozására, és hogy szavait a volt PB-tagok – Alekszandr Jakovlev, Vagyim Medvegyev és Nyikolaj Rizskov – meg tudják erősíteni, ha a PB minden dokumentuma Borisz Jelcin elnöki archívumában van is. Ami Zsirinovszkij KGB-kapcsolatait illeti, ezt sem tagadni, sem megerősíteni nem tudja – tette hozzá Gorbacsov. Végül megjegyezte, hogy éppenséggel nem ő, hanem a Jelcin-párti Oroszország Választása blokk volt az, amelyik finom módszerekkel abban a reményben nevelte fel és bátorította a Zsirinovszkij-jelenséget, hogy ilyen háttér előtt vonzóbbnak tűnjék föl. Ez a taktika azért vallott kudarcot, mert az Oroszország Választása nem mérte fel saját népszerűtlenségét, és alábecsülte Zsirinovszkij erejét. Ügyetlen manipulációjával olyan szörnyeteget nemzett, amely akár föl is falhatja – fejezte be Gorbacsov.

Akárhogy is volt, a rosszul elnevezett Liberális Demokrata Pártnak volt egy furcsa szovjet elődje. Liberális Demokrata Párt volt ugyancsak a neve annak a hamisított ellenzéki szervezetnek, amelyet a csekisták 1924-ben hoztak létre a Szindikátus–2 néven ismert ügyes provokatív művelet során. A művelet célja az volt, hogy visszacsalják a szovjetellenes emigráció vezetőit, köztük Borisz Szavinkovot a Szovjetunióba. Ennek érdekében a csekisták ál-földalatti szovjetellenes szervezetek bonyolult hálózatát hozták létre, amelyeket a Liberális Demokrata Pártban fogtak össze. A csekistáknak sikerült Szavinkovot meggyőzni arról, hogy az országon belül létezik egy hatalmas földalatti szervezet. Haza is tért, hogy szemrevételezze: menten elfogták, és a Ljubjankában végezte. Ezt a csekista hadműveletet több szovjet könyv és film is dicsőítette.

Meglepő módon az egyik ilyen filmet az orosz televízió bemutatta 1990 júniusában, az első orosz elnökválasztási kampány során, amikor Zsirinovszkij Borisz Jelcinnel és négy másik jelölttel versengett a hivatalért. A filmben van egy jelenet, amelyben Feliksz Dzerzsinszkij, az OGPU főnöke megkérdezi munkatársaitól: „Hogyan nevezzük ezt az álellenzéki pártot?” „Azt javaslom, hogy legyen Liberális Párt” – mondja az egyik munkatárs. Mire a másik munkatárs: „Azt hiszem, jobb lenne, ha Demokratikus Pártnak hívnánk.” Mire Dzerzsinszkij: „El van döntve, elvtársak, legyen Liberális Demokrata Párt.” Annál inkább meglepő, hogy ez a majdnem klasszikus történet, amelyet milliók láttak, nem vonta magára az orosz kommentátorok és újságírók figyelmét Zsirinovszkij első kampánya során. Annak ellenére sem, hogy Zsirinovszkij a politikai színpadon való megjelenésének legelejétől fogva rendkívüli és aránytalan publicitást élvezett a tömegtájékoztatásban. Minden fellépése kommentáráradatot váltott ki, de intellektuális cáfolatot sohasem. Ehhez a periódushoz kapcsolódnak az első publikációk Zsirinovszkij KGB-kapcsolatairól. De ez nem akadályozta meg Zsirinovszkijt abban, hogy harmadik helyen végezzen, megelőzve például Vagyim Bakatyint. Meglehetősen érdekes, hogy e kampány során Zsirinovszkij nem kritizálta Gorbacsovot. Őrjöngéseinek fő címzettjei Jelcin, Rizskov és Bakatyin voltak. Érdemes megjegyezni, hogy minden kiadványát és propagandaanyagát egy állami kiadó, a Moszkovszkaja Pravda nyomta ki, amely abban az időben a központi hatóságok ellenőrzése alatt állt.

Zsirinovszkij a mostani, 1993. decemberi kampány során is hasonlóképpen viselkedett. Nem törekedett koalícióra sem a kommunistákkal, sem a nacionalista pártokkal. S figyelemre méltó módon közvetlenül sohasem támadta Jelcint. Erőteljesen támogatta a Jelcin által annyira akart félmonarchista alkotmányt. Az októberi események során határozottan támogatta, hogy a Jelcin-párti erők brutálisan elfojtsák a parlament lázadását. Érdemes azt is megjegyezni, hogy továbbra is a Moszkovszkaja Pravda adja ki a „liberális-demokrata” kiadványokat és újságokat, például a Liberalt, a Pravda Zsirinovszkogót és a Szokol Zsirinovszkogót. A Moszkovszkaja Pravdát pedig jelenleg maga Jurij Luzskov moszkvai polgármester felügyeli.

Zsirinovszkij és a kommunisták választási sikere, valamint a hatalmon lévő demokraták viszonylagos kudarca miatt Jelcin a választások utáni legelső intézkedésével „voluntarista” módon feloszlatta a Biztonsági Minisztériumot, mely elmulasztotta Jelcint figyelmeztetni – vagy legalább korábbi alkalmazottját megszelídíteni. Ezzel voltaképp igazolta azt, amit a legradikálisabb Jelcin-párti csoportok mindig is állítottak, hogy Zsirinovszkij és pártja a KGB kreatúrája. Ezt a hangulatot tükrözte a Jelcin-rendszer ideológusának tekintett Gennadij Burbulisz választások után tett kijelentése: „Az eredmények azt mutatják, hogy hibáztunk, amikor nem oszlattuk fel az állambiztonsági szerveket 1991 augusztusa után.”

A fenti tények alapján az olvasó megítélheti, hogy kicsoda Zsirinovszkij, és hogy ki manipulál kit.

(München)

(Fordította Neményi László)


(Szerzőnk a müncheni Ragyio Szvobad főmunkatársa, KGB-szakértő)

• Zsirinovszkij