Először is Szabó Lukács MDF-es képviselő fűzött hozzá kiegészítéseket, s az alábbi interjút adta lapunknak.
Beszélő: Cikkünk kapcsán azt említette, hogy a helyzet súlyosabb, mint ahogy írjuk; bizonyítékai vannak arra, hogy visszaélések folytak – nem bizonytalanságok, hanem bizonyítékok!
Szabó Lukács: A debreceni önkormányzat döntése nyomán a megoldás felé megtettük az első lépéseket, önkormányzati biztost neveztek ki a leváltott igazgató helyére, felfüggesztették a két igazgatóhelyettest, és eljárást indítottak több egészségügyi dolgozóval szemben is.
Beszélő: Milyen eljárást?
Sz. L.: Munkajogi – azaz fegyelmi – eljárást. A polgármester a megfelelő intézkedések szakvéleménye után dönt arról, hogy ügyészségi feljelentést tesz-e vagy sem.
Beszélő: Milyen intézetekhez fordulnak szakvéleményért?
Sz. L.: Mármint a polgármester vagy én?
Beszélő: Is-is.
Sz. L.: Én először is az Országos Gyógyszerészeti Intézethez. Nyilatkozzanak, hogy az elmúlt évek során mikor és kinek adtak engedélyt, milyen gyógyszer kipróbálására a debreceni szociális otthonban. Kiderült, hogy a debreceni I. Sz. Belklinika kapott ilyen engedélyt.
Beszélő: Az OGYI-engedély kiterjed arra is, hogy honnan „szerzik” a vizsgálati személyeket?
Sz. L.: Nem. Csak a gyógyszerre! A szociális otthon egészségügyi dolgozói meg a betegei tájékoztattak, a gyógyszerekből mintákat kaptam, ezután levélben az egyetem rektorához fordultam. Új ember, ebben az évben lett rektor. A rektorhoz fordultam, és arra kértem, hogy nyilatkoztassa az I. Sz. Belklinika professzorát, hogy ki végeztetett és milyen gyógyszeres kísérleteket, valamint a törvényes feltételeknek eleget tett-e a kísérletek elvégzésénél. 1990-ben még ő volt az egyetem rektora is, emellett az I. Sz. Belklinika professzora is. S a klinika vezetője továbbpasszolta gyakorlatilag a kérdést Fülöp Tamásnak – a kísérletet végző orvosnak –, és ő nyilatkozott írásban. Elismerte, hogy írásbeli beleegyező-nyilatkozatot nem kért. Rendelkezésére bocsátottam ezt Debrecenben Hevesi úrnak, a polgármesternek, és ő ennek nyomán az OGYI-hoz fordult, hogy minősítse az esetet. De meg kell mondanom, én is kikértem az OGYI szakvéleményét, és megerősítették a korábban már informálisan amúgy is tudott dolgot, hogy függetlenül a kísérleti fázistól, írásbeli beleegyező nyilatkozat kell. Mert Fülöp Tamás részéről elhangzott olyan rádiónyilatkozatokban és az ügyvédje részéről, hogy bizonyos fázisokon túl már nem kell írásos nyilatkozat. Hát ez nem felel meg a valóságnak.
Beszélő: Valamilyen orvosszakértői bizottság – csupa akadémiai nagydoktorokból – is felkéretett, hogy vizsgálja meg a Fülöp Tamás-féle gyógyszervizsgálatoknak a szakszerűségét és etikai vonatkozásait – ezt ki kezdeményezte tulajdonképpen?
Sz. L.: Én kezdeményeztem ezt is. Nemcsak egy gyógyszeres kísérlet volt, hanem korábban egy orvosbiológiai kísérlet is, talán etikailag aggályos körülmények között. Állítólag izotópanyagokat juttattak be az öregek szervezetébe. Évekkel korábban készültek ezek az orvosbiológiai kísérletek, és ennek egy része be is épült a nagydoktori disszertációba. Tehát ha ott bármilyen kérdések merülhetnek fel, ezek tisztázhatók a nagydoktori áttanulmányozása során. Ezért kértem fel a tudományos minősítő bizottságot, hogy ezt az anyagot – ami még nem került megvédésre, ezért kértem, hogy járuljon hozzá, hogy három tudományok doktora ezt megvizsgálhassa. Ezek a felkérő levelek elmentek a három szakember részére…
Beszélő: Tehát ez az Ön személyes felkérése?
Sz. L.: Úgy van. Tulajdonképpen ketten kértük fel egy, az én pártomból való másik emberrel. Ha bármilyen vonatkozásban, akár etikailag, akár büntetőjogilag terhelőt találnak, akkor nyilvánvalóan a megfelelő lépést meg kell tenniük.
A debreceni üggyel kapcsolatban az egészségügyi gyógyszerkísérleteknek egy betegségére, egy nagy mulasztásra bukkantunk rá. Ez az eset sajnos nem egyedülálló az országban, ez a kérdés nincs az emberi jogoknak a talajára helyezve. Különböző – egymástól független – forrásokból meggyőződhettem arról, hogy ez nemcsak az I. Sz. Belklinikán folyt így, hanem gyakorlatilag szinte országosan rendezetlen, tehát vagy OGYI-engedélyt nem kérnek, vagy megkérik, de a betegek beleegyező nyilatkozatát nem kérik, vagy pedig csak szóban kérik a beleegyező nyilatkozatot, annak ellenére, hogy a törvény egyértelműen rendelkezik, sőt, olyan lényegesnek tartották a törvényalkotók, hogy még az Alkotmányba is belevették. Senki nem végezhet orvosi kísérletet a beteg (alany) beleegyezése nélkül. Különböző megfelelő, kompetens szakemberek tettek kijelentéseket (három forrásból is), ezeket csokorba szedve a népjóléti államtitkár úrnak adtam át.
Még egyet hadd mondjak: Debrecenben két gyógyszer(kísérletnek) van gazdája. Egy influenza elleni védőoltásnak és egy folinsav nevű vitaminnak, viszont a szociális otthonban három gyógyszer került kísérletbe. Kettőt az I. Sz. Belklinika el is vállalta, viszont van egy harmadik gyógyszer, az amerikai OREGON nevű gyógyszer, amit bár betegek szedtek, nem tudták megmondani kitől kapták és nincs is, aki elvállalja.
Magyarországon nincs is forgalomban, csak Amerikában, sőt végül csak egy gyógyszerkutató tudta megmondani, hogy mi ez, és mire használják. Eddig nem vállalta el senki… azt akkor ki és milyen módon juttatta be oda.
Beszélő: Ezt az OREGON-készletet foglalták le?
Sz. L.: Volt amit lefoglaltunk, de nem OREGON-t. Egyik éjszaka egy nővér felhívott, hogy most nagy sebtében összegyűjtöttek gyógyszert, nem tudják, hogy mi, és félelmükben gyűjtötték. Én nem tudtam, hogy miről van szó – esetleg ugratás –, mindenesetre felhívtam a polgármestert, ő pedig felhívta a megbízott igazgatót, és hármasban azonnal kimentünk, és nagy mennyiségű Béres-pluszt és C-vitamint találtunk. Senki, semmit nem adhat kísérleti célra – nem terápiai céllal – gyógyszert, ha nem világosítja fel a mellékhatásokról a beteget. Ez mindenképpen kísérlet volt, olyan mértékben, hogy még OGYI-engedély is volt hozzá. És beleegyező nyilatkozat kell hozzá. Utólag kiderült, hogy van ugyan engedély, de az igazgató nem tudott róla. Ez már a negyedik gyógyszerkísérlet a debreceni otthonban. Ha egy intézetbe ezt beviszik, azzal kell kezdeni, hogy „itt van az OGYI-engedély”. Viszont már ki is osztották anélkül, hogy a vezetőt informálták volna. A leváltott vezető állítólag tudott róla.
Beszélő: Szóval itt egy formai hibáról volt szó.
Sz. L.: Beengedni bárkit egy intézetbe bármilyen papír nélkül! – Az nagyon kevés, ha azt mondja az illető, hogy „majd hozom az engedélyt”!
Beszélő: Szóval megvolt az engedély, de ellezserkedték?
Sz. L.: Ha ma ezen lezserkedek, holnap a ciánkálinál is el fogom lezserkedni. De hát ez rendeződött is végül.
Beszélő: Tehát most a népjóléti államtitkár, Kelemen András kezében van a többi ügy.
Sz. L.: Már korábban is kezdeményezett, mert megbilincselésem idején kértem a belügyi és népjóléti államtitkárt, hogy a maga területén mindkettő folytassa le a vizsgálatot.
Akkor arra vonatkozóan – amire kértem – el is végezték a vizsgálatot. A gyógyszerről két napja beszéltünk, teljesen friss. Vizsgálatot fog kezdeni a tiszti főorvossal együtt.
Csöng a telefon, kopog a postás
Rövidesen ismét Debrecenből tárcsázták a szerkesztőség számát, mint jó két héttel korábban dr. Fóris Gabriella – akkor még címzetes egyetemi tanár, aki tulajdonképpen az ominózus Beszélő-cikket indukálta, ezúttal a ?-lel dr. Mengelének aposztrofált kutató ügyvédje hívott, s tiltakozott általunk egyébként meg nem nevezett ügyfelének rossz híre keltése miatt. Azonnal felajánlottuk bármely nyilatkozat közlését ez ügyben. Nem annyira holmi sajtópertől való rettegésünkben, hanem könnyű szívvel, azért mert nem tudunk ítéletet mondani a gyógyszerkísérletek ügyében. Nem is mondtunk, a debreceni suttogásokról és dr. Fóris Gabriella mondanivalójáról tájékoztattuk az olvasót, hangot adva – többek között a címbeli ?-lel is – kételyeinknek.
Ezek után érkezett az alábbi nyilatkozat:
Tisztelt Szerkesztőség!
A Debreceni Orvostudományi Egyetem I. Sz. Belklinikájának orvosai olvasták a lap 1991. szeptember 14-i számában megjelent „A debreceni dr. Mengele?” című cikket.
Megdöbbenve olvastuk, hogy egyetlen személy meghallgatása alapján ilyen mélyen sértő, emberileg megalázó véleményt mondanak egyik kollegánkról. Úgy gondoljuk, ez a cikk mindenkitől jobban „ráhúzta a vizes lepedőt”, hiszen lehet-e ennél nagyobb sértést, megbántást elképzelni, mint egy orvost dr. Mengelének nevezni, még ha kérdőjelesen is! Mi a kollégái, akik betegek százait kezeljük a városból, még nem hallottuk, hogy a városban ilyet „pusmognának”, hacsak nem éppen ez a riport teremt alapot ehhez.
10 éve dolgozunk az illető kollégával emberileg és szakmailag jól ismerjük, hacsak egy kicsit is a Mengele név illene rá, valamennyien bűnösnek erezhetnénk magunkat.
A klinikai orvosnak a gyógyítás és medikusoktatás mellett feladata a kutatómunka is. Ez utóbbinak ő magas szinten eleget tesz. Mind a tudományos munkának, mind a betegekkel végzett gyógyszerkipróbálásnak megvannak hazánkban az európai mércének is megfelelő szigorú szabályai. Ha valaki azzal vádolja őt, hogy ezeknek nem tett eleget, ennek kivizsgálására megvannak a jogszabályok. Amíg ez törvényes keretek között nem történik meg, úgy gondoljuk név nélkül és becsmérlő célozgatásokkal nem lehet valakit a nyilvánosság előtt lejáratni.
Végül feltesszük a kérdést, kinek mi volt a célja egy ilyen cikk megírásával. Elvenni az emberek orvosokkal szembeni bizalmát, vagy tönkretenni egy orvoskolléga életpályáját? Mi az I. Sz. Belklinika orvosai elítéljük és tiltakozunk mindkettő ellen.
Debrecen, 1991. szeptember 22.
Tisztelettel a DOTE I. Sz. Belklinika dolgozói: 28 aláírás
A Hajdú-Bihari Napló kis húzása
Szeptember 21-én, szombaton aztán igazi meglepetés ért. Kezünkbe került a nevezett újság aznapi száma, és abban ezt olvastuk.
Nosza, nem voltunk restek, és szeptember 22-én, vasárnap telefaxon mi is nyilatkozatot küldtünk a Hajdú-Bihari Naplóhoz.
Tisztelt Hajdú-Bihar megyei Napló!
A szeptember 21-i számukban megjelent „Nem beszélt a Beszélőnek” c. közleményükkel kapcsolatban szükségesnek tartom az olvasók tudomására hozni, hogy megvan a dr. Fóris Gabriellával készült Beszélő-beszélgetés magnetofonfelvétele, amely bizonyítja – többek között – azt, hogy e beszélgetést nem Hodosán Róza folytatta, hanem Noszkai Gábor, aki a Beszélő megbízásából kereste meg a professzorasszonyt. Erre azért került sor, mert dr. Fóris Gabriella telefonon hívta a lapot egy ilyen beszélgetésre, amelyben megvilágítja a szociális otthonbeli botrány orvoskutatási hátterét. Tény, hogy telefonon is, és a magnetofonos beszélgetés során is hangsúlyozta, hogy célja bebizonyítani: ez nem pártügy, s a polgármester nem akarja eltussolni a visszaéléseket. Az is tény, hogy az elkészült cikket dr. Fóris Gabriella nem látta, csak nyomtatásban, akkor viszont ismét telefonált, és gratulált hozzá.
Hodosán Rózának a világon semmi köze sincs sem ahhoz a beszélgetéshez, amely Fóris dr. tudtával és beleegyezésével magnetofonnal folyt, sem a cikkhez.
Nagyon sajnáljuk, hogy a professzorasszony esetleg a beszélgetés lefolytatása és a cikk megjelenése közötti egy hét alatt vagy után megbánta akcióját, amit maga kezdeményezett, de kénytelenek vagyunk visszautasítani a lapjukban közölt rágalmakat.
Kérjük válaszunk szó szerinti közlését.
Budapest, 1991. szeptember 22.
Solt Ottilia
A biztonság kedvéért másnap, hétfőn telefonáltunk is. Ámde nyilatkozatunk mégis csak szerdán, vagyis szeptember 25-én jelent meg. Furdalni kezdte az oldalunkat, hogy vajon miért? Egyet s mást megtudtunk. Például azt, hogy közben, szeptember 24-én volt az az egyetemi tanácsi ülés, melyen dr. Fóris Gabriellát kinevezték professzornak. Gratulálunk! Mind a Debreceni Orvostudományi Egyetemnek kiváló új professzorához, mind dr. Fóris Gabriellának a kinevezéséhez. Egyúttal ahhoz is, hogy a gyengébbik pozíciójú kormánypártot, a kisgazdát felcserélte a „nyugodt erővel”, s átlépett az MDF-be. Igen ám, de hogy rendeződött ez ily kellemesen a Naplónál, hogy a tanácsülésig az utolsó szó a két SZDSZ-es képviselőnőt ért durva rágalom volt, s nem a dr. Fórist kínos helyzetbe hozó helyreigazítás? (Amit azért e korrekt újság persze közölt.) A szálak Turi Gábor rovatvezetőhöz vezettek, aki korábban a Magyar Fórum munkatársa volt. Ő tette be dr. Fóris nyilatkozatát partizánakcióval a lapba, amiért a szerkesztőség határozottan neheztelt: cáfolni ott szokás, ahol a cáfolandó napvilágot látott, ez esetben miért nem a Beszélőhöz fordult dr. Fóris? Mikor aztán a mi írásunk is megérkezett, tudták, hogy nem térhetnek ki. Csakhogy Turi Gábor bement a főszerkesztőhöz, hogy „ezt még meg kell beszélni” – s csodák csodája, a helyreigazításnak a „nagy napon”, szeptember 24-én nem jutott hely, dr. Fóris kineveztetett. Hiába, a sajtó hatalom.
Titánok harca
Csakhogy a szegény kis Beszélő – kiderült – tán még az MDF-es képviselőknél, államtitkároknál és MDF-es érzületű rovatvezetőknél is nagyobb hatalmak összecsapásának frontvonalába keveredett. Újabb információk zúdultak ránk, telefonon, postán, szóban, sajtóban. Hogy a legutóbbival kezdjem, megszólalt a Népszabadság is (szeptember 28., szombat) idézve a Hajdú-Bihari Naplóból mind dr. Fórist, mind bennünket. De hát itt magáról az egyetemről van szó, a kutatási kapacitásokról, amibe beleértendők a külföldi kapcsolatok. Az egész egyetemi hatalomról. Kaptunk egy nagy paksaméta dokumentumot. Jegyzőkönyveket, hivatalos leveleket. A Központi Kutatólaboratórium vezetésére kiírt pályázat elbírálását, ahol a bírálóbizottság favoritja egy korábban MSZMP-s, ám több mint egy évtizedet külföldi kutatóintézetekben dolgozó, négy nyelven beszélő és két nyugati nyelven író akadémiai nagydoktor volt, aki több százezer dollár értékű műszert hozott Debrecenbe nemzetközi kapcsolatai révén, az 1990-ben bekövetkezett rektorváltás nyomán új bírálóbizottság összehívása követte, majd névtelen levelek, 25 évvel ezelőtti veszekedések, 15 évvel ezelőtti (azóta többszörös amnesztia alá eső) gázolás miatti friss, vadonatúj beadvány perújrafelvétel, s így a favorit kilövése. (Viszontbeadványok, becsületsértési per, viszontvádak.) Mi, a Beszélő, nem tudunk állást foglalni természetesen, ahogyan dr. Fülöp Tamás esetében sem. Nem értünk az orvoskutatáshoz, nem vagyunk nyomozók, nincsenek illúzióink. Azért még két apróságot megemlítünk. Az I. Sz. Belklinika igazgatója, amelynek dolgozói a fent mellékelt levelet küldték, azonos a korábbi rektorral. Továbbá: a mostani rektor felesége megpályázta a megyei tiszti főorvosi állást az országos tiszti főorvosnál, akinek felesége dr. Fóris Gabriella (aki ugyebár megpályázta a kutatólaboratóriumi igazgatóságot a mostani rektor által vezetett egyetemen). Nevezhetjük a helyzetet akár francia négyesnek is. A két pályázat a nyár folyamán egyszerre futott. A megyei tisztiorvos ugyan más lett, méghozzá a debreceni MDF elnöke, ám kinevezését a városi önkormányzat szakmai okokra hivatkozva kifogásolta, a kinevezés tehát még szeptemberben sem egészen lezárult ügy.
Ugye milyen bonyolult? Persze lehet, hogy nem függ össze semmi semmivel. Csak a különböző telefonálók, levelezők, nyilatkozók fejében. Már az is nagyon-nagyon szomorú. Hát még, ha nem csak ott! Önöknek nem ment még el a kedve a „folyamatos nagytakarítástól”? Önök szerint nem lesz legalább akkora piszok?
Hivatkozott cikkek
- Belföld [7]