„Olyan hatalommal, amely névtelen gödrökbe kaparja politikai ellenfeleinek holttestét, nem lehet kiegyezni!” – kiáltotta, a nagy fáradtságtól inkább csak hörögte, 1988. június 16-án a tévé főbejárata előtt állva Kis János, a majdani szabadelvű pártelnök. De közben már meg is jöttek a motoros rohamrendőrök! És láthatóan nem azért, hogy társadalmi szerződést kössenek velünk, hanem hogy lerugdossanak, lebotozzanak a lépcső tetejéről.
Képzeljük el, ha valamelyik nyugati társaság, a CBS, BBC, CNN ajtajától három méterre folynak ilyen jelenetek! Micsoda elsöprő rohama indul a kameráknak, reflektoroknak, kábeleknek! Szegény rendőr szinte hozzá sem jut az ütnivalóhoz a nagy tolongásban.
A magyar tv viszont akár egy halottasház, sötét, hideg, süket, vak, néma maradt ezen a ’88-as napon. Nagy Imre és mártírtársai után a hivatalos nyilvánosság a miattuk folyó demonstrációt is „elkaparta” volna. Csak miután a rohamosztag megtisztította a terepet, elverte a környékről a demokratákat, bújt elő néhány médiaember, megveregetni a rendőrök vállát.
Kapitány Éva meg még néhányan, például a vele szinte összenőtt Nagy Piroska vagy Jávor István, Pesthy László a Fekete Doboztól, egészen máshogy álltak a rendőrséghez, képi nyilvánossághoz, no meg a demokratikus ellenzékhez.
Éva például az említett júniusi napon már úgy ébredt, hogy tudta, készül valami, jó lesz szárazon tartania a gépét. Azt is tudta jól, igyekeznie kell a tetthelyre. Mert ha már felállt a rendőrkordon, nehéz lesz átsurranni, megmotozzák, elveszik a gépet, kiszedik a filmet. Ezért már órákkal az események indulása előtt a megfelelő házban, lakásban volt, jó rálátással a Batthyány-örökmécsesre. Így sikerült azután az ablaknyílásból felvennie azokat az örökbecsű képeket, melyeken jelen politikai és parlamenti nobilitásaink közül többeket éppen fojtogatnak, elgáncsolnak, bilincselnek.
Mi itt most mégsem Hodosán Róza, Demszky, Tamás Gáspár Miklós vagy éppen hőn szeretett főszerkesztőnk szomorú sorsát mutatjuk be, hanem egy mindmáig ismeretlen, nadrágtartós fiatalemberét. (Jelentkezzen már, aki tudja, kicsoda ő!)
Kapitány Éva ősidők óta a demokratikus ellenzék tagja és a Szeta segítője. A korai ellenzéki létezés azonban vizuálisan még annyit sem ígért, mint politikailag. Szamizdatot írni, titokban nyomtatni, zsákokban, bőröndökben ide-oda mozgatni az árut – ez nem valami fotogén elfoglaltság. Éva is csak 1987-ben kezdte komolyabban venni a politikai fotóművészkedést. A 301-es parcella látványa ragadta meg, erről készült első, később híressé lett sorozata. Ebben a témában minden együtt volt: a bánat, a gyász, az enyészet, az aljasság, a gonoszság, a gyávaság, a feledés, a kimagyarázkodás. Meg talán arra is ráérzett Éva, hogy innét, a bozótos, füves buckák közül indul majd útjára a politikai rendszerváltás.
A következő két évben viszont igazán fotogén alakot öltött a rendszerváltás. Gyűlések, tüntetések, olykor utcai csaták kergették egymást. Éva, Piroska meg a többiek kilométerszámra fogyasztották a filmeket. Aki nem sajnálta az idejét meg a lábát, tekintélyes fotó- meg videoarchívumot hozhatott össze magának.
Kapitány Éva archívumát, illetve annak most kiállított részét azonban csak azok láthatják, akik úgyszintén nem sajnálják az idejüket meg a lábukat. Ki kell menni érte Rákoshegyre. Ami semmiképp sem a centrum, a city, a város legszíve. S bizony, ugyanígy a rendszerváltás nagy jelenetei is halványulnak, szélre tartanak már, hullanak kifelé az emlékezetünkből. Más foglalkoztatja az embereket. Kapitány Éva még alá is húzza a múlandóság érzését, amikor sárgult újságlapok, összegöngyölt, eldobált papírgalacsinok közé ágyazza a fotográfiákat.
Mások viszont épp szemben jönnek a feledéssel. Gondolta volna valaki, hogy a régi rákosligetiek, élükön Tóth Tibor festőművésszel, még megvannak, sőt, ők patronálják ezt kiállítást is? Híre sem volt még politikai ellenzéknek, mikor őket réges-régen, 1970-ben betiltották. Akkoriban ehhez elég volt zugkiállítást rendezni Bálint Endrének, Szabó Ákosnak, Lakner Lászlónak, Birkás Ákosnak, szóval az avantgárdnak. A fotókiállítás másik patrónusa, Laborcz Flóra szobrásznő szerencsésebb időben indult, őt már nem lehetett betiltani. Pedig lett volna miért; a Bős–Nagymaros elleni tüntetések transzparenseinek tekintélyes része az ő kertjében festődött.
Ha már egyszer az a dolgok rendje, hogy a rendszerváltás emlékképei bentről kifelé sodródjanak, legalább annyit el kellene érni, hogy az ilyen Laborcz Flóra-, Tóth Tibor-féle emberek kintről befelé, az erkölcsi középpont felé kerüljenek. Akkor még mindig állnánk valahogyan.
Kapitány Éva korszakzáró fotókiállításának címe: XVII., Rákoshegy, Báthori utca 31. (Kőbánya-Kispesttől 80-as busszal, az Örs vezér tértől 61/E, majd a végállomástól 98-as busszal) Nyitva szeptember 29-ig, hétfő kivételével 15 és 18 óra között.
- Kultúra [6]