Nyomtatóbarát változat
Mennyire szennyezett Budapest levegője?
A televízió, a rádió és az újságok gyakran közlik, hogy a fővárosban a levegő szennyezettsége milyen mértékben haladja meg az egészségi normát. Valójában azonban ez az információ rendkívül félrevezető.
A sajtóban közölt normák 30 perces időtartamra vonatkoznak, azaz arra az esetre érvényesek, ha valaki ennyi ideig lélegzi be az adott szennyező anyagot. A hosszabb időtartamra vonatkozó (pl. a 24 órás vagy az éves) normák ennél jóval alacsonyabbak. A budapestiek pedig nemcsak fél órán keresztül szívják a szennyezett levegőt…
A normák a nyugalmi állapotban lévő embert veszik alapul. Az emberek azonban idejük nagy részében könnyebb-nehezebb fizikai tevékenységet fejtenek ki. Ekkor légzésük jelentősen felgyorsul, így a nyugalmi állapothoz képest ugyanannyi idő alatt többszörös mennyiségű levegőt (és szennyező anyagot) lélegeznek be – sportolás közben például a 15-20-szorosát is.
A budapesti levegőben a szén-monoxidon, nitrogén-oxidokon, kén-dioxidon és ólmon kívül még több ezer olyan szennyező anyag található, amely az emberi tevékenység révén jut a levegőbe. Sok esetben arról sincs megbízható adatunk, hogy az egyes mérgező anyagok önmagukban milyen mennyiségben milyen elváltozást képesek okozni a szervezetben, hiszen ez is sok tényezőtől függ (például az érintett személy öröklött tulajdonságaitól, korábbi betegségeitől, egészségi állapotától, korától, lelkiállapotától s attól is, hogyan éri a szennyező anyag a szervezetet stb.) Arról, hogy a több ezer anyag együttesen hogyan hat az egyes ember szervezetére, sokszor még sejtéseink is alig vannak.
Figyelembe kell venni azt is, hogy a levegőből a szervezetbe kerülő mérgek csak egy részét teszik ki a mindannyiunkat érő szennyezésnek. Gondoljunk például a gyomirtókra, tartósítószerek-re, a különböző mesterséges adalékanyagokra, az erősen klórozott és nemegyszer más ártalmas vegyületeket is tartalmazó ivóvízre.
A fenti tények ismeretében gyakorlatilag értelmetlen azt vizsgálni, hogy a szennyezés 20-szorosa, 100-szorosa vagy 1000-szerese a megengedett értéknek. Csak azt állapíthatjuk meg, hogy mindenképpen megengedhetetlenül sok! (…)
A jelenlegi gyakorlatnak éppen a fordítottját kellene tenni: először laboratóriumi körülmények között kellene vizsgálni az ember által előállított anyagoknak a hatását a szervezetre, és csak akkor engedélyezni kibocsátásukat a környezetbe, ha azok sem önmagukban, sem más anyagokkal kombinálódva nem károsak az egészségre. Napjainkban azonban olyan kísérlet folyik az egész lakosságon, amelyet ha akár csak egyetlenegy emberen kívánnának laboratóriumi körülmények között elvégezni, a világon semmilyen egészségügyi hatóság nem engedélyezne!
(Lélegzet, 1991. szeptember 4.)
Budapest levegőszennyezettségéről
Több szakember egybehangzó véleménye szerint az eddigi legátfogóbb és legalaposabb tanulmány készült el Budapest levegőszennyezettségéről. Az alábbiakban ismertetjük a tanulmány főbb megállapításait.
A fővárosban a szén-monoxid, a szénhidrogének, a nitrogén-oxidok és az ólom esetében az emisszió fő forrása a közlekedés, míg a kén-dioxid, valamint a korom és por kibocsátásáért elsősorban az ipar és a kommunális fűtés a felelős.
Az emissziós helyzet vizsgálatánál elsősorban a talajközeli légszennyező anyagokat vették figyelembe. (Tehát az emisszió ebben az esetben gyakorlatilag azt jelenti, hogy az utcán járva mit szívunk be.) A legtöbb mérgező anyag a közúti közlekedés miatt éri szervezetünket. (Az ipar és a kommunális fűtés kibocsátása nagyobb térben terjed szét és felhígul, tehát a környezetvédelem általánosabb szempontjait is tekintve ez már korántsem megnyugtató.)
A személygépkocsik bocsátják ki a szén-monoxid, a szénhidrogének és az ólom döntő többségét, valamint a nitrogén-oxidok és a formaldehid jelentős részét, míg a tehergépkocsikból származik a korom, a kén-dioxid és a formaldehid legnagyobb része. Az autóbuszok szennyezőanyag-kibocsátása egyes összetevők esetében szinte elhanyagolható, és semelyik anyagfélénél sem haladja meg az összkibocsátás 14-16 százalékát. (…)
A főváros légszennyezésének közel fele keletkezik a pest-budai nagykörúton belüli területen, ami a főváros területének még 5 százalékát sem éri el(!).
A belső területeken, a sűrű autóbuszforgalmú utakon az autóbuszok is jelentős légszennyezést okoznak. Ezeken a helyeken (például a Rákóczi úton) a nitrogén-oxidok 11–14, a kén-dioxid 25–52, a formaldehid 15–22 és a korom 55–81 százalékát bocsátják ki (az autóbuszok okozta szén-monoxid-, szénhidrogén- és ólomterhelés jelentéktelen).
A csúcsórákban, amikor a napi forgalom mintegy 10 százaléka bonyolódik le, 8-9-szer nagyobb a károsanyag-kibocsátás, mint egy „átlagórában”, amikor a napi forgalom 4,2 százaléka (100/24) jelenik meg. Ez azt jelenti, hogy a csúcsórai mintegy 2,5-szeres forgalom mellett – a kedvezőtlen forgalmi körülmények hatására – mintegy 3-4-szer nagyobb fajlagos károsanyag-kibocsátás jön létre. (…)
Budapesten 73 üzemanyagtöltő állomás található, amelyek 1990-ben összesen 920 millió liter üzemanyagot forgalmaztak. Az üzemanyagtöltő állomások 30 százaléka a Hungária körút–Duna, 11 százaléka pedig a budai körút–Duna közötti területen helyezkedik el. Tehát 40 százalékuk az amúgy is leginkább szennyezett belső kerületeket terheli. A tárolótartályok feltöltésekor és a gépkocsik tankolásakor – megközelítőleg fele-fele arányban – évente mintegy 1800 tonna benzingőz kerül a főváros légterébe. Ez a gépjárművekből származó éves szénhidrogén-kibocsátás 12 százaléka. (…)
Budapest levegőszennyezettsége. Helyzetfeltáró tanulmány. Készült a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium, valamint a PHARE Iroda megbízásából. Témavezetők dr. Monigl János, Steiner Ferenc, dr. Tajthy Tihamér, dr. Várkonyi Tibor. Szerkesztő: dr. M. Szilágyi Kinga. Fővárosi Levegőtisztaság-védelmi Kft. (1142 Budapest, Rákospatak u. 70–72. Telefon: 251 5000), Budapest, 1991. június.
(Lélegzet, 1991. szeptember 4.)
Budapest egészségi állapotáról
Az elmúlt 20 év alatt Budapesten a krónikus asztmában szenvedő betegek aránya 24-szeresére nőtt (100 000 lakosra számítva; abszolút számokban kifejezve a növekedés ennél is nagyobb). Sokkal gyakoribbá váltak a heveny légúti megbetegedések is (felsőlégúti hurutok, mandulagyulladás, gége- és hörghurut, tüdőgyulladás). Ezek a betegségek minden életkorban sújtják a lakosságot, de a legveszélyeztetettebbek a kisgyermekek. Ez nemcsak a jelenlegi egészségügyi hálózatra (és a főváros mai gazdasági életére) ró egyre nehezebben elviselhető terhet, de az elkövetkező évtizedekre is súlyos örökséget hagy: több kutatócsoport megfigyelte, hogy azok az emberek, akik kisgyermekkorukban többször súlyos légúti betegségen estek át, felnőttkorukban is lényegesen betegesebbek (még tiszta levegőjű környezetben is!).
Ugyanezen 20 év folyamán a tüdőrákos betegek aránya kétszeresére nőtt. A szervezetbe jutó azbeszt, aromás szénhidrogének és egyéb rákkeltő anyagok gyakran csak 15-20 év elteltével okoznak rosszindulatú daganatos megbetegedéseket, tehát a mostani megbetegedések a jelenleginél lényegesen kevésbé szennyezett környezet hatásának eredményei. (…)
(Lélegzet, 1991. okt. 25.)
Tranzitforgalmi díj: a Levegő Munkacsoport válasza a görög tiltakozásra
Igen Tisztelt Nagykövet Úr!
(…) A napilapokból szereztünk tudomást arról, hogy a görög kormány „élesen tiltakozott” az ellen, hogy Magyarország jelentősen megemelte a tranzitdíjat a területén áthaladó görög teherautók számára.
Magyarországon az elmúlt években ugrásszerűen megnőtt a tehergépjárművek tranzitforgalma. Ez a folyamat számottevően rontotta az ország egyébként is válságos környezeti állapotát. (Ezzel kapcsolatban itt csak két adatot említhetnénk: Magyarország lakosságának csaknem a fele erősen szennyezett levegőjű területen él, s a közlekedés által okozott zaj a városi lakosság mintegy kétharmadát sújtja.) A közúti tranzitforgalom által okozott káros jelenségek miatt az érintett területek lakossága számtalan beadványt intézett az illetékes hatóságokhoz, tiltakozó megmozdulásokat szervezett, több esetben tüntetéseivel a forgalmat is leállította (Győrött, Budapesten és Érden). Az utóbbi időben az érintett lakosok több helyen is (például Nagytétényben és Győrött) az ügyészséghez és a bírósághoz fordultak jogaik érvényesítéséért, hiszen a közúti tranzitforgalom egészségüket károsítja, és csökkenti ingatlanaik értékét.
A külföldi tehergépjárművekre kirótt adó jelenleg is csak a töredékét fedezi mindannak a környezeti és egyéb kárnak, amelyet országunknak a közúti tranzitforgalom okoz. Önök kijelentették, hogy a hazánkon áthaladó közúti tranzitforgalommal kapcsolatos problémáikkal az Európai Közösséghez fordulnak. Országunk lakossága minden bizonnyal örömmel venné, ha az Európai Közösség segítene ennek a kérdésnek a megoldásában. Úgy véljük, hogy a megoldást elsősorban a kombinált (azaz a nagyrészt a vasútra átterelt) fuvarozás gyors fejlesztése jelentheti. Ellenkező esetben ugyanis azzal kell számolni, hogy a növekvő lakossági tiltakozás egyre nehezíti majd a közúti tranzitforgalmat, egyes esetekben pedig fizikailag is lehetetlenné teszi az áthaladást.
Bízunk benne, hogy Nagykövet úr a fenti tények ismeretében pozitívan járul hozzá a kérdés rendezéséhez.
A Levegő Munkacsoport nevében, őszinte tisztelettel:
dr. György Lajos
Lukács András
(Lélegzet, 1992. január 6.)
A Levegő Munkacsoport felhívása: Veszélyben Budapest zöldfelületei
Az önkormányzatokat pénztelenségük arra ösztönzi, hogy a legkönnyebben és legelőnyösebben értékesíthető zöldfelületeket (parkok, fásított területek, erdők) áruba bocsássák. Az önkormányzatok egy része gyorsított iramban minősíti át a zöldfelületeket építési övezetté. (…)
Veszélybe került többek között a Vérmező, a Hattyú utcai és Mikó utcai fák, a Clark Ádám tér, a Vár keleti lejtője, a Szentháromság tér déli része, a Rózsadomb északi (II. kerületi) lejtői, a Széna tér, a Margit-híd budai hídfője, a II. kerület és a III. kerület majd minden, még be nem épített zöldfelülete, az újpesti Farkas erdő, a város keleti oldalán az erdőgyűrű egy része, a belvárosi Roosevelt tér, a Köztársaság tér, a Sashegy déli lejtője, a Joliot-Curie tér, a Gesztenyés park és a XII. kerület számtalan zöld foltja, a katasztrofális helyzetben lévő XXII. kerületi Venczel-kert, a Városliget, a Gellérthegy, és évente ismétlődik a beépítési roham a Tabán ellen is.
E korántsem teljes lista arról tanúskodik, hogy rövid lejáratú gazdasági előnyökért feláldozzák a főváros rohamosan fogyó zöldfelületeit, amelyek az egész városra kiterjedő hatásukkal képesek lennének mérsékelni a környezeti ártalmakat. (…)
Kérjük a lakosságot, hogy érvekkel támogatott fellépéssel vessen gátat ezen öngyilkos tendenciáknak.
Budapest, 1991. november 2.
A Levegő Munkacsoport
A fenti felhívás megfogalmazása után kaptuk a hírt, hogy a Hattyú utcában 59 db élő fát vágtak ki az I. kerületi önkormányzat engedélyével. A tervek szerint az utcába egy monumentális épülettömböt kívánnak építeni. A hatalmas épület teljesen lezárja majd a levegő mozgását, ezáltal Buda egyik legszennyezettebb területén csökken az átszellőzés. A lakosság az önkormányzati képviselők kisebbségével együtt eddig hasztalan tiltakozott az ott lakók egészségét veszélyeztető, életfeltételeiket rontó beruházás ellen.
(Lélegzet, 1991. november 8.)
Szálloda és Operaház a Köztársaság téren?
A valamikori Baromvásárteret majd Lóvásárteret 1897-ben parkosították, 1902-tól Tisza Kálmán tér, majd a Köztársaság tér nevet kapta. A 62 500 m2, azaz 6,25 hektárnyi területű térből mintegy 6000 m2, területet foglal el az 1911-ben épült Népopera (ma Erkel Színház), így a tér zöldfelülete 5,6 hektár, azaz 56 000 m2.
A tér Józsefváros legnagyobb köztere, amelynek kör alakú központjából sugár irányban haladnak a fasorokkal kialakított utak. 8500 m2 játszófelület és 14 sakkasztal egészíti ki a tér szociális funkcióját.
Az általam megismert szálloda- és Operaház-terv – amely az Atrium Hotels számára készült – átlós irányban igénybe venné a tér felét (mintegy 25 000 m2-t) annak északra és nyugatra fekvő irányában. A tér ezzel megszűnne létezni a közönség számára, mert a déli sarkán is beleharapna egy autóparkoló és szerviz.
Felméréseim szerint a terv – amely a határoló útfelületen a fasor meghagyását tervezi – 166 db fa kivágásával számol. A fafajok között az Acer (juhar) nemzetség különböző fajai 48 példányban találhatók. Ezenkívül van 10 Platanus acerifolia, 37 Robinia pseudoacacia (akác), amelyekből a gömbakácok (Umbracilifera) értékes klónszaporítású együttest alkotnak. A 11 ostorfán, a 18 luc- és ezüstfenyőn kívül 6 Popolus sinonii (kínai nyár), 7 Sophora japonica (japán akác), 4 hársfa, (Tilia sp.), 5 nyír (Botula álba), valamint csörgőfák, vasfa, selyemfenyő, fehér és fekete nyárfa, 8 jegenyenyár (Populus Italica), szivarfák (Catalpa bignonioides), atlanti cédrus és vadgesztenye is található.
Ám a fák pótolhatatlanok, hiszen nem tudnák hová ültetni azokat. A kivágásra ítélt 166 fa és 600 cserje asszimiláló felülete közel 50 000 m2. Kivágásuk esetén elveszítünk évente mintegy 38 000 kg oxigént, káros szén-dioxidtöbblet keletkezik: 50 920 kg, és elveszítünk 60 000 kg szennyezőanyag-kiszűrő kapacitást, 130 000 liter vizet transpiráló kondicionáló felületet.
Adott helyen mérhető a növényzet zajcsökkentő hatása. Nem mérhető a rekreációs hatás, amely látó, halló, tapintó érzékszerveinkre és pszichikumunkra hat.
A Köztársaság téren – korábban végzett forgalomszámlálásaink szerint – a látogatók száma napszaktól függően 80-300 fő között ingadozott. A látogatók 61 százaléka környékbeli, mintegy 800 méteren belüli távolságból került ki. Korösszetételük szerint 23–28% gyermek, 28–32% nyugdíjas. Ez utóbbiak számára a park fél éven keresztül szabadtéri klub. Ők a parkra utalt korosztályok.
A park beépítése a helyi lakosság elleni merényleten túlmenően törvénytelen lépés lenne, mert az 1990. évi LXI. Törvény az Önkormányzatokról 79. paragrafusában rendelkezik a törzsvagyonról ekképpen:
„a) Forgalomképtelenek a helyi közutak és műtárgyaik, a terek, parkok és minden más ingatlan és ingó dolog, amelyet törvény vagy helyi önkormányzat forgalomképtelennek nyilvánít.”
A törvényalkotókat nyilván a Köztársaság térihez hasonló képtelenségek kiküszöbölése vezette.
Látva a terv vázlatát, most már csak az önkormányzat józanságában és törvénytiszteletében bizakodhatunk.*
dr. Radó Dezső
(Lélegzet, 1991. október 25.)
A Beszélő múlt év nyarán már foglalkozott a Köztársaság tér sorsával (Upor Péter: Cso Cso Szán benzingőzben, Beszélő, 1991. július 29.). – a szerk.
Őrült ötlet, de nincs benne rendszer
A belvárosi parkok alatti garázsok tervét csak a címben áthasonlított Shakespeare-idézettel lehet jellemezni. Hallható volt már ez az esztelen terv korábban is, de ezt csupán a rendszerváltással fejbe kólintott közlekedési (autós) lobby ébredő rémálmának tekintettük. Most azonban, pénzt és fáradságot nem kímélve, megalakították a zsűrit, és négymillió forintért pályázatot hirdettek a következő helyszínek alatt létesítendő parkolókra:
A Margit-híd budai hídfőjének két oldala (12 ezer m2); a Déli-pályaudvar épületétől keletre (6 ezer 400 m2) és a Vérmező alatt (10 ezer m2); a Clark Ádám téren a budavári sikló alsó állomásának közelében (4 ezer 500 m2); a Dózsa György téren az Attila út és a Krisztina körút között (3 ezer 200 m2); a Szabadság tér alatt (24 ezer m2); a Roosevelt tér alatt, a Lánchíd pesti hídfője előtti tér északi részén (3 ezer 500 m2); a Szent István téren a Bazilika főbejáratával szemben (3 ezer 800 m2); az Erzsébet tér alatt (18 ezer m2); a Vigadó tér alatt a pesti Duna-parton (7 ezer m2); a Március 15. tér alatt; az Erzsébet-híd pesti hídfőjének déli olda1án, a parti nyílás alatti területet is beleértve (6 ezer + 2 ezer 500 m2 = 8 ezer 500 m2).
Ez a Belvárost érintő merénylet még forgalomtechnikai szempontból is elfogadhatatlan. A belvárosi parkolók puszta léte nem taszítaná, hanem vonzaná a városrész felé tartó autókat.
A Városmajor nagyságú összterületen levő több mint ezer fa nem izgatja különösebben a terv kiagyalóit. Egyfelől azt állítják, hogy a mélyépítés miatt a fák megmaradnának, majd pedig – önmaguknak is ellentmondva – kijelentik, hogy e helyeken csupán értéktelen növényzet található. Ezer „értéktelen” fa a Belvárosban!
Ahol építkezni akarnak, ott mindig „értéktelen” a növényzet! Tekintve, hogy mindig akad, aki jó pénzért hajlandó minden növényt értéktelennek minősíteni, érdemes erről véleményt nyilvánítani. Tapasztalatom szerint egy városban, ahol a beton napról napra újabb győzelmet arat, nincs értéktelen növényzet. A gyomnövény is értékesebb, mint a legdrágább díszburkolat. Ez az értéksorrend abból a tényből fakad, hogy a növény biológiailag aktív, míg a beton, az aszfalt vagy a kő nem az. A gyomfa vagy a gaznak titulált növényzet minden négyzetmétere egy vegetációs időszak alatt kb. fél kiló oxigént termel, és valamivel több szén-dioxidot dolgoz fel, nem termel port, sőt annak egy részét felületén raktározza. Puszta létével megszakítja a beton homogenitását, így csökkenti a káros vibrációt, azaz a rezgések épületekre gyakorolt káros hatását. A transpiráció révén hűti a környezetet, míg a betonon a hővisszaverődés fokozza a kánikula izzó hatását. Városunkban tehát összehasonlíthatatlanul értékesebb a növény, mint amit a faiskolai árjegyzék feltüntet.
Létezik az asszimilációs felületből leképezett eszmei érték is, ám a spekulációs érdek Budapesten nem engedi annak elismerését. A spekuláció csak értéktelen növényzetet ismer.
Ez a városvezetés nem ezt ígérte!
Az autók kiszorítását ígérte a Belvárosból, nem a növényzetét! Most ez utóbbit valósítja meg.
Erről tanúskodik a tervpályázat.**
dr. Radó Dezső
(Lélegzet, 1991. szeptember 4.)
* 1991. november 15-én a helyi lakosság tüntetett a tér beépítése ellen. A tüntetés hatására Koppány Zoltán polgármester szóbeli ígéretet tett arra, hogy a tér beépítésére nem kerül sor. Ezt az ígéretet azonban írásban nem ismételte meg. A lakossági petícióra sem a polgármester, sem a képviselő-testület tagjai (egy MSZP-s képviselő kivételével) nem válaszoltak.
** A tervpályázat sajnos sikeres volt. Az eredményeket a múlt héten hirdették ki. – a szerk.
Friss hozzászólások
5 év 37 hét
8 év 10 hét
8 év 13 hét
8 év 13 hét
8 év 15 hét
8 év 15 hét
8 év 15 hét
8 év 17 hét
8 év 18 hét
8 év 18 hét