Egyetértés és megosztottság
A politikai erőkkel szemben támasztott igények vizsgálata azt mutatta, hogy a magyar társadalmat egyszerre jellemzi a nagyfokú egyetértés és a megosztottság.
Az emberek túlnyomó többsége egyetért abban, hogy Magyarországon olyan demokratikus társadalmi berendezkedés jöjjön létre, amely a nemzeti szempontok érvényesülésén alapul. A magyar demokráciáról alkotott elképzelés a nyugati országok nyújtotta (a szó többféle értelmében vett) biztonság, vagyis a jóléti állam eszményén alapul.
Abban a kérdésben viszont, hogy a magyar jólétet hogyan lehet megteremteni, már két eltérő felfogás alakult ki. Az emberek többsége azt gondolja, hogy ezt a célt a gazdasági rendszerváltással, a privatizációval lehet elérni. Kisebbik része viszont a gazdasági szereplők lecserélését, a reprivatizációt szorgalmazza.
Szintén a magyar demokrácia gondolatkörétől függetlenül jelenik meg az emberek fejében a keresztény-nemzeti értékek érvényesítésének és a hátrányos helyzetű csoportok védelmének ideája.
Ezekben a kérdésekben a szabad demokrata szavazók véleménye a szocialistákétól tér el a legjobban. Kisebb távolság választja el őket a kisgazdáktól, még kisebb a kereszténydemokratáktól, és legközelebb az MDF meg a Fidesz hívei állnak hozzájuk.
A szocialista szavazókat főleg az távolítja el a szabad demokratáktól, hogy sokkal jobban kötődnek a korábbi tulajdonviszonyokhoz.
Az MDF és a Fidesz hívei az esetek egy részében ugyanabban az irányban térnek el az SZDSZ támogatóitól. Ám a magyar és a fiatal demokraták mérsékeltebbek, mint a szabad demokraták: kevésbé tartják fontosnak a magyar demokrácia megteremtését és a gazdasági rendszerváltást.
Más esetekben viszont az MDF-es és a fideszes szavazók más-más irányban térnek el az SZDSZ-esektől: a magyar demokraták konzervatívabbak, a fiatal demokraták pedig modernebbek: az előbbiek nagyobb, az utóbbiak pedig kisebb jelentőséget tulajdonítanak a gazdasági szereplők lecserélésének és a kereszténynemzeti értékek érvényesítésének.
Ezek az eredmények arra engednek következtetni, hogy a Fidesz azzal növelte meg annyira szavazótáborát, hogy a lassúbb, de nem archaikus rendszerváltás megtestesítőjeként jelent meg: olyan pártként, amely csak a Horthy-rendszerhez képest képvisel radikális változást, a Kádár-rendszerhez képest nem, és ezért sem az MDF konzervatív, sem az SZDSZ liberális radikalizmusának bélyegét nem viseli magán.
Politika és megélhetés
Azt ugyanis, hogy az emberek miként viszonyulnak a pártokhoz és a parlamenti demokráciához, erősen meghatározza, hogy lassúbb vagy gyorsabb változásokat szeretnének-e. S ezt nehezen tudják eldönteni. A lakosság túlnyomó többségének tudatában a piacgazdaságra való gyors áttérés összefonódik a káosszal, ami felerősíti a „nemzeti összefogás” iránti vágyat. Ám az emberek jelentős részének fejében a nagy társadalmi áldozatok vállalása a nyugati országok utolérésével is összekapcsolódik.
Ugyanakkor a lakosság jelentős része bizalmatlan a politikai erőkkel szemben. Ez a koalíciót érinti a leginkább, de a többi parlamenti pártot is, és összekapcsolódik a politika- és politikusellenes hagyományokkal. A bizalmatlanság elsősorban azon a gondolatmeneten alapul, hogy a (kormány)pártok nem az életkörülmények javításával, hanem a hatalmi harccal foglalkoznak, és ezért a problémákat csak egy erős központi hatalom tudná megoldani.
Azt az ellentmondást, hogy sokan az erős központi hatalomban látják a hatalomvágyó pártok ellenszerét, azzal oldhatjuk fel a leginkább, hogy nem politikában, hanem „megélhetésben” gondolkodnak, és az előbbit is annak alapján ítélik meg, hogy miként hat az utóbbira.
Az általános bizalmatlanságnak vannak jó oldalai is: nevezetesen, hogy sokan nemcsak azt nem hisz el a pártokról, amit magukról mondanak, hanem azt sem, amit mások mondanak róluk.
Így például az SZDSZ-t sem első számú közellenségnek, sem igazi alternatívának nem tartják.
Ugyanakkor azok, akik elfogadják ezeket a nézeteket, inkább a saját benyomásaikból indulnak ki, mint a pártot övező mítoszokból vagy legendákból. Az SZDSZ-ellenesség elsősorban azon alapul, hogy erőszakosak és kihívóak, és nem azon, hogy judeo-bolsevista-kozmopolita összeesküvők. Az SZDSZ-pártiság pedig főleg abból merít, hogy a szabad demokraták européerek, hozzáértők és kormányképesek, és nem abból, hogy következetes antikommunisták, őszinték és felelősségteljesek.
Régi és új elitek
Az, hogy az emberek többsége mind a kormányt, mind az SZDSZ-t elutasítja, abban is megnyilvánul, hogy sem az egyiknek, sem a másiknak nem ismerik a programját. A kormányról 49 százalékuk mondta, hogy vannak elképzelései az országot sújtó problémák megoldására, az SZDSZ-ről pedig 50 százalékuk. Az egyetlen – bár nem elhanyagolható – különbség az volt, hogy amíg a kormányról az emberek 33 százaléka jelentette ki, hogy nincs programja, az SZDSZ-ről csak 21 százalékuk állította ezt. A szabad demokratákról tehát többen feltételezik, hogy van programjuk, csak nem tudnak róla.
Ugyanakkor azok, akik tudni véltek a kormány vagy az SZDSZ elképzeléseiről, maguk is bevallották, hogy rosszul ismerik ezeket. Ebből a szempontból még mindig a kormány járt jobban: az ő programját az erről tudó kérdezettek 31 százaléka nem ismerte egyáltalán, az SZDSZ-ét meg 38 százalékuk.
Más szempontból az SZDSZ áll kedvezőbben. Azok, akik többé-kevésbé ismerik a programokat, úgy látják, hogy a kormány elképzelései sokkal jobban eltérnek az igényeiktől, mint az SZDSZ-éi. Ennek viszont nemcsak az az oka, hogy ideokratikusnak ítélik a kabinet tevékenységét, hanem az is, hogy nem ismerik fel a politikai és a gazdasági változások közötti összefüggéseket.
Szintén a szabad demokraták javára billent a mérleg, amikor azt kérdeztük meg, a kormány és az SZDSZ mennyire képviseli a különböző társadalmi csoportok érdekeit. A válasz szerint mindkét fél a felső rétegeket részesíti előnyben, de ezen belül jelentős különbségek vannak köztük. Az egyik az, hogy amíg a kormány a régi eliteknek kedvez inkább, az SZDSZ az új elitek érdekeit képviseli jobban. A másik különbség pedig, hogy az előbbi sokkal kevésbé viseli szívén az alsó rétegek sorsát, mint az utóbbi.
E különbségeket talán úgy is fogalmazhatjuk, hogy amíg a kormányban a rendi érdekek képviselőjét látják az emberek, az SZDSZ-t polgári (burzsoá) pártnak tekintik. Elsősorban ez lehetett az oka annak, hogy a felmérés idején az SZDSZ a szavazási szándékokat tekintve megelőzte az MDF-et – de elsősorban ezzel magyarázhatjuk azt is, hogy nem tudott még több támogatót szerezni.
Mennyire képviseli a kormány a különböző csoportok érdekeit?
Mennyire képviseli az SZDSZ a különböző csoportok érdekeit?
Stílusok…
Ám a politikai erők megítélését nemcsak a tevékenységük befolyásolja, hanem a szó szűkebb értelmében vett magatartásuk, viselkedésük, azaz a stílusuk is. Ezt különösen akkor figyelhettük meg, amikor azt kértük az emberektől, hogy tizenhat tulajdonságpár segítségével jellemezzék a három legnépszerűbb pártot. Ekkor ugyanis azt láttuk, hogy az SZDSZ jobb benyomást kelt, mint az MDF, de rosszabbat, mint a Fidesz.
A fiatal demokraták a szabadelvűség, az őszinteség, a határozottság, a rugalmasság és az aktivitás szempontjából előzik meg a leginkább a szabad és a magyar demokratákat, de az egység, a felkészültség, a következetesség, a liberalizmus és a konstruktivitás szempontjából is sokkal jobb benyomást keltenek.
A magyar demokratákat összehasonlíthatatlanul tekintélyelvűbbnek látják az emberek, mint a fiatal és a szabad demokratákat, sokkal tétovábbnak, merevebbnek és hamisabbnak, és jóval felkészületlenebbnek, konzervatívabbnak, passzívabbnak, megalkuvóbbnak és kapkodóbbnak. Ugyanakkor ezt a pártot tekintik a legmérsékeltebbnek.
A szabad demokraták semmilyen tekintetben sem tértek el igazán az átlagtól.
…és emberek
Az SZDSZ-nek öt ismertebb vezetője van. Demszky Gáborról a megkérdezettek 90 százaléka mondta, hogy ismeri, Tölgyessy Péterről 75 százalékuk, Pető Ivánról 74 százalékuk, Rajk Lászlóról 71 százalékuk, Tamás Gáspár Miklósról meg 65 százalékuk. Kis Jánosról csak 45 százalékuk nyilatkozott így.
Ugyanakkor az SZDSZ-vezetők ismertsége és népszerűsége az esetek többségében nem fedi egymást. A hat politikus közül csak Pető került a szabaddemokrata-vezetők népszerűségi listájának élére: az ő rokonszenvindexe 68 pontot tett ki. TGM, Rajk és Demszky a lista közepén foglalt helyet (62, 61, illetve 60 ponttal), míg Kis János és Tölgyessy a végén szerepelt (56, illetve 55 ponttal).
Abban, hogy a közvélemény nem érzékeli az SZDSZ határozott jelenlétét a politikai életben, valószínűleg közrejátszik, hogy az emberek szemében nem kapcsolódik automatikusan össze egy vezető személyével. Az előbb már láttuk, hogy a párt parlamenti frakciójának vezetőjét sokkal jobban ismerték az emberek, mint a párt elnökét. Ez akkor is kiderült, amikor azt kérdeztük meg, kik töltik be ezeket a funkciókat. Ekkor ugyanis 37 százalékuk nevezte meg Petőt, és 32 százalékuk Kis Jánost.
Még kedvezőtlenebb válaszokat kaptunk, amikor azt firtattuk, van-e olyan SZDSZ-es politikus, aki jó lenne miniszterelnöknek: ekkor ugyanis csak 29 százalékuk válaszolt igennel, és ezek az emberek sem egyeztek meg abban, ki volna az.
- Belföld [6]