A kormány fordulata
Talán még nem felejtette el mindenki, hogy október 10-én a kormány egyszer már kimondta a nemet az Expóra, a gazdaságpolitika egészéért felelős pénzügyminiszter látványos megkönnyebbülésére. Nem tudjuk, vajon mi történt október 10. és november 5. között, amikor Kádár Béla mégis beterjesztette az Országgyűlésben a már október 10-én is bent fekvő világkiállítási törvényt. Milyen megfontolásból, milyen új információk alapján vizsgálta felül október 10-i álláspontját a kormány, hogyan állhatták a miniszterek – állítólag egyhangúlag – az Expo mellé?
Aki meghallgatta Kádár Béla expozéját, a kormánypártok szónokainak beszédeit, a kormánypártok képviselőinek november 13-án a plenáris ülés szünetében tartott sajtóértekezletét, annak világosan kellett látnia: semmilyen új érv nem merült fel az Expo mellett, s a világkiállítás szószólói még csak kísérletet sem tettek az ellenzők aggodalmainak eloszlatására. A „vállalkozói világkiállítás” jelszava ma már csak annyit jelent, hogy nem lehet tudni, hogyan fog alakulni a vállalkozás pénzügyi mérlege, hogy hatalmas kockázatot kell vállalni, azt azonban nem, hogy ezt ne a költségvetésnek, az adófizetőknek kellene vállalniuk. Annak bizonyítására, hogy a világkiállítás az új munkahelyek teremtésének, az infrastruktúra bővítésének, az ország modernizációjának takarékosabb, előnyösebb útja lenne, mint a százezernyi kisebb fejlesztés, semmi erőfeszítést nem tettek a kormánypárti szónokok.
A kormány álláspontjának felülvizsgálata azt is jelenti, hogy a kormány ismét megszegte ígéretét. Kétszer ígérte meg a miniszterelnök, hogy a kormány nem fog a fővárosi közgyűlés akarata ellenére az Expo mellett dönteni, és most másodszor terjesztett be úgy határozati, illetve törvényjavaslatot az Országgyűlésnek, hogy nem tudott előzetesen megegyezésre jutni a főváros vezetésével. Mi több: Kádár Béla kifejezetten azzal az indoklással kért kétharmados támogatást a törvényhez, hogy az a főváros akarata ellenére is végrehajtható legyen.
Alighanem éppen itt a magyarázat a kormány álláspontjának megváltozására. Antall József és társai ezúttal sem tudták elfogadni, hogy valamiben ne nekik legyen igazuk. Nem voltak hajlandók megadni az ellenzéknek a győzelem érzését, nem engedhették meg, hogy saját híveik vesztesnek érezzék magukat. És örömmel hozták megalázó helyzetbe azokat – elsősorban Kupa Mihályt –, akik a kormányból az ellenzék oldalára álltak ebben a kérdésben. Nehéz más magyarázatot találni.
A szocialista szavazat
A parlament másfél éves működése során a folyó gazdaságpolitika legtöbb kérdésében a három ellenzéki párt egységesen állt szemben a kormánykoalícióval. Különösen szembetűnő volt ez a tavalyi költségvetési vitában, ahol közös sajtóértekezleten vázolták fel álláspontjuk legfontosabb elemeit. Ugyanezt tapasztaltuk az 1992-es költségvetés irányelveinek vagy az adótörvényeknek a vitájában is. A folyó gazdaságpolitika egyetlen fontos kérdésében állt szemben – a kormánykoalíció oldalára kerülve – az SZDSZ-szel és a Fidesszel az MSZP: a világkiállítás kérdésében. Ellenezte az MSZP frakciója az elutasító határozatot a fővárosi közgyűlésben is.
Amikor most a parlament napirendjére került a világkiállítási törvényjavaslat, úgy tűnt, változik az MSZP álláspontja. Nem mintha megtagadták volna az Expóval alapvetően rokonszenvező álláspontjukat, de hozzászólóiknak el kellett ismerniük: a beterjesztett törvényjavaslat, a kormány által képviselt koncepció olyannyira megalapozatlan, hogy arra jó lelkiismerettel nem adhatja áldását a parlament. Nem volt fideszes vagy szabad demokrata képviselő, aki nagyobb meggyőző erővel mutatta ezt ki, mint Békesi László. Bizonyosak lehettünk benne, hogy az MSZP tartózkodni fog a szavazásnál.
A végső szavazás előtt szünetet kért a szocialista képviselőcsoport, majd igennel szavazott. Vajon miért? Mi késztette őket arra, hogy hozzásegítsék a kormányt a hőn áhított kétharmados többséghez? (Nem rajtuk, hanem a kisgazdák nemtörődömségén múlott, hogy nem lett meg a kétharmad.)
A szocialista pártot ma is szoros kapcsolat fűzi azokhoz a munkavállalói és munkáltatói érdekképviseletekhez, amelyek minden elképzelhető helyen és fórumon kiálltak az Expo mellett. Hogy ők így jártak el, az érthető: ok hitelt adhatnak a munkahely-teremtési, gazdaságélénkítési argumentációnak. De hogy az a párt, amelynek gazdasági szakemberei világosan kifejtik a pótlólagos keresletteremtés kockázatait, s amelynek – mint minden parlamenti pártnak – ugyanazzal a felelősséggel kell állásfoglalásaiban a makrogazdasági egyensúlyi szempontokra figyelnie, mint a mindenkori kormánynak, kövesse őket ebben, arra nem tudok magyarázatot.
A népszavazási kezdeményezés
A harmadik rejtély a népszavazás kezdeményezőinek magatartása. Amikor a kormány októberben nemet mondott, Palotás János elindította a népszavazási aláírásgyűjtést. Jó lenne tudni, mennyi pénzt fordítottak az ügyre a Világkiállítási Fórumban tömörült vállalkozók.
Ahogy közeledett a parlamenti szavazás időpontja, mind zavarosabbá váltak az összegyűlt aláírásokra vonatkozó közlések. A nyomásgyakorlás érdekében olyan számok hangzottak el, amelyek szerint már százhetvenezer vagy még több aláírás gyűlt össze. Másfelől azt lehetett hallani, hogy még csak hatvanezer aláírás van, hogy még nem gyűlt össze a szükséges mennyiség. A parlamenti szavazáskor egyszerűen semmit sem lehetett tudni arról, hogy mi is a helyzet az aláírásokkal.
Vajon miféle számítás húzódik meg a Világkiállítási Fórumban tömörült lobby eljárása mögött? A népszavazási kezdeményezés, az aláírásgyűjtés célja nyilvánvalóan az, hogy demonstratív módon támasszák alá Palotás Jánosnak és a kormánypártoknak azt az állítását, hogy az egész nép támogatja a gondolatot, csak a liberális pártok gáncsoskodnak. Annak pedig, hogy nem sietnek benyújtani az aláírásokat, az az oka, hogy semmi esetre sem kívánták késleltetni azt, hogy a parlamenti többség meghozza – lehetőleg kétharmados többséggel – a törvényt. És minden bizonnyal – mint erre például Orbán Viktor is célzott a plenáris ülésen – nem is akarják, hogy népszavazásra kerüljön a sor. Ez ugyanis fölöttébb kockázatos fejlemény lehetne: hátha messze elmarad a részvétel az 50 százaléktól, hátha nem kap többséget a világkiállítás melletti álláspont.
- Belföld [6]