A Beszélő 1991. február 23-i számában (Hibernált vádirat) hírt adtunk Szűcs János 54 éves mérnök rendőrségi afférjáról. Emlékeztetőül: Szűcs szerint a pártállami rendőrök (1989. március 1-jén) egy presszóbeli igazoltatás során belekötöttek a koronacímeres jelvénye miatt, majd némi szóváltást követően megbilincselték, előállították és megverték. A rendőrök és ügyészek szerint a mérnök úr szidalmazta indokolatlanul a békésen igazoltató rendőröket.
A bántalmazás miatt Szűcs a rendőröket, a szitkok miatt a rendőrök Szűcsöt jelentették fel az (akkor még rendőr) ügyészségen.
Szűcs feljelentése az ügyészek, a rendőrök feljelentése az időközbeni amnesztia miatt nem vezetett eredményre. De a rendőrök, ügyészek a vereségbe nem törődtek bele. A rendőr-ügyész újabb vádiratot szerkesztett Szűcs János ellen. Most hamis vád címén akarja elítéltetni a büntetlen előéletű mérnökembert. A nem túl gondosan szerkesztett vádiratból csak következtetni lehet arra, hogy mivel és hogyan is követte el a vádlott a terhére rótt cselekményt, de az egyértelmű, hogy bizonyítékként az ügyészség a saját korábbi (Szűcsnek a rendőrök elleni feljelentését elutasító) határozatát tekinti mérvadónak. Ami a mérnököt verő rendőrök és a velük pertu viszonyban lévő pincérek tanúvallomásán alapul.
A két és fél éve folyó ügyben 1991. augusztus 7-én tartottak újabb tárgyalást a Fő utcában.
Erre a vád tanúi nem jöttek el.
(A vádat az az ügyész képviseli, aki az „alapügyben” is eljárt Szűcs Jánossal szemben.)
A tanúk nélküli, egyébként kedélyes hangulatú tárgyaláson a bíróság igyekezett a vád tárgyát képező tényállást megállapítani.
Ennek során kiderült, hogy az események színhelyéül szolgáló presszóban a térelválasztóval elkerített söntés nem számít külön helyiségnek. Ez nagyon fontos, mert ez a hamis vád sarkköve. Szűcs János ugyanis a megverése miatti feljelentésében azt írta, hogy őt a rendőrök az asztalától felrántva egy külön helyiségbe tuszkolták, ahol megbilincselték és többször megütötték (majd rendőrautón a kerületi kapitányságra szállították, és a fogdában tovább bántalmazták).
Az ügyész szerint a térelválasztóval elkülönített söntésrész nem külön helyiség, tehát a mérnök hazudik, mert a presszóasztaltól a presszó más helyiségébe nem vitték be. És ha ez így van, akkor az is valótlan, hogy a vádlottat a rend őrei a presszóban bántalmazták.
De ezen a tényen kívül is bizonyítja a bántalmazás valótlanságát még három másik rendőr (és a velük pertuban lévő két presszópincér).
A menthetetlen helyzetben – kabáthajtókáján ma is az időközben nemzeti jelképpé emelkedett és ügyészi védelmet élvező koronás címerrel – a vádlott hevesen védekezett.
Kérte, hogy tanúként ne csak a rendőröket, a haver pincéreket, hanem a vendégek közül is hallgassanak meg valakit, de legalább a két zenészt. Hivatkozott az esetnél a társaságában lévő hölgyre, akit a kihallgató rendőrtiszt azzal riogatott, hogy hamis vád miatt ellene is eljárás indul, ha más tartalmú vallomást tesz, mint az ügyben már meghallgatott rendőrök.
(Régi bevált pártállami trükk volt; ha több rendőr megvert valakit, a sértett feljelentésére a rendőr-ügyészek kiemeltek egy „tettest”, majd azt a többi rendőr tanúvallomása alapján mentették fel.)
Hivatkozott arra is, hogy a rendőrtanúkat különböző időpontokban hallgatták meg, lehetőséget biztosítva ezzel vallomásuk egyeztetésére. Kérte az ügyben eljárt rendőrtisztek, ügyészek tanúkénti meghallgatását is.
A tárgyalást vezető bírónő eleinte kissé bosszúsan, majd egyre inkább elnéző mosollyal nyugtázta a rendőrök és ügyészek által font hamis vád hálójában vergődő vádlott szánalmas próbálkozásait igazának bizonyítására.
A helyzetet szemmel láthatóan élvező ügyész odáig ment, hogy megkérdezte: vajon miért nem fellebbezte meg annak idején Szűcs mérnök a közkegyelem miatt vele szemben hivatalos személy megsértése címén folyamatban lévő büntetőeljárás megszüntetéséről szóló végzést. Miért nem kérte, hogy folytassák az ügyet, és állapítsa meg a bíróság, hogy a terhére rótt cselekményt nem követte el?
Az ügyészi logika szerint nyilván azért nem, mert bűnös volt, és nem remélhette, hogy megérdemelt büntetését elkerülheti.
A bíróság az új tárgyalást 1991. szeptember 17-én 8.30 órára tűzte ki (Budapest I., Fő u. 1., fszt. 3.). Ezen ott lesz a három rendőr is, akik ki tudja, hanyadszor tesznek majd Szűcs mérnökre terhelő tanúvallomást – most az előtt a nemzeti címer előtt állva, ami miatt erre az egész kálváriára sor került.
A folytatás tehát új fordulatokkal nem kecsegtet. Az egész ügy nevetséges volna, ha a tétje nem egy ember sorsa lenne. Hiszen Szűcs János 1991-ben akár börtönbe is kerülhet, mert 1989-ben fel merte tűzni a koronás címert.
Ezért a meghurcoltatásáért a kárpótlást vajon mikor kapja meg?