Széles rétegek lelki egyensúlya billeg az ő tetején. A HÉT kamerája végigpásztázott azon a hatalmas, zenélő, esküvői habos tortán, amelyet két tucat cigányvajda (akik csakúgy vajdák, mint ahogy a vándorpankrátorok világbajnokok) készült elfogyasztani a rokonságával.
Összeszorulnak az ajkak, mögöttük csendesen csikorognak a fogak, megszűkül a szemrés, mögüle romlik a kilátás – a felbontóképesség. Egybefolyik, ami külön van. A hajléktalan és lakásfoglaló egyedek például egybefolynak – egyenrondák. A hajlékosok viszont nem folynak egybe, a szomszéd ronda, én meg nem. A cigányok is egybefolynak. Úgy tesznek, mintha nyomorognának és rászorulnának, holott lám, milliókért lakodalmat csinálnak és zenélő csodatortát zabálnak. A nem cigányok viszont nem folynak egybe, mert lám, Bethlen grófék és Pintérek nagy lakodalmat csinálnak, nekünk meg felkopik az állunk.
Differenciáltan differenciálunk és differenciáltan nem differenciálunk. Ehhez rendelkezésünkre állanak a társadalmi tér hatalmáé területeit átívelő kategóriák. Az egyik összefogja az elfoglalható kuckók címeit árusító maffiát, a házat szétverő rabiátus egyént a fáskamrában meghúzódó, megélhetésért küszködő családokkal. A másik összefogja a nagyban dolgozó kávécsempész bárót a törött fülű porcelánkutyáját kínálgató, éhező öregasszonnyal. A harmadik összefogja a muzsikáló tortatornyot a belvizes nyomorteleppel. És még van sok.
No mármost, ha az egy kategóriába zárható jelenségek sorát sikerül az egyik végletre – például az emeletes habos tortára – felspulnizni, akkor olyan kiegyensúlyozott pozícióba jutunk, amelyből egyszerre utálhatjuk azokat, akiknek jólesne a képébe kenni a muzsikáló habos tortájukat, és azokat, akiknek a gyomrától a két kiflit is elvitatnánk.
Ez az a kiegyensúlyozott pozíció, amelyből már az olcsóvá vált pásztorokat is megítélték a régi pásztordal szavai szerint: „Ha valamije van, azt mondják, hogy lopta. Ha semmije sincsen, hogy elkorhelkodta.”
- Harmadik oldal [6]