„…késve, de eljő halk
lábon a Megtorolás…”
(Tibullus)
Az alkotmány 2. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.
A jogállamiság olyan kategória, amelynek tartalma tértől és időtől függően változik, illetve több szakaszban alakul ki.
A jogállamiság fogalmát a magyar jog még nem részletezte kellő mélységig, tartalmának meghatározása az Alkotmánybíróságra vár.
Az 1944. december 21-e és 1990. május 2-a között elkövetett és politikai okokból nem üldözött súlyos bűncselekmények üldözhetőségéről szóló törvényjavaslat kapcsán felmerült a kérdés, egy jogállam felvehet-e a joganyagába ilyen – és hasonló – rendelkezéseket. Mielőtt a kérdésre válaszolnánk, vizsgáljuk meg a törvényjavaslat szövegét, rendelkezéseinek tartalmát.
A törvényjavaslat akként rendelkezik, hogy „1990. május 2-án ismét elkezdődik az 1944. december 21-e és 1991. május 2-a között elkövetett és az elkövetéskor hatályos törvényekben meghatározott azon bűncselekmények elévülése, amelyeket az 1978. évi IV. törvény 144. § (2) bekezdése hazaárulásként, 166. § (1) és (2) bekezdése szándékos emberölésként, 170. § (5) bekezdése halált okozó testi sértésként határoz meg.”
1. Az elévülés
„1990. május 2-án ismét elkezdődik…”
A törvényjavaslat 1. §-a értelmében 1990. május 2-án „ismét elkezdődik” meghatározott bűncselekmények elévülése, A javaslat szóhasználata önmagában elegendő annak megállapítására, hogy
– már elévült bűncselekményekről van szó (hiszen elévülésük „ismét” elkezdődik);
– nincs szó az elévülésnek félbeszakadásáról, illetve nyugvásáról.
A törvényjavaslat az elévülés (újra)kezdődésének napját nem a bűncselekmény elkövetésének időpontjától, hanem egy későbbi időponttól számítja.
Ez az új időpont – az új Országgyűlés megalakulásának időpontja. A javaslat indokolása szerint „ezen a napon kezdődik a nem üldözött bűntettek meg sem kezdődött – mintegy nyugvó – elévülése”.
– Az indokolás tehát eltér a javaslat szövegétől (amely már elévült bűncselekmények büntethetőségének újrakezdődéséről rendelkezik); – a javaslat ebben a körben azért is aggályos, mert nem adta kellő indokát
– az elévülés kezdő időpontjának meghatározása nincs kellőképpen megalapozva (az itt megfogalmazott politikai értékeknek megfelelne pl. a köztársaság kikiáltásának napja is).
– Az elévülésnek a törvényjavaslatban használt értelmezése a hatályos jogszabályokból nem vezethető le. Az elévülés az idő múlásához kötött kedvezmény, részben büntethetőséget megszüntető, részben a büntetés végrehajtását kizáró ok. Az elévülés jogpolitikai indokai, hogy az idő múlása során elenyésznek a bizonyítékok, arányosan csökken az elkövető veszélyessége a társadalomra, és hogy senkit sem lehet évtizedeken át bizonytalanságban tartani egykori cselekményeinek büntetőjogi következményei felől.
A hatályos Btk. két olyan körülményt ismer, amely az elévülési idő múlását (az elévülés bekövetkezését) meggátolja:
a) az elévülést félbeszakítja a büntetőügyekben eljáró hatóságoknak az elkövető ellen, a bűncselekmény miatt foganatosított, érdemi eljárási cselekménye – pl. nyomozás elrendelése, elfogató parancs kiadása, vádemelés stb.;
b) az elévülés nyugszik a büntetőeljárás felfüggesztésének tartama alatt (kivéve, ha a felfüggesztés oka az, hogy az elkövető ismeretlen helyen tartózkodik vagy elmebeteg lett) és az elkövető próbára bocsátásának időtartama alatt.
Az elévülés félbeszakadásáig eltelt idő figyelmen kívül marad, a félbeszakadás napjával az elévülés újrakezdődik; a nyugvást megelőző és követő időt viszont egybe kell számítani.
Az elévülés nyugvása tehát – a hatályos magyar büntetőjog rendszerében – nem értelmezhető úgy, hogy az elévülés meg sem kezdődik, így el kell fogadni a javaslat azon szóhasználatát, amely szerint az elévülés „ismét” elkezdődik, tehát a bűncselekmény elkövetőjére nézve a bűncselekmény elkövetése idején hatályban volt rendelkezéshez (a bűncselekmény elévülhetőségéhez) képest hátrányosabb rendelkezést (az újbóli büntethetőséget) tartalmaz.
2. A büntethetőség feléledése
A javaslat hatálya alá tartozó bűncselekmények újból üldözhetőségének két összetartozó feltétele van:
a) hogy a tett a felsorolt büntetőrendelkezések valamelyike szerint minősüljön; és
b) hogy az állam politikai okból nem érvényesítette büntetőigényét.
a) A törvényjavaslat hatálya alá tartozó bűncselekmények
„…az 1944. december 21-e és 1990. május 2-a között elkövetett és az elkövetéskor hatályos törvényekben meghatározott azon bűncselekmények…”
Mindazok az okok, amelyek az elévülés elismerését indokolják az egyéb bűncselekmények, illetve az egyéb okból nem üldözött bűncselekmények esetében, azok az okok indokolhatják (az időmúlásra figyelemmel) a büntetőigényről való lemondást a javaslat hatálya alá tartozó bűncselekmények és az üldözés elmaradásának a javaslatban megjelölt oka esetén is. „…amelyeket az 1978. évi IV. törvény 144. § (2) bekezdése hazaárulásként, 166. § (1) és (2) bekezdése szándékos emberölésként, 170. § (5) bekezdése halált okozó testi sértésként határoz meg…” A törvényjavaslat – a hatálya alá tartozó bűncselekmények meghatározása során – feltehetően a büntető törvénykönyv jelenleg hatályos megfogalmazásából eredő fogalmakból indul ki, egyben utal arra, hogy a bűncselekmény ismételt üldözhetőségénél az elkövetéskor hatályos törvényben meghatározott fogalmakat kell figyelembe venni.
A törvényjavaslat által meghúzott időbeli határok között több anyagi jogi szabály volt hatályban:
– 1951-ig a Csemegi Kódex általános része és különös részének számos rendelkezése, kiegészülve az 1945. évi II. törvénnyel törvényerőre emelt, a háborús és népellenes bűncselekményről, valamint a népbíróságokról szóló 81/1945. (II. 5.) ME rendelet és 1440/1945. (V. 1.) ME rendelet, a demokratikus államrend és a demokratikus köztársaság védelméről szóló 1946. évi VII. törvény és az árdrágító és közellátás elleni bűncselekményekről szóló 8800/1946. (VII. 28.) ME rendelet szabályaival, illetve az 1951-ben hatályba lépett 1950. évi II. törvény (Btá.) rendelkezéseivel;
– 1952-től 1962. június 30-ig „A hatályos anyagi büntetőjogi szabályok hivatalos összeállítás (BHö), amely úgy látott napvilágot, hogy az Igazságügyi Minisztérium törvénymódosítás nélkül „kiigazította” a büntetőtörvényeket;
1962. július l-jétől 1979. június 30-ig a többször módosított 1961. évi V. törvény (Btk. I.); és
– 1979. július l-jétől – a szintén többször módosított – 1978. évi IV. törvény (Btk. II.).
A szándékos emberölés és a halált okozó testi sértés bűntettét a javaslat időhatárai között hatályban volt valamennyi jogszabály büntetni rendelte. Az eltérés a korábbi és a jelenlegi szabályozás között csak annyi, hogy az emberölés súlyosabban minősülő esetei az Alkotmánybíróság 23/1990. (X. 31.) AB határozatának megjelenéséig – 1990. október 31-ig – halálbüntetéssel is fenyegetettek voltak.
Más a helyzet a hazaárulás bűntettével. A hazaárulás jelenleg hatályos fogalmát az 1989. évi XXV. törvény 7. § (1) bekezdése állapította meg. Eszerint az a magyar állampolgár, aki abból a célból, hogy a Magyar Köztársaság függetlenségét, területi épségét vagy alkotmányos rendjét sértse, külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, bűntettet követ el. Ennek a minősített esete a javaslatban megjelölt cselekmény: a büntetés 10 évtől 15 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a hazaárulást
a) súlyos hátrányt okozva;
b) állami szolgálat vagy hivatalos megbízatás felhasználásával;
c) háború idején;
d) külföldi fegyveres erőnek behívásával vagy igénybevételével követik el.
Az 1989. évi XXV. törvényt megelőzően a Btk.-ban nem szerepelt a negyedik minősítő körülmény („a külföldi fegyveres erőnek behívásával vagy igénybevételével” történő elkövetés); ezzel szemben a bűntett halálbüntetéssel is fenyegetett volt.
Más volt – a bűncselekmény megállapításának egyik feltétele, lényeges törvényi tényállási eleme – a célzat tartalma is. Korábban a „Magyar Népköztársaság függetlensége, területi épsége, politikai, gazdasági, honvédelmi vagy más fontos érdekének megsértése” szerepelt a szövegben.
Lényeges különbség a hazaárulás jelenleg hatályos és korábbi fogalma között, hogy korábban szűkebb volt az elkövetési magatartási kör (csak nevesített magatartások, az érintkezésbe bocsátkozás, a szövetségre lépés vagy együttműködés merítette ki a hazaárulás törvényi tényállását).
A Btk. II. 1989. október 15-i hatállyal történt módosításáig a védett tárgy (a bűncselekmény jogi tárgya) a szocialista államrend és annak biztonsága volt. Köztudott, hogy ha a törvényi tényállás négy fő alkotórésze (tárgy, tárgyi oldal, alany, alanyi oldal) közül valamelyik nem állapítható meg, nem állapítható meg a bűncselekmény sem. A törvényi tényállás elemei pedig kizárólag az elkövetés idején hatályban volt törvény szerinti tartalommal vizsgálhatók. Ez azt jelenti, hogy a hazaárulás törvényi tényállását a törvényjavaslat szerinti viszonylatban kizárólag 1989. október 15-től lehetett elkövetni. (Azok ugyanis, akik a szocialista államrend gyengítése céljából tevékenykedtek, ma már más megítélés alá esnek.)
b) A büntethetőség korlátja
„…ha az állam politikai okokból nem érvényesítette büntetőigényét…”
Az 1944. december 21. és 1990. május 2. között elkövetett összes bűncselekmény között a törvényjavaslat aszerint tesz különbséget, hogy az önkényuralmi rendszer állama üldözte-e vagy sem, illetve ha nem üldözte, milyen okból nem tette.
A javaslat az újbóli büntethetőség egyik feltételeként azt jelöli meg, hogy az állam büntetőigényét politikai okból nem érvényesítette.
Az üldözés elmaradásának ezen oka a büntetőeljárásban bizonyítandó tény. Ha nem állapítható meg minden kétséget kizáró módon ez a körülmény, az módot ad annak rögzítésére, hogy az elévülés mégis bekövetkezett. Ebben az esetben azonban az elévülés – mint büntethetőséget kizáró ok – akadálya a büntetőeljárás megindításának, illetve folytatásának.
Mindez azt jelenti, hogy az elévülés fennállásának vagy fenn nem állásának kérdését lehetőleg még a büntetőeljárás megindítása előtt vagy azt követően nyomban vizsgálni kell. Ez pedig azt eredményezi, hogy „az üldözés elmaradása” okának vizsgálata lényegében büntetőeljáráson kívülre, a nyomozás elrendelése előtti szakaszra reked annak ellenére, hogy a javaslat indokolása szerint „a társadalom érdeke az, hogy ezeknek a bűntetteknek a bűnöseit bíróság nevezze meg”.
Ha pl. a hatóság „lakossági bejelentés” (feljelentés) alapján szerez tudomást a törvényjavaslat hatálya alá tartozó bűncselekményről vagy annak elkövetőjéről, a nyomozás elrendeléséről vagy megtagadásáról a feljelentés beérkezésétől számított három napon belül kell határozni, ez az idő indokolt esetben kétszer tizenöt nappal meghosszabbítható, így legfeljebb harminchárom nap áll rendelkezésre minden körülmény megállapítására és mérlegelésére.
3. A jogállamiság sérelmei
Mindezek ismeretében már választ tudunk adni arra a kérdésre, hogyan fér össze a vizsgált törvényjavaslat és a jogállamiság.
A javaslat mindenekelőtt a jogbiztonság sérelme révén kerül szembe a jogállamiság követelményrendszerével. A jogbiztonság azt szolgálja, hogy az állampolgár előre lássa, kiszámíthassa a jogviszonyaiba való vagy a magatartása esetére lehetséges állami beavatkozást. A jogbiztonság – a jogszabályba vetett bizalom védelme – úgy valósítható meg, hogy a jogszabályok egymással összhangban álló, viszonylag állandó, egyértelmű, az állampolgárokkal ismertetett rendelkezéseket tartalmaznak; a kihirdetésüket megelőző időre nem állapítanak meg kötelezettséget; nincs visszaható hatályuk.
A törvényjavaslat
– már elévült bűncselekmények elévülését indítja el újból;
– olyan cselekmény (a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjének megsértése céljából, illetve külföldi fegyveres erőnek behívásával vagy igénybevételével elkövetett hazaárulás) büntetését rendeli, amely az elkövetése (a Magyar Népköztársaság fennállása) idején nem volt bűncselekmény, és az elkövetőre a korábbinál hátrányosabb jogkövetkezményt alkalmaz (ezzel sértve a visszaható hatály tilalmát);
– az eljárás lefolytatásának feltételeként határozatlan jogfogalmakat („politikai okból” és „nem üldözés”) használ, amely az eljáró szerv mérlegelésére bízza az újbóli büntethetőség feltételének megállapítását (ez az állami beavatkozást kiszámíthatatlanná teszi, és magában hordozza az önkényesség, a visszaélés veszélyét);
– nincs összhangban a magyar büntetőjog szabályaival (az elévült cselekmények üldözhetőségének feltámasztásával feloldhatatlan feszültségeket teremt a büntetőjog rendszerén belül); és végül
– az időmúlás következtében a büntetéstől való mentesség törvényben tett ígéretének visszavonásával alkalmas az állam és a törvény szavahihetőségébe vetett állampolgári bizalom megingatására.
A javaslat élesen szembekerül a jogállamiság másik elemével, a fair eljáráshoz való jog elvével is.
A fair eljárás keretén belül mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság méltányosan, nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja.
A törvényjavaslat alapján az eljárások zöme – a már ismertetett okok miatt – nem juthat el a bírósági szakaszig, ugyanakkor bárkivel megtörténhet, hogy büntetőeljárás hatálya alá kerül (esetleg anélkül, hogy a büntetőeljárás-jog által biztosított jogokat, nyilvánosság, a védelemhez való jog stb. érvényesíthetné).
A javasolt felelősségre vonás bekövetkezése pedig még jóakarattal sem tekinthető „ésszerű időn” belülinek. Végezzük egy számítást a szélső határokon:
A törvényjavaslat hatálya alá tartozó bűncselekmények elévülési ideje 20 év. Ha a bűncselekményt 1944. december 21-én követették el, annak büntethetősége 1964. december 21-én elévült.
Az elévülést követően 26 évvel (több mint egy újbóli elévülés!) – 1990. május 2-án – az elévülési idő újból kezdődik (ismét megnyílik a büntethetőség joga), és tart 2010. május 2-ig. Az elévülési idő tartama alatt a hatóság eljárási cselekménye az elévülést félbeszakíthatja, amely időponttól az elévülés újból kezdődik. Ha az elévülés félbeszakadása az elévülési idő utolsó napján következik be, az elévülési idő 2010. május 2-ig tart. Ha az elkövető az elkövetés időpontjában 20 éves volt, vele szemben a javaslat szerint az elévülés 86 éves korában kezdődik újra, és 106 éves koráig (vagy félbeszakadás esetén még tovább) tart. Ha a felelősségre vonás az elévülési idő utolsó szakaszában történik meg, az elkövetés és a felelősségre vonás között 86 év telik el.
Összegezve:
A – fenti számítás alapján méltán aggastyántörvénynek nevezett – javaslat a jogbiztonság és a fair eljáráshoz való jog sérelme révén összeütközésbe kerül a jogállamiság alapvető követelményeivel. Egy olyan állam, amely jogállamnak tekinti magát, az aggastyántörvény egyetlen szavát sem emelheti törvényerőre.
Hivatkozott cikkek
- Belföld [7]