A megbékélés legelső, szembetűnő eseménye, hogy a hivatalos bonni megbeszélés után a francia elnök háromnapos körutat tett az új tartományokban, a hajdani NDK-ban. A gesztus értelme nyilvánvaló: megkövetés, amiért akkor járt ott legutóbb, amikor még Modrow vezette a kommunizmusból már kikecmergő, de az egyesülés kérdésében még valamelyest bizonytalankodó NDK kormányát. Gesztusértéke volt az akkori látogatásnak is. Azt jelezte: álljatok meg a saját lábatokon! Ne csatlakozzatok!
Ezt a hajdani vizitet, ami (más megnyilvánulásokkal együtt) kifejezésre juttatta, hogy a franciák – csakúgy, mint az angolok, olaszok, hollandok – rossz szemmel nézik a két német állam összeolvadását, Bonnban nem bocsátották meg. Csak az alkalomra vártak, hogy törlesszenek.
A puccs és a rakéták
Nem vártak hiába. Az alkalmat meghozta a moszkvai puccs, amelynek első napján más dörzsölt politikusok óvatosan hallgattak vagy mellébeszéltek, Mitterrand azonban – nem tudva ellenállni a régi egyensúlypolitika vonzásának – beszédet mondott a televízióban. Sajnálja, ami történt, mondotta, de ő az új urakkal is szót fog érteni. Ez van, mondotta, és sajnálkozva tárta szét a karját.
Rövidesen kiderült, hogy nemcsak ez van. Kiderült, hogy Jelcin fölvette a kesztyűt, Bush és más vezetők pedig nyíltan Jelcin oldalára álltak. Az elhamarkodott elnöki szereplés után triumfált a német sajtó. Megírta szinte valamennyi újság, hogy Mitterrand már öreg. 75 éves lesz a jövő hónapban, s igazán nem lehet csodálkozni, ha nem tud lépést tartani a mai eseményekkel. Bonnban úgy érezték, a francia vezető melléfogása elhomályosítja, sőt meg nem történtté teszi a német politikusok korábbi, Washingtont haragra gerjesztő melléfogását: a teljes érdektelenséget a szövetségesek Irak elleni háborújával kapcsolatban.
A német sajtó mérgezett nyilakat lődözött, a franciák azonban rakétákat gyártottak. Folytatták a Hades rakéta gyártását, amiről egykor azt tartották, hogy a németek fölé kifeszített francia védőernyő. Jogosan: ha e rövid hatótávolságú rakétát kilövik a francia–német határon, elszáll az egykori NDK keleti határáig. De nem tovább. Annak idején így is volt rendjén: a nyugatnémetek az első csapást a Kelet-Németországban állomásozó szovjet alakulatoktól várták. De most már egyesültek, és fölöslegesnek tartják az olyan rakétát, ami az új német tartományokat dúlná szét. De csodák csodája: a franciák nem szerelik szét e fölösleges lövedékeket, sőt, további harminc Hades rakéta gyártását határozták el.
Most, amikor Kohl és Mitterrand elszívta a békepipát, a franciák közölték: készek tárgyalni a rövid hatótávolságú rakéták megsemmisítéséről. De az ajánlat nem volt színtiszta öröm a bonni politikusok számára. Mert a franciák az atomországokkal akarják az ügyet megtárgyalni. Vagyis: az Egyesült Államokkal, a Szovjetunióval, Nagy-Britanniával. Másként szólva: ama államokkal, amelyek nemcsak atomhatalmak, hanem egyszersmind állandó tagjai az ENSZ Biztonsági Tanácsának is. Ők az egykori győztesek. Márpedig a németek mindent inkább akarnak, semmint azt, hogy a győztes és a legyőzött államok közötti különbségtétel valamilyen formában tovább éljen.
Jugoszlávia: ellentétes érdekek
Ellentétes érdekek és ellentétes rokonszenvek vezérlik a két civódó barátot a jugoszláv belháborút illetően. A németek már a nyár dereka óta követelik, hogy az Európai Közösség ismerje el a horvát és a szlovén államot, a szerbek ellen pedig hirdessen meg gazdasági szankciókat. De tapodtat sem mozdult a dolog, nem utolsósorban a franciák ellenkezése miatt.
Most, Mitterrand látogatása során létrejött a kompromisszum. Átfogó kompromisszum, aminek Jugoszlávia csak egyik része. Legfőbb eleme, hogy a németek, legalábbis a papíron, megszívlelik a franciák legfőbb kívánságát. E kívánság így hangzik: a több mint 80 millió lakossal bíró új Németország, amely a harmadik legnagyobb nemzeti összterméket állítja elő, és a világ egyik vezető külkereskedelmi hatalma, ne kacérkodjék az új helyzetből fakadó új lehetőségekkel. Ne akarja – a nyugat-európai integráció rovására – „hátsó udvarát” dél és kelet felé tovább bővíteni. Ehelyett állja az adott szavát, tegyen meg mindent, hogy az Európai Közösség pénzügyi uniója és politikai uniója a tervek előírta ütemben megvalósuljon.
Bonnban ráálltak az alkura. Átlátták, hogy még semmiképpen sem érett az idő a geopolitikai helyzetből adódó csábítások meghallására, és nagy kérdés, hogy valaha is érett lesz rá. Az új tartományok több pénzt visznek el a vártnál. Az egyesülés okozta gyanakvás még túl élénk: a történelem parancsa nem a németek képére formált Európa, hanem az Európába betagolódó Németország. A német egyesülés létrejött, mert – az európaiakkal ellentétben – az amerikaiak akarták. A délszláv válság horvát szájíz szerinti megoldását viszont sem a nyugat-európaiak, sem az amerikaiak nem akarják.
A jövő: „minden gyanú felett álló partnerek”
A visszakozást a német kormány legutóbbi tanácskozásán, illetve a parlament külügyi bizottságának legutóbbi ülésén öntötték formába. Á kancellár leszögezte: Németország nem térhet külön útra a jugoszláv válságot illetően. A külügyminiszter finom válaszfalat húzott. Kifejtette: „Németország nem fenyegetőzött Horvátország elismerésével. Csak utalt rá, hogy gondolkodni kell a horvát állam elismeréséről.” A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint Kohl nem tartja kielégítőnek, ha Horvátország és Szlovénia német részről történő elismeréséhez csak olyan országok csatlakoznak, mint Ausztria vagy Magyarország. „Németországnak olyan partnerekkel kell együtt mennie, akik nem kerültek a németekhez vagy a németek múltjához való túlzott közelség gyanújába.”
Ezekre a szempontokra épül az újdonsült közös francia–nyugatnémet álláspont. Bár a németek szerették volna, Horvátország és Szlovénia elismerésének kívánalma kimaradt a közös nyilatkozatból. Viszont a franciák hozzájárultak ahhoz a fogalmazáshoz, hogy „igazságos és békés megoldásra kell törekedni, amelyet nemzetközileg szavatolnak, és ami megfelel a jugoszláv nép kívánságainak”.
Mitterrand látogatása után abbamaradt a veszekedés. Ismét szívélyesek a francia–német kapcsolatok. A szövetség legközelebbi teherpróbájának időpontja december, színhelye a hollandiai Maastricht. Akkor és ott ül össze az Európai Közösség következő csúcskonferenciája.
- Külföld [6]