Ugyan, ez anakronizmus – mondták sokan, amikor meglátták a Nyilvánosság Klub felhívását, alatta a közel százötven aláírással. Minek nyúlnak az aláírók olyan eszközhöz, amelynek a diktatúra körülményei között volt létjogosultsága? Mi értelme volt ennek ma, amikor megvannak a parlamenti demokrácia intézményei? S valóban; gondolhattuk, itt vannak az ellenzéki pártok, amelyek elmondhatják a parlamentben, ha bajt látnak a kormánykoalíció sajtópolitikájában. Itt van a szabad sajtó, amelynek hasábjain minden bírálatnak jut hely, s az aláírók névsorát sem a Szabad Európából, hanem a reggeli újságból ismerte meg a nagyközönség. Egykor a tiltakozó aláírások attól váltak politikai kiállássá, hogy az aláíróknak retorziókkal is számolniuk kellett - hol vagyunk ma ettől, vélhettük valamennyien.
Néhány nap telt csak el az aláírások közzététele óta, s a fenti gondolatokra csattanós válasz érkezett. Az aláírók közül az egyetlen, aki a kormánypárt tagjának mondhatta magát – már nem mondhatja annak magát. Állítólag nem fizetett tagdíjat (akárcsak sok ezer MDF-es társa), de ezért – mint az MDF alelnökének néhány hete tett nyilatkozatából megtudtuk – senkit nem törölnek a tagnyilvántartásból. Cikkeiben kifejtett álláspontja nem nyerte meg az MDF tetszését, ám e cikkeket kivétel nélkül egy társszerzővel együtt írta, aki – nem érték el az aláírásgyűjtők – ma is tagja az MDF-nek. Krasznai Zoltán tehát hónapok óta nem fizet tagdíjat, s hónapok óta jelenteti meg az említett társszerzővel közösen jegyzett cikkeit a lapokban, mégis most lett sürgős, hogy kizárják. Napnál világosabb, hogy a kizárás az aláírás következménye. E sorok íróját is egy aláírásgyűjtés nyomán zárták ki. Egy másik pártból, tizenhét évvel ezelőtt.
Az MDF egy másik aláíróval szemben is fellép. Frakcióvezetőjének három nappal az aláírások közzététele után egy közjogi intézmény egy aktusán kellett volna hivatalosan részt vennie. Minthogy az aláírók egyike e közintézmény fizetett alkalmazottja, s munkakörének megfelelően szintén részt kellett vennie a szóban forgó aktuson, a frakcióvezető deklarálta: az aktus nem tartható meg, amíg a szóban forgó személy a közintézmény munkatársaként részt vesz azon. Emlékszünk? Aki aláírásával demonstrálja szembenállását a vezető párt politikájával, az nem lehet egy állami intézmény dolgozója. Tehát a Nyilvánosság Klub ügyvivőjeként a felhívást kibocsátó Halmai Gábor nem vehet részt az Alkotmánybíróság munkatársaként a parlamenti pártokkal folytatott konzultáción.
Vajon honnan veszi magának Kónya Imre a bátorságot, hogy kikösse: kit alkalmazhat főtanácsosként az Alkotmánybíróság és kit nem? Úgy tetszik, nemcsak a szobát örökölte a Fehér Házban.
Bármennyire sajnálatos is, az aláírások gyűjtése és közzététele egyelőre nem veszített időszerűségéből.
- Belföld [6]