Sietve elismerjük a baklövést (nem szándékosságot, illetőleg nemtörődömséget, ahogy levélírónk írja): csakugyan eltévesztettük húsz nappal a Népszabadság-cikket. Tehát Balás nem cáfolja a július 11-i Frakció Hírekben (frakcióbizalmasban), hogy egy ízben valóban megkövette Salamint, ellenben cáfolja hogy Kónya Imre frakcióvezető az MDF-es képviselők színe előtt felszólította volna őt, hogy ne látogassa az elnökség üléseit az etikai-számvevői vizsgálat befejeztéig, és így szavazás nélkül fölfüggesztette volna frakciótitkári tisztségéből. Még egyszer: bakot lőttünk, de azt is leszögezzük, hogy a mégoly bizalmas cáfolat sem a levélírónkat, sem a frakcióvezetőt nem késztette a napilap június 26-i állításának megerősítésére.
Béla király út 59/A
Levélírónk nagycsaládos ember, és eme állapotát kampányeszközként használva, független jelöltként vágott bele a kortesharcba ’90 tavaszán. Igaz, elfelejtette említeni a harc hevében, hogy hat gyermeke két (más forrás szerint három) feleségtől származik. Talán e körülménynek is betudható, hogy több mint kétszer annyi szavazatot szerzett, mint amennyi a kvalifikációhoz szükséges kopogtatócédulák száma volt: 1602 választói szívet hódított meg (4,3%). Viszont a szerény, tisztes megélhetés alapjai, amelyet minden nagycsaládos számára követelt, hál’ istennek őnála le voltak rakva már. A grundot, a XI. Béla király út 59 alatti telek felét ’85 szeptemberében vásárolták meg, egy bizonyos dr. Kónya Imre ügyvéd közreműködésével. Évek múltán az ügyvédnek módjában állott beosztottjának felfogadni volt ügyfelét.
Hogy levélírónk milyen erőforrások fölött rendelkezett, maradjon egyelőre magánügy. Tény, hogy egy évvel később a fél telekhez hozzákerült egy további negyed is, és a háromnegyed-tulajdonos állítólag 20 millió forintos ráfordításával, a negyed-tulajdonos 6 milliós hozzájárulásával két-három év alatt fölépült a nagycsaládi fészek. A telekre ’87-ben több mint 1 millió, ’88-ban 100 ezer, ’88-ban több mint félmillió forintos jelzálogjogot jegyeztek be.
Infort
Kívül a nagycsaládi telkén zajlott közben az élet. A Fővárosi Tanács V. B. ’86 júniusában elvi határozatot hozott egy úgynevezett Egységes Területi Műszaki Adatbázis (TMAB) kifejlesztéséről, amely bázis révén számítógépre tették volna az összes fővárosi (nemcsak az említett nagycsaládos) telek műszaki rajzát, házastul, közművestül. Az elvi jelzőt mi kreáltuk és húztuk alá; Szegvári Péter (akkor még vb-titkár) ’90 eleji jelentésének egyik fontos megállapítását jelöljük vele, amely szerint a 138 usque 565 milliós (!) adatbázis-egységesítési gondolatnak sem kivitelezőjét, sem pénzügyi kereteit nem jelölték meg hivatalosan az egész idő alatt. Gyakorlatilag viszont mindjárt ’86. július 1-jén megalakult egy Infort nevű gazdasági egyesülés dr. Eőry Karácson vezetése alatt, a Fővárosi Földhivatal és a System Vállalat részvételével, és egy évvel később szerződést kötött az Infort a hivatalosan erre nem kijelölt földhivatallal a szükséges gép- és szoftverbeszerzési, valamint -fejlesztési munkákra. Úgynevezett kutatás-fejlesztési (K+F) szerződés volt ez, melynek keretösszegét 270 millió forintban állapították meg a szerződő felek ’88 elején. Mivel pedig a megrendelő alapította a szállító céget, előállott egy kis perszonálunió is, dr. Gönczi Gergely földhivatal-vezető és egyúttal Infort igazgatósági tag személyében.
Egy APEH-vizsgálat megállapította, hogy ’88 folyamán 125 és fél milliós, ’89 november 30-án 42 milliós (Szegvári adataiból kiszámíthatóan az egész ’89-es évben mintegy 167 milliós) árbevételt kasszírozott az Infort a TMAB-ből. Ehhez csinált valamiképpen pénzt is a megrendelő: ’88 végén két váltót írt alá Gönczi dr. mint földhivatal-vezető az Infort javára, 110 millió forint értékben a Magyar Hitelbank, 40 millió erejéig pedig az Országos Kereskedelmi és Hitelbank kezessége mellett. A 110 milliós váltóhoz szükség volt arra is, hogy jelzáloggal terheljék meg azt a Benczúr utcai ingatlant, ahol a Fővárosi Kerületek Földhivatala működik (és ahol a nagycsaládi telek adatai is hozzáférhetők); a megterhelhetőség végett előbb az ingatlan tulajdonjogát a magyar államról az Infortra ruházták át, mégpedig ingyen (utóbb visszacsinálták ezt a tulajdoni átírást). Rejtélyes módon a Fővárosi Tanács V. B. úgynevezett Programirodájának is volt ebben az időben 26 millió 370 ezer forintja, amiből gépet és szoftvert vásárolt az Inforttól, hogy később szállítója rendelkezésére bocsássa az árut, további fejlesztés céljából.
Több mint egy év után, ’90 elején hatáskörének túllépése miatt elbocsátották a földhivatal-vezetőt, bár, úgy tudjuk, a fegyelmi határozat nem vált jogerőssé, a munkaügyi bíróság ugyanis valami szubjektív (három hónapon túli) elévülést állapított meg. Jogerősen lezárult viszont a 40 milliós váltóper: a kamatok miatt 50-60 millióra duzzadt tartozást az egykori kezes, az OKHB a Földművelésügyi Minisztériumtól fogja minden bizonnyal behajtani, a földhivatalok ugyanis időközben a kormány felügyelete alá kerültek. Folyik még a 110 milliós váltóper, valamint az a 26 milliós per, amelynek során a Programiroda követeli vissza megvett gépeit és szoftverjeit, ámbár Eőry ez év áprilisában már visszaígérte őket. Első fokon – tehát nem jogerősen – ítélet született továbbá egy 153 milliós perben: a Fővárosi Bíróság visszautasította az Infort keresetét, amelyben a kutató-fejlesztő cég követeléssel lépett föl az időközben önkormányzattá vált Fővárosi Tanáccsal és földhivatallal szemben. Az ítélet indoklásában az szerepel többek között, hogy „A bíróság aggályosnak találta (…) a felperesi kereset jogalapját, nevezetesen a vállalkozási díj alapjául megjelölt teljesítést.”
Az elsőfokú per vége felé, nyilván amikor kezdtek kilátástalanná válni a dolgok, Eőry Karácsonék felkeresték az újdonsült főpolgármesteri hivatalt, hátha peren kívüli egyezségre lehetne jutni. Nem sikerült. De ez bizonyára nem Salamin Andráson múlott, aki az Infort fejlesztési igazgatóhelyetteseként benne volt a felperesi küldöttségben.
Különben teljesen érthetetlen, miért írtuk ide mindezt. Csak nem állítunk olyan képtelenséget, hogy váltóból épült a nagycsaládi ház?
Infotop
Azóta levelezőnk már nem igazgatóhelyettese az Infortnak, bár az volt még februárban, amidőn telekügyvédje alkalmazottjává lépett elő. Tagja és alapítója viszont egy másik cégnek, az Infotop Számítógépes, Menedzsment, Innováció, Közvetítő, Forgalmazó, Feldolgozó Kft.-nek, amely neve és a ’91. május 9-i bejegyzés tanúsága szerint a legkülönfélébb tevékenységekre vállalkozik: az út-, vasút és hídépítéstől a munka- és üzemszervezésen keresztül a természet- és társadalomkutatásig, továbbá – mondanunk se kellene – a számítógépes üzletágakig, a térképészetet is beleérve. Összesen 49-féle üzletre vállalkoznak hárman (ő, a felesége és egy másik hölgy), ami feltétlenül merésznek mondható az alaptőkéhez képest, amely félmillió forint készpénzből, valamint egymillió gép- és szoftverapportból áll. A társasági szerződést még a felperesi misszió időszakában, tavaly december 5-én kötötték meg. A fejlesztési aligazgató akkorra már kölcsönkérte az MDF nevében, és az Infoker Kisszövetkezet oda is adta a Textar nevű dokumentumkezelő programot. Átmeneti nehézség támadt viszont amiatt, mert a szomszéd, a nagycsaládi telek egynegyedes tulajdonosa nem kívánta a Béla király út 59/A-ban látni a kft. székhelyét. Végül aztán – a papírok tanúsága szerint – a kft. a Farkastorki lejtő 21-be költözött.
Varjú Frigyes és Bartha Szabó József kollégák sok mindent megírtak már a szoftver-kölcsönadási ügyről (lásd különösen: Népszava, június 19., Népszabadság, június 10. és 15.). Az ő munkájukat egészítjük ki némi, az Infokernél szerzett értesüléssel. Novemberben levélírónk, a legnagyobb párttól egyelőre még egzisztenciálisan is független ember, két ízben is telefonon kereste Erdős Ivánt, a kisszövetkezet elnökét. Textar nevű programját a kisszövetkezet 200 ezer forintért árulja. Ebből biztosan üzlet lesz – érvelt levélírónk –, hiszen a kipróbálás kedvet csinál az MDF-frakciónak. Megszerezte hát a Textárt, és hozzá 25 ezer forintért megvette (mégpedig Varjú kolléga információja szerint nem hivatalos úton) a Pressdok nevű adatbázist is az Országgyűlési Könyvtárban. A Pressdok adatait a könyvtárban gépelik be a rendszerbe, a Textar adatkezelő rendszer segítségével. Mármost azáltal, hogy levélírónk a könyvtártól is, a kisszövetkezettől is megszerezte a szoftverárut, módja nyílott a könyvtár adatrendszerének módosítására, szelektálására; e műveletet általában a könyvtár végezi a Pressdok-tulajdonos kuncsaftjai részére, évi 25 ezer forintért.
Februárban egzisztenciális párfüggőséget vállalt levélírónk (az egyik Infotopos kolleganővel együtt), a munkabér jogára is szert téve a vállalkozói díj mellett. A rendszertelepítés gépestül-szoftverestül 3,1 millió forintba kerül a frakciónak, ennek egyike a SAJTÓ-1 nevű alrendszer, aminek 780 ezer forintos ellenértékét március közepén kasszírozta be az MDF-től a kis társaság (ebből 200–200-at a két nagykorú Salamin-gyerek, 136-ot a feleség). Ráadásul mindezt szerzői jogdíj címszó alatt, holott az Infoker szerint 610 ezer forintra rúgó adatfeltöltés (vagyis adatbepötyögés) nem minősül alkotótevékenységnek. Ugyanez a bökkenő a volt telekügyvéd menedzserkalkulátorának adatfeltöltése esetében is, amiért 40 ezer forintot kapott az Infotop az MDF-től. A szóban forgó menedzserkalkulátor SF–8000-es típusú, nem programozható, tehát nem lehet magasabb fokú szellemiséget belepumpálni a puszta telefonkönyv-átmásolásnál.
Azáltal persze, hogy levélírónk az MDF apparátusába lépett, létrejött a rendszerszállító és rendszermegrendelő közti perszonálunió. Ekképpen nem áll módjában a frakciónak ellenőrizni, vajon jó-e a szoftveráru. Annál is kevésbé, mivel utóbb a Könyvtár–1 bázist titkosította a frakcióvezetés, azzal a megokolással, hogy senkire nem tartozik, hogyan szelektál az országgyűlési könyvtári adatállományból, miféle újságcikkek is fontosak őneki. A titkosítás óhatatlan hátulütője viszont, hogy a frakciótagság sem igen szemlézhet a sajtóban Salamin számítógépein.
A perszonálunió másik következménye, hogy nem lehet tudni, kinek a birtokában van a kölcsönadott Textar: hogy levélírónk mint szállító-Infotopos vagy mint apparatcsik-MDF-es használja-e. Igaz, a Textart – amint Salamin egy Erdős Ivánnak februárban írt levelében igazolja is – az év végéig kell visszaadni a szellemi tulajdonosnak. Csakhogy, már lezajlott az adásvétel a salamini Infotop és a salamini MDF között! Meglehet – bár az idő rövidsége miatt nehezen elképzelhető – hogy az Infotop szellemi átalakítást végzett az Infoker szellemi birtokán. Ám ha elvégezte, miért nem adja vissza az eredeti szellemi változatot? Így hát a szellemi tulajdonos most pereli az MDF-et, 200 ezer forintos nem anyagi jellegű kár okozása címén.
Minderről a frakció számvevő bizottsága jelentésének összefoglalójában, amely patyolattisztának állította be vállalkozó-apparatcsik levélírónk ténykedését, annyit olvashatunk: „az a híresztelés, hogy 25 000 forintért vásárolt anyagot »sütött el« a vállalkozó, nem állja meg a helyét (lásd 7/j pont).” Visszalapozva a részletező 7/j ponthoz, némi ellentmondásra figyelhetünk föl: „a Textarnak nem történt olyan nagyságrendű átalakítása, amely a szerződött összeggel egyenértékű munkát lefedne (…) Aránytalannak érzem a kifizetett összeget, mind a keletkezett tételszám, mind a technikai módszer (…) oldaláról nézve.” A szakértő Keresztes János – nyilván teljesen véletlenül – a Műszertechnika Rt-nek (az alapító MDF-tag Széles Gábor vállalatának) munkatársa; a részleteket illetően nem veszett ki belőle a szakmai érdeklődés. A jelentésből megtudhatjuk még, hogy Salaminék csakugyan szelektáltak a Pressdok 58 000 újságcikket tartalmazó tételei közül: „a válogatás során 2260 rekordot (újságcikket) tartalmazó MDF állomány keletkezett.” Azt viszont már teljes homály fedi, hogy vajon mekkora munka volt ez a leválogatás. Igaz, megtudhatjuk – ami nem sok –, hogy: „Az adatállomány teljeskörűségét a tételszám, minőségét Kónya előfordulási számainak differenciája megkérdőjelezi.”
Azaz: még a volt telekügyvéd nevét is kiszortírozták a cikkek számítógépes leltárából.
Népszabadság
Még egy bizonytalan részlet. Téglás György, a szellemi tulajdonos Infoker elnökhelyettese állítja, hogy Bartha Szabó József kollega június végén azt mondta neki, felsőbb szerkesztői utasításra, illetőleg egy MDF-fel létrejött megállapodás miatt nem írhat meg egy kommentárt. A megállapodás az lett volna: fogják vissza magukat egyelőre a Balás–Salamin-ügyben. Felhívtuk a kollégát, aki cáfolta ezt az értesülést; Téglás e hírre hajlandó volt megismételni állítását a napilap szerkesztőségében. Ott ültünk négyen, Vajda Péter rovatvezető társaságában. Persze nem jutottunk előbbre. A kollégák váltig hangoztatták, milyen fontos a lap függetlensége. Lehet az egész (mármint hogy a kommentár nem készülhetett el) ama szerkesztési elv megnyilvánulása, amely elhatárolódik a pártállami gyakorlattól. Ne keveredjen egymással a hír és a kommentár. Egy szó mint száz: nem derült ki, miért mondta Téglásnak Bartha kollega, amit nem is mondott.
Hivatkozott cikkek
- Belföld [7]