Még mindig nincs vége
Úgy látszik, a főváros határozatával sem jutott nyugvópontra a világkiállítás ügye. Igaz, Kupa Mihály, a kormány pénzügyminisztere félreérthetetlenül kijelentette, hogy nincs pénz a presztízsvállalkozásra, s ennélfogva a pénzügyi kormányzatnak hálásnak kell lennie a főváros döntéséért. De Kádár Béla, a kormány külgazdasági minisztere (ugyanarról a kormányról van szó) ezzel szemben úgy véli, hogy fekete napnak minősítik majd a jelen és jövő magyar történészei október 10-ét, vagyis a fővárosi önkormányzat Expo elleni döntésének napját. Kónya Imrétől, az MDF frakcióelnökétől azt tudtuk meg, hogy a kormány egységes a világkiállítás kérdésében (még mindig ugyanarról a kormányról van szó) és nem vonja vissza az Expóval kapcsolatos előterjesztését. Szabó Iván MDF-es képviselő úr pedig azt mondja a költővel szólva, hogy (kicsit összefoglalom) „Nekünk Expo kell!”, és népszavazás kiírását követeli. De vajh mi lesz a kérdés, amelyre Egy Igennel szavaz, aki magyar? Például az, hogy „Akarja-e a világkiállítás megrendezését, amely semmibe sem kerül, de fellendülést hoz?” Ha ez ilyen egyszerű, akkor tisztelettel javaslom, hogy egy füst alatt szavaztassa le a képviselő úr a népet arról is, hogy kívánja-e a GNP-nek ez évi húszszázalékos növekedését. Ez már Két Igen lenne. S hamar el lehet ám jutni a Négy Igenig, ami egyszer már legalább bejött. Ámbátor, mint tapasztaljuk, a politikában még egy megnyert népszavazás sem szükségszerűen jó ómen. Ráadásul a legnagyobb kormánypárt nemcsak népszavazásra készül, hanem a liberalizmussal is kokettál. A hétvégén Miskolcon zászlót bontott az MDF liberális irányzata, pardon, „nemzeti liberális szellemi műhelye”. Nem lesz ennek jó vége.
Sajtószabadság
Persze nem eszik olyan forrón a kását kormánypárti körökben, ahogy a nemzeti liberális szellemi műhely főzi. Pedig a miskolci tanácskozáson igen érdekes dolgok is elhangzottak – például Debreczeni József szájából a sajtó és a kormány viszonyáról. Debreczeni II. Frigyes porosz királyt idézte (Nem kell a sajtót piszkálni!), és a híres piszkozat sajtóhódító taktikáját egy szexi metaforával úgy jellemezte, hogy abban Kónya „de szeretném, ha nem utálna ez a francia kis hisztérika, úgyis ágyamba fektetem” felkiáltással rohamra indult.
A Magyar Nemzetnél már nyilvánvalóan jó sok „francia kis hisztérika” beadta a derekát, de mások még kapálóztak a múlt héten, többek között az ellen tiltakozván, hogy néhány szüfrazsett kolleginájukat kizárták a női nem soraiból. A hamvas korú Sajtószabadság Klub rögvest állást is foglalt a sztrájk ügyében természetesen a sajtószabadság szellemében. A klub – mint ez közismert – azért jött létre, mert a MÚOSZ vezetői „nem szálltak határozottan szembe az újságírók fokozódó kiszolgáltatottságával. Gyakran nem érdekvédelmi, szakmai, etikai, hanem pártpolitikai indíttatású döntéseket hoztak.” Ezek után csak természetes, hogy a pártpolitikai indíttatású tisztogatások miatt tiltakozó, sztrájkoló újságírók ellen fordultak, szigorúan szakmai-etikai alapon érdekvédelemben részesítve a tisztogatókat. A klub arra is felszólította a magyar újságírókat, hogy támogassák „a lapkészítést is vállaló független kollégák ügyét.” A felhívás, mint olvasom, meghallgatásra talált a Magyar Televízió egyes – mondjuk így: a klikkek terrorjának ellenállni tudó – műhelyeiben. A Magyar Nemzet a sztrájkolok anyagai helyett televíziós anyagokat közölhetett. Az ötlet nem rossz, sőt továbbfejlesztésre érdemes. Így lehet majd pótolni a klikkek felszámolása után esetleg előálló anyaghiányt. Mindent a néző, a hallgató és az olvasó érdekében. Elvégre ismétlés a tudás anyja.
Igazságtétel
Nem hittem volna, hogy a letűnt rezsim reprezentánsainak felelősségre vonása ellen a Magyar Fórumban fogok érvre bukkanni, ráadásul a főszerkesztő tollából. „Kis János és társai” érdemeit „méltatva” Csurka István újszerű szempont szerint amputálja le post factum a demokratikus ellenzéket a nemzettestről. Csurka szerint a magyarság túlnyomó többsége ilyen-olyan posztokon átvészelte vagy átélvezte a marxizmus korszakát, és ezzel egy túlélési stratégiát valósított meg. A Demokratikus Ellenzék valami mást csinált, olyasmit, ami a magyar néptől, a szenvedőktől és az élvezőktől egyaránt idegen. A szenvedőknek és az élvezőknek több közük van egymáshoz, mint a volt demokratikus ellenzékhez. Restelkedésre a túlnyomó többségnek nincs oka, mivel – Csurka szerint – a demokratikus ellenzék és a bármilyen okból hallgató többség között a morális különbség elhanyagolható. Hadd ne vitatkozzam ezzel, mindenkinek joga van a saját véleményéhez. Problémám pusztán azzal van, hogy miként lehetségesek akkor nem elhanyagolható morális különbségek a túlnyomó többségen belül. Ha Csurka István szerint ez egy ilyen ország, akkor ki vonjon felelősségre kit, és főleg milyen alapon. Vagy arról lenne szó, hogy miniatürizált erkölcsi mércével mérve az elhanyagolható különbségek is jelentékenyekké válnak?
A parlament keddi ülésének az elévülési törvényjavaslatról folytatott vitája mintha Csurka tézisét igazolta volna. Takács Péter, a törvényjavaslat társszerzője az átkosban kommunista hősökről zengett dicshimnuszokat, és a bolsevik osztályháború igazát hirdette. A honatya nyilván a marxizmust szenvedve átélvezők körébe tartozik.
„Tiszta határ, rendes hon”
jelszóval idegenelhárítási mozgalmat indított a magyar belügyminiszter. Az elmúlt héten román kollégája kontrázott: még tisztább határ, még rendesebb hon. Akinek nincs húsz tallérja, zöld kártyája, szép autója – tartsa magát kötőféken. Megprófétáltuk mi ezt már a múlt héten is, hogyha mi lépünk egyet, a szomszéd is lép egyet. Bölcs belügyminisztereinknek hála: megtisztulunk egymástól.
A bátor kis Kuba
Fidel Castro nem adja fel, az utolsó kubaiig hajlandó vállalni a szocializmus iránti univerzális felelősséget. A Kubai Kommunista Párt kongresszusán csak az volt az újság, hogy nincs újság. Nincs változás, nincs nyitás, Kuba szocialista marad a kapitalizmus óceánjában. A „maximo líder”-nek bizonyára lesznek lidérces álmai, de sajnos a hideg verejték a kubaiakat fogja kiverni. Kétlem, hogy Honecker kiszólása, mely szerint nincs még minden veszve, hiszen még a bátor kis Kuba is magasban tartja a szocializmus zászlaját, vigaszukra szolgál. Bár a kubaiaknak állítólag van humorérzékük.
- A hét üzenetei [6]