E változásokról tudvalevőleg két törvény rendelkezik. Az egyik a szövetkezeti átmeneti törvény, amelyről most szó lesz, és amely az eleddig oszthatatlan vagyon feldarabolásáról és a szervezeti változásokról (kiválás, szétválás, megszűnés stb.) intézkedik. Akik pedig továbbra is a szövetkezeti formát kívánják (akár változatlan munkaszervezetben, akár kisebb vagy másképpen szerveződő csoportokban), az általános szövetkezeti törvény szerint alakítanak új szövetkezetet és választják meg vezetőiket. A vagyonrendezés általában nevesítés, azaz a szövetkezet által felértékelt vagyont megtestesítő értékpapírok osztása útján történik. A mezőgazdasági és az ipari szövetkezeteknél ezt egy második fázis: a vagyonmegosztás követi, ennek során vagyontárgyakat osztanak föl a működtetésükre jelentkezők között, megegyezés útján (közgyűlési határozattal), illetve ha ez nem sikerül licittel, amelyben ki-ki a nevesített üzletrésszel (értékpapírral) vehet részt. Juhász Pál most a mezőgazdasági szövetkezetek világában igyekszik eligazítani bennünket; ennek ismert sajátossága a kárpótlási földekért folytatott licit, amelynek méreteivel most, február végéig ismerkedhetnek meg a szövetkezetek, és amely a jog szerint elsőbbséget élvez a szövetkezeti vagyonmegosztással szemben.
Beszélő: A koalíciós pártok lényeges módosításokat értek el a törvény végleges szövegében. Mennyiben zavarja ez a törvény végrehajtását?
A kormány eredeti koncepciója az volt, hogy a szövetkezeti tagok között nevesítsék a vagyont. A gazdasági bizottságban kezdeményeztük – és ezt az ősszel Bogárdi Zoltánék támogatták –, hogy vagyonmegosztás is legyen, tehát a kisebbségek vagy egyének, ha akarják, kiforgathassák a szövetkezetből a részüket, igazi vagyonként. Azonban egyes kormánypárti képviselők elérték, hogy az elfogadott törvény szerint nem tagokat is bevonnak a vagyonnevesítésbe. Sőt most tárgyaljuk – Zsíros Géza kezdeményezésére – a három kormánypárti frakcióvezető által benyújtott törvénytervezetet, amely az üzletrészek arányait is pontosan előírná. (40-80 százalékot juttatna a tagsági közreműködés és az eltöltött idő alapján, 20-60-at pedig a bevitt vagyon szerint.) Ezzel megnövelnék a tagságon kívüli kört.
Így könnyen ellentmondás keletkezhet azzal az előírással, hogy a nem tagok legföljebb a vagyon 10 százalékát kaphatják meg üzletrészként. Illetve, nem állapítható meg biztosan a módosításokkal összezavart szövegből, hogy a korlátozás vonatkozik-e azokra, akik nem tagok, de bevitt vagyonuk alapján jelentős üzletrész jár nekik.
A másik értelmezési zavar abból fakad, hogy míg a törvény első fele egyértelműen elrendeli, hogy ami kárpótlásba nem kerül, azt nevesíteni kell, addig az osztási arányokról szóló finomító rendelkezésekben egyszer csak megkülönböztetik a vagyonnevesítést a ’89-es törvény szerint már elvégzett vagyonjegyosztástól. (Vagyonjegy formájában az oszthatatlan vagyonnak legföljebb 50 százalékát lehetett kiosztani.) Ha komolyan vesszük ezt a megkülönböztetést, akkor a vagyonnevesítés csak a szövetkezeti vagyonnak még fel nem osztott 50 százalékára terjed ki csupán, és akkor nem sokat nyomnak a latba az új koalíciós módosítások. Az ellenkező eset viszont azt jelentené, hogy az eddigi vagyonjegyosztás érvénytelen, a tagság nem tarthatja meg a vagyonjegyeket. Ez pedig nem volna kívánatos.
Kérdés az is, hogy vajon mindazok, akik számára vagyont nevesítenek, részt vehetnek-e a vagyonmegosztásban is? Szöveg szerint nem, hiszen a törvényelőkészítők fejében föl sem merült az a lehetőség, hogy a nem tagok között érdemleges vagyonnevesítésre kerül sor. A szöveg mindenütt arról beszél, hogy a tagok közgyűlése dönt, és azok a tagok érvényesíthetnek kisebbségi jogokat, akik a többségi döntéssel nem értenek egyet. Ha a nem tagok nem vehetnek részt az osztozkodásban, előfordulhat, hogy úgy nevesítenek rájuk jelentős vagyonokat, hogy csak puszta papírhoz jutnak, jövedelem, osztalék nélkül. Az általános szövetkezeti törvény ugyanis előírja, hogy az újjáalakított szövetkezetben nagyobbrészt a közreműködés arányában kell megosztani a hasznot.
Ha viszont úgy értelmezzük a törvényt, hogy akinek vagyona lehet, az részt is vesz a vagyonosztásban, akkor meg képtelen helyzet állhat elő: a kívülállók (esetleg a falutól távol élők) megakadályozhatnak minden megegyezést. Egyszerűen nem írnak alá semmit, és mindig továbbperelik a nekik fölajánlott vagyonokat. Amikor ugyanis a vagyonnevesítésből átlépünk a vagyonosztásba, akkor, ugye, ott vannak az utódszervezetek, a kiváló csoportok és egyének; az ezekkel kötendő megegyezést egyszerűen érvényteleníthetik a vagyon 10 százalékát képviselő kívülállók.
Igaz, ezt a veszélyt csökkenti, hogy a szövetkezet közgyűlésén a nem tag nem szavazhat, a vagyonnevesítéssel pedig nem jár együtt a tagsági viszony visszaállítása. De ez sértődéseket eredményezhet: először megsértődik az egész tagság, mert azt érzékeli, hogy a vagyon jelentős részét elvették tőlük, utána viszont ki fog szúrni a nem tagokkal, akik vagyonnevesítést kaptak, az utódszövetkezetekben nem vagy alig adnak osztalékot az ilyen vagyon-betétek után.
Beszélő: Ez viszont nem segíti a társasággá alakulást.
Valóban: ösztönözni kellene a társasággá alakulást (az eredeti koncepció törekedett is erre). A mostani termelőszövetkezeteink nem igazán szövetkezetek, a részvénytársaság tisztább, világosabb, jobban megfelel a valóságos viszonyoknak. A külső személyek viszont, akiket a koalíció behozott a játékba, a társasági formában potenciális hatalmat jelentenek: értékpapírjaik a társaságban részvénnyé válnak, és ez ugyanolyan jogokat ad a kívülállónak, mint a belül lévőknek.
Beszélő: Sokan bírálják a törvényt a szoros határidők miatt.
A rövid határidőnek van értelme, mert bizonytalanság uralkodik mindaddig, amíg nincs meg az új vezetés és az új szervezet. A mezőgazdaságban távlatosan kell gazdálkodni, ha nem sietteti a törvény az átmenetet, akkor nemcsak ez az év, hanem a következő is bajba kerülhet. Vannak persze összehangolatlanságok. A kárpótlási eljárás elhúzódása miatt a szövetkezetek csak február vége felé fogják tudni, mit kell kiadni a karpótlásba, ugyanakkor 29-ig kell meghatározni a vagyonnevesítésbe bevont személyek körét. A másik technikai nehézség, hogy a kárpótlás nem zajlik le teljesen az idei évben, ugyanakkor az átalakulást már az idén kell befejezni.
Beszélő: Ami viszont az új szövetkezetté alakulást illeti: az SZDSZ gyökeresen más szövetkezeteket szeretne látni, amelyeknek tagjait a piacon való együttes fellépés igénye fogja össze. Mi akadályozza az ilyen átalakulásokat?
Valóban, kívánatos, hogy a kisebbségek ki tudjanak szakadni a szövetkezetből, hogy el lehessen különíteni a vállalkozási vagyonokat, és akik akarják, új szerződést kötve működjenek együtt a régi szövetkezettel vagy ennek valamely csoportjával. Szétdarabolódásnak kell elkövetkeznie, hogy újfajta szövetkezetek jöhessenek létre. Be kell látni azonban, hogy nem törvények vezérlik a történelmet, hanem valóságos folyamatok és emberi törekvések. A klíma most nem kedvez az önálló törekvéseknek. A vállalkozásnak – az elkülönült, szakosodott vállalkozásnak – túlságosan nagy a kockázata, kevesen mernek vállalkozni.
Beszélő: Így viszont fennáll az a veszély, amit az iparban „kimazsolázásnak” hívnak. Akik mernek vállalkozni, azok a jól működő vagyont viszik ki, és bent hagyják az értéktelenebbjét.
Ezért nagyon fontos a vagyonértékelés mozzanata. Ha a vagyonértékelés során nem a könyv szerinti értéket, hanem a jövedelemtermelő képességet veszik figyelembe, fölértékelik a jól menő vagyontárgyakat, és az ott dolgozó csoport vagyonjegye nem lesz elég ahhoz, hogy elvigye az egész vagyont. Ha pedig nem tudja teljesen elvinni, kötelezettséget kell vállalnia arra, hogy – osztalék vagy használati díj formájában – a másik közösségnek is fizessen.
Beszélő: Nyilván a vagyon megterheltségétől is függ, mennyire fog valóságos privatizáció lezajlani, és menynyire az eddigi viszonyok uralkodnak tovább.
Nyilvánvaló, hogy ahol a téesz el van adósodva, ott a legkényelmesebb egyben hagyni a vagyont. A bankoknak, a szövetkezeteknek is így kényelmes, mert az adósságokkal való veszekedés kínos játék, jobb elkerülni. Ahol viszont a vagyon valóságos, ott nem a törvény miatt fog késni a valóságos átalakulás – a törvény önmagában ezt sietteti –, hanem a kedvezőtlen agrárpiaci körülmények és az agrárpolitika kialakulatlansága miatt. Nehéz úgy kiszakadni a szövetkezetből, hogy nincsenek más integrációs formák, nincsenek adva a pénzintézetekkel való újfajta együttműködés lehetőségei, nem látja senki a piaci lehetőségeket. Így szinte mindenki hitelképtelen, aki valamilyen új üzletbe kezdene. Nehéz azt a biztosítási köteléket feltépni, amit ma a termelőszövetkezeti munkaszervezethez tartozás jelent.
Beszélő: Hogy látod: hogyan fognak élni a bankok a törvényben leírt jogosítványaikkal?
Ahol tartozások vannak, ott óriási hatalom van a bankok kezében, bármelyik vagyonosztásra rámondhatják, hogy nem járulnak hozzá. Megakaszthatják az egész folyamatot, de kézbe is vehetik a vagyonosztást, megszabhatják, hogy kiknek, milyen egységeknek a kezébe kerüljön a vagyon. Ha a banknak az a véleménye, hogy a megosztás után életképtelenné válna mondjuk a tehenészet, amelyen tízmillió forint adósság van, akkor egyszerűen nem járul hozzá a megosztáshoz, és neki van igaza, mert neki a betétesek pénzét kell védenie. Az egy másik kérdés, hogy a bankok elég felkészültek-e ahhoz, hogy véleményt tudjanak alkotni az egyes egységek életképességéről. A legtöbb bank valószínűleg valamelyik végletbe fog beleesni. Vagy túlaggályoskodja a dolgot, és így megbénítja az átalakulást, vagy pedig politikai okok miatt legyint az egészre, aminek viszont az inflációban látjuk a következményeit.
Beszélő: A múlt heti agrárfórumon, Gödöllőn felszólalt Göncz Árpád. Arra biztatta többek között a hallgatóságot, hogy használják ki a törvény adta lehetőségeket, a joghézagokat is beleértve. Mi a véleményed erről?
Ez a szövetkezeti átmeneti törvény nagyon keveset mond arról, hogy mit hogyan kell csinálni. Ez a törvény eleve az emberek leleményében bízik. Ha az emberek nem találékonyak, hogy mit milyen formában célszerű működtetni, mit érdemes külön vállalkozásként kezelni, és mit közös vállalkozásban tartani, mik legyenek a közös vállalkozás játékszabályai, akkor ez a törvény nem ér semmit. Még erősíteném is, amit Göncz Árpád mondott. Minden közösségnek magának kell kitalálnia a jogát a további működésre.
- gazdaság [6]