A küldöttgyűlés után világosabb mint eddig, hogy az SZDSZ-ben két stratégiai vonal van, amelyekre platform épülhet.
Az egyik vonal a mai magyar liberalizmus fő ellenfelét a megvert kommunista rendszer utódaiban látja. E vonal hívei számára az ország alapvető politikai problémája, hogy még mindig jelentős pozíciókban vannak korábbi kommunista vezetők. A kommunista rendszerből itt maradt vezető beosztású emberek eltávolításáért folyó harcban hajlandók szövetségesnek tekinteni az MDF-et, és ez sok tekintetben nyitottá teszi őket emdéefes eszmék befogadására.
Kormány és rendszere
A másik vonal az éppen megszilárdulóban levő magyar demokrácia legnagyobb pillanatnyi veszedelmének az MDF és az általa uralt kormány központosító törekvéseit, olykor egyenesen új diktatúra kiépítésére irányuló tevékenységet tekinti.
Utóbbi az SZDSZ Szabadelvű Körének stratégiai vonala. Az MDF és kormánya önkényuralmi törekvéseivel állítja szembe a liberális pártot mint politikailag cselekvőképes alternatívát.
A küldöttgyűlés a két stratégiai vonal problémáját nem tisztázta. Az álláspontok fel sem merültek egyértelműen, ezért szükséges, hogy a párt új helyzetében politikai platformokként megfogalmazódjanak.
A kétfrontos harc mesebeszéd
Minden SZDSZ-es antibolsevista és „tulipán”-ellenes, de a stratégiai prioritás tekintetében döntenünk kell. A „kétfrontos harc” már Kádár idején is mesebeszéd volt. El kell döntenünk, hogy melyik ellenfél a pillanatnyilag meghatározó ellenlábas.
A kommunista, posztkommunista, volt kommunista ellenfélhez való viszonyunkat több tényező határozza meg.
– Ellenfelei voltunk és vagyunk a Kádár-rendszer diktatúrájának. Minden olyan tendencia ellen, amely visszatérésével fenyegethet, a leghatározottabban fellépünk.
– A mai Országgyűlésben helyet foglaló utódpártot elsősorban nem múltja alapján ítéljük meg, hanem a politikai tevékenység alapján, amit a parlamentben egy éve folytat. Ezt tekintve látnunk kell, hogy lényegi politikai összeütközésbe velük egy esztendeje csak az MSZOSZ kérdésében kerültünk.
– Antikommunisták voltunk és vagyunk abban az értelemben, hogy demokráciát akartunk egy parancsuralmi rendszer helyébe. Ez nem azonos bizonyos hazai körök antikommunizmusával, amely „cum grano salis” úgy foglalható össze, hogy ötven évig zsidó-proli bagázs bitorolta az uralmat, már pedig az ezeregyszáz éves Magyarországon az uralom a magyar úriembereknek jár.
A nemzeti liberális hagyomány
Az MDF-fel való szembenállást nézve érdemes egy pillantást vetni a magyar szabadelvűség múltjába. A múlt század utolsó harmadáig a magyar liberalizmus hordozója a középnemesség volt, a latifundiumnál kisebb történelmi nagybirtok. A magyar úriság ekkor liberális volt. Funkcionálisan több tekintetben helyettesítette a még hiányzó polgárság szerepét. Magyar Tiers Etat, magyar juste milieu volt a mágnásvilág és a nép között. Ez volna a „nemzeti liberalizmus”, az MDF fő eszmei hagyománya. Amikor a magyar kapitalizmus a tizenkilencedik század végén kialakult, megszületett a magyar polgári liberalizmus. Ellenfele nem a gyenge szocializmus volt, hanem az immár polgárosodás- és korszerűsödésellenes magyar úri világ. A két világháború közötti időben a magyar úri rendszer volt a Vázsonyi és Rassay vezette liberális tábor ellenfele, amellyel szemben az akkori szociáldemokrata párt szövetséges volt. Az SZDSZ liberalizmus a kommunista diktatúra felszámolásáért folyó harcban született. Ma viszont a kommunista diktatúra múlt, és a megvert kommunista erők sem folytatnak olyan utóvédharcot, amely a diktatúra visszaállításának veszélyével fenyegetne, ezzel szemben újjászületett új módon az úri világ és ma ez az MDF-es politikai úrhatnámság a magyar liberalizmus legfőbb politikai ellenfele.
A mi ellenségképünk
Noha ma az ellenségkép kiátkozott politikai fogalom, a politikai erőket nagyrészt a világon mindenütt ellenfelei határozzák meg. A mai magyar liberalizmus ellenfelei: parancsuralom, államimádat, úrhatnámság.
– Minden parancsuralommal szemben alternatíva a liberális elveket is magába foglaló demokratikus eszme, amelynek legfőbb politikai harcosa majd húsz éve a demokratikus ellenzék és utódja, az SZDSZ.
– Az államimádattal, kormányzati bürokratizmussal, a kormány kezében összpontosult államapparátus túltengésével szemben képviseljük a független polgárok társadalmát.
– Az izzadságszagú kormánykoalíciós urizálással szembeállítjuk polgári és plebejus értékeinket. Platformunk fellép az SZDSZ-en belül a trójai falovaknak ama ménesével szemben, amely be akarja csempészni sorainkba ezt az urizálást.
Szabadelvűség, csak úgy magában!
A Szabadelvű Kör a jelzőtlen szabadelvűség álláspontján áll. Nem vagyunk sem szociál-, sem nemzeti, sem konzervatív liberálisok. A jelzők a boldog emlékű „szocialista demokrácia” és hasonló szókapcsolatokra emlékeztetnek. Jelző nélkül vagyunk szabadelvűek, ahogy magyarok és hazafiak is.
A liberalizmus a gazdasági önelvűséget képviseli. Azt az eszmét, hogy a gazdaság saját törvénye szerint alakuljon, és ne politikai szempontok szerint szabályozzák. Nem vagyunk a modern politikai világban nélkülözhetetlen szociálpolitika ellenfelei. Azt nem kívánjuk, hogy a szociális szempontokat magába a gazdaságba bevigyék, ahogy ezt az előző rendszer tette. Nem kívánunk politikai árakat, béreket vagy politikai szempontok szerint létrejött árukínálatot. A szociálpolitikát a gazdaságtól elválasztva, másodlagos jövedelemelosztás forrásából kívánjuk működtetni. A magyar liberalizmus hagyományaihoz soha sem tartozott hozzá a szociális érzéketlenség. Nem Dickens korának kapitalizmusát kívánjuk vissza – megjegyezve, hogy az ezt a kapitalizmust keményen ostorozó Dickens maga is liberális volt.
A gazdasági ésszerűség és az ebből fakadó gazdagság hívei vagyunk, nem a gazdagok pártja. Őket ma más pártok képviselik.
Az államtúltengés elleni harcunk elsősorban a diktatúra veszély és hatalmi állam ellen irányul. A rendőrállam maradványainak felszámolását kívánjuk, különösen amikor azt látjuk, hogy a mai kormány ahelyett, hogy ezen a területen rendszert váltana, nem felszámolja, hanem a maga céljaira felhasználja az előző rendszertől örökölt rendőrállami intézményeket. Államkorlátozó törekvésünk nem a nyugati mértékkel mérve alig létező szociális állam ellen irányul.
A ma elsősorban a gazdaság területén esedékes rendszerváltás problémáját tekintve óvunk attól a szemlélettől, amely ezt a bonyolult problémát egyetlen kérdésre csökkenti: a volt kommunista vezetők eltávolítására. Ez kifejezetten gátolja az érdemi rendszerváltást, amely struktúrák átalakulását jelenti. Ha ugyanabban a struktúrában kirúgják a vezető pozícióból a kommunista kádert, és a helyébe teszik a tulipánosat, az elleplezi, hogy az érdemi rendszerváltás tekintetében nem történt semmi.
Szemlét tartva lehetséges társadalmi bázisuk felett számítunk az üzleti életben és az értelmiségi világban tevékenykedő független egzisztenciákra és tág értelemben minden szabad szellemű és a hatalommal szemben gerinces polgárra. Számítunk a ma már komoly szerepet játszó kisvállalkozó réteg jelentős részére. Lehet, hogy az úrhatnám kisvállalkozó az MDF-re tekint, de a vagány kisvállalkozóra számítunk.
A mai magyar munkavállalók döntő többsége még mindig az állami vállalatok alkalmazásában áll. Az állam szerepét csökkenteni kívánó liberalizmus sok tekintetben képviselni tudja érdekeiket.
Reánk vár mindazoknak – tegyük hozzá: nincsenek kevesen – a képviselete, akiket ingerel az új reakciósság. Azokét, akik nem szenvedhetik a szexuális prüdériát, akik nem tűrik, hogy kedves rockzenéjüket „kultúrmocsoknak” bélyegezzék, akik nem nézik jó szemmel a katolikus egyház sok esetben érzékelhető világi hatalomra törekvését és a rossz múltú magyar politikai katolicizmus újbóli felbukkanását. Az SZDSZ-liberalizmus történelmi felelőssége, hogy otthont adjon nekik, és ne engedje thürmerek prédájának őket.
A tehetséges bázis számbavételéhez az is hozzátartozik, hogy felmérjük: milyen társadalmi csoportokra nem számíthatunk, mert az ő megnyerésükre nem érdemes erőt fecsérelni, még kevésbé elvtelen engedményeket tenni azért, hogy magunkhoz édesgessük őket. Szövetségeskeresésben és bázisépítésben olykor olyanok vagyunk mint az óvodások, akik mindig azzal a játékkal akarnak játszani, ami a másik gyermeknél van. Megtévesztő, hogy a mai magyar politikái életben valóban az urizáló rétegek vannak csak jelen. Azt hisszük, hogy belőlük áll a magyar társadalom, és nem vesszük észre, hogy a polgári és plebejus Magyarország nem azért nincs jelen a politikai színpadon, mert nem létezik, hanem mert mi elmulasztjuk odavinni.
A mai parlament egyetlen plebejus arculatú pártja vagyunk (az MSZP sem az) . Mintha szégyellenénk a mindent elárasztó urizálás közegében. Plebejus bumfordiságunk mögött erő van, csak vegyük észre és higgyünk benne.
Nemzetiek vagyunk
A neobarokk stílusú giccsmagyarság helyett áramvonalas magyarságot akarunk. Eltérően a harmadikutas szemlélettől, nem korszerűségből akarjuk csupán befogadni azt, ami összeegyeztethető, hanem az a múlt örökségéből akarjuk csak megőrizni, ami a korszerűséggel összeegyeztethető. A magyarság fennmaradásának gyötrő kérdéséről azt gondoljuk, hogy nagyobb mértékben múlik a fejlett világhoz való felzárkózáson, mint a lakosság lélekszámán. A határon túli magyarságot illetően nem terhel bennünket mulasztás. Bizonyos körök erről a tevékenységünkről nem vesznek tudomást, mert nem a gőznacionalizmus retorikája kíséri, s ezért egyszerűen nem is értik, hogy a magyarságról van szó. A kommunikációs zavart semmi esetre sem azzal akarjuk feloldani, hogy átvesszük a limonádé retorikát.
A nemzeti problémát illetően sem az empátia hiányzik belőlünk, hanem a giccsre való fogékonyság. Meg kell találnunk saját magyaros hangvételünket, de ez nem hasonlíthat annak a historico-sznobériának a hangnemére, amely az „ezer év” állítólagos dicsőségéből akar mindenki számára pótelőkelőséget kimérni.
Türelmesek vagyunk
Az egyházak vonatkozásában a lelkiismereti szabadság, valamint az egyház és az állam szétválasztásának alapján állunk. A vallásszabadság ugyanúgy jelenti az ateizmushoz való jogot, mint a vallásgyakorlás szabadságát. A magyar társadalom igen jelentős része passzív ateista. Passzív. Nem irritálja a vallás létezése. Visszautasítjuk a jelentkező agresszív klerikalizmust, amelyet viszont irritál az ateizmus létezése. Az egyházak részére állami eszközökkel is biztosítani kívánjuk, hogy eleget tudjanak tenni mindazon feladatuknak, amit csak ók végezhetnek el. Nem kívánjuk viszont, hogy állami segítséggel juttassák hozzá az egyházakat olyan feladatok elvégzéséhez, amelyeket nem csupán az egyházak tudnak elvégezni. Nem kívánjuk az egyházak társadalmi jelenlétét költségvetési eszközökkel nagyobbá tenni, mint amekkora jelenlétre saját erejükből futja. Az egyház világi hatalma a hívők számára talán nagyobb mértékben visszatetsző, mint a társadalom vallásilag közömbös tagjai számára.
Kevés dologra lehetünk büszkék. Ezek között első helyen áll, hogy sorainkból került ki a Magyar Köztársaság elnöke. Reménnyel tölt el bennünket, hogy eme megkoronázott köztársaság élén republikánus államfő áll.
Zárjuk politikai hitvallásunkat újonnan választott pártelnökünk gondolatával: nem lesz MDF-Magyarország.
- Beszélő [6]