Skip to main content

Jaj, de jó a habos sütemény!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Széles rétegek lelki egyensúlya billeg az ő tetején. A HÉT kamerája végigpásztázott azon a hatalmas, zenélő, esküvői habos tortán, amelyet két tucat cigányvajda (akik csakúgy vajdák, mint ahogy a vándorpankrátorok világbajnokok) készült elfogyasztani a rokonságával.

Összeszorulnak az ajkak, mögöttük csendesen csikorognak a fogak, megszűkül a szemrés, mögüle romlik a kilátás – a felbontóképesség. Egybefolyik, ami külön van. A hajléktalan és lakásfoglaló egyedek például egybefolynak – egyenrondák. A hajlékosok viszont nem folynak egybe, a szomszéd ronda, én meg nem. A cigányok is egybefolynak. Úgy tesznek, mintha nyomorognának és rászorulnának, holott lám, milliókért lakodalmat csinálnak és zenélő csodatortát zabálnak. A nem cigányok viszont nem folynak egybe, mert lám, Bethlen grófék és Pintérek nagy lakodalmat csinálnak, nekünk meg felkopik az állunk.

Differenciáltan differenciálunk és differenciáltan nem differenciálunk. Ehhez rendelkezésünkre állanak a társadalmi tér hatalmáé területeit átívelő kategóriák. Az egyik összefogja az elfoglalható kuckók címeit árusító maffiát, a házat szétverő rabiátus egyént a fáskamrában meghúzódó, megélhetésért küszködő családokkal. A másik összefogja a nagyban dolgozó kávécsempész bárót a törött fülű porcelánkutyáját kínálgató, éhező öregasszonnyal. A harmadik összefogja a muzsikáló tortatornyot a belvizes nyomorteleppel. És még van sok.

No mármost, ha az egy kategóriába zárható jelenségek sorát sikerül az egyik végletre – például az emeletes habos tortára – felspulnizni, akkor olyan kiegyensúlyozott pozícióba jutunk, amelyből egyszerre utálhatjuk azokat, akiknek jólesne a képébe kenni a muzsikáló habos tortájukat, és azokat, akiknek a gyomrától a két kiflit is elvitatnánk.

Ez az a kiegyensúlyozott pozíció, amelyből már az olcsóvá vált pásztorokat is megítélték a régi pásztordal szavai szerint: „Ha valamije van, azt mondják, hogy lopta. Ha semmije sincsen, hogy elkorhelkodta.”










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon