Bóc Imre

Nyomtatóbarát változat

Az azbeszt természetes anyag, ásvány. Ha nyugton hagyják, nem okoz bonyodalmakat. De nem azért ember az ember, hogy bármit is nyugton hagyjon. Látszólag ideális anyag, nem ég, nem perzselődik, savak, lúgok nem kezdik ki, elektromos és hőszigetelő képessége kiváló. És főleg tartós, a neve is a görög „elpusztíthatatlan” szóból származik. Elektromos kemencék, háztartási sütők, hűtőszekrények kedvelt szigetelőanyaga, használják tűzoltó- és kohászöltözéknek, kályhaelőtétnek, konyhaasztallapnak, fékbetétnek, hevedernek, tetőfedésre és vízcsőnek. Nagy igénybevételnek kitett drótköteleket alakítottak ki azbesztszálakból, épületeket szigeteltek azbesztszórással.

A „gyilkos szál”

Ha az azbesztszál a tüdőbe kerül, onnét többé már nem lehet eltávolítani, és 10-20 éves lappangási idő után azbesztózist okozhat, ami gyógyíthatatlan, akár az AIDS. A vérkeringésbe kerülve tüdőrákot vagy mezoteliómát (has- és mellhártyán képződő rosszindulatú daganatot) idézhet elő. Először „csak” munkahelyi ártalomként ismerték fel, amit megfelelő óvintézkedésekkel ki lehet védeni. Később az is kiderült, hogy az azbeszttermékek ott sem éppen veszélytelenek, ahol felhasználják őket. Gyakoribbak voltak a megbetegedések az azbeszt-textilgyárak körzetében, az épületbontásokat végző munkások körében. Talán a hosszú lappangási idő miatt ismerték fel a veszélyt viszonylag későn. A Római Klub például csak 1977-ben hívta föl rá a figyelmet. Azóta számos országban azbesztgyártási és -felhasználási tilalmakat léptettek életbe. Svédországban és az USA-ban mindenfajta azbesztfelhasználást tiltanak, más országokban a korlátozásokat lépcsőzetesen vezetik be.

A Fővárosi Kertészet, mint már évek óta, 1992. március 11-én is kihelyezte a Duna-korzón azbesztcement virágtartóit, amelyeket a nyergesújfalui gyártól vásárolt valamikor, mivelhogy az azbeszt lényegesen olcsóbb, mint a műkő. Ugyanaznap este 21 órakor az osztrák SAT 3 bemutatta „Azbeszt, a gyilkos szál” című, közel egyórás, 1991 elején készült dokumentumfilmjét, amelyben „a világ legkisebb injekciós tűjének” kiáltják ki az azbesztszálat. A film majdnem fele a nyergesújfalui üzemben készült. Az üzemet ’89-ben megvásárolta az osztrák Eternit cég, amely aztán tett is intézkedéseket a magyar szabványok betartására, a film forgatásának idején mégis úgy bántak Nyergesújfalun az azbeszttel, mint egy fűszerüzletben a liszttel. Sírokat is bemutattak, mintegy ötvenet, ahol az – azóta különben bezárt – ausztriai görschitztali gyár azbesztózisban elhunyt munkásai és családtagjai feküsznek. A gondos családanyának azért kellett meghalnia, mert kikefélte, kirázta a munkából hazaérkező férje ruháit. Más kockák azt mutatták, ahogy az erre specializált szakemberek bontják az azbeszttel szigetelt épületeket, szkafanderszerű védőruhában, hatalmas erejű szívókkal szippantva fel a levegőbe kerülő veszélyes port. Közben a Duna-korzón játszó gyerekek vidáman rugdossák az azbeszt virágtartókat, a kohászok búvárruha nélkül viselik az azbesztkötényeket vagy néha testre tapadó overallokat, a tetőfedők célszerszámok nélkül rakják vagy bontják az eternitpalát.

Az új telefonkönyv 1308. oldalán ott találjuk a Szalag- és Zsinórgyár azbesztáru-hirdetését. Ha telefonon bárki felhívja az Ergonett munkaruhákat árusító céget, minden további nélkül ajánlják azbeszt védőruháikat, kohászkesztyűket, lábszárvédőket, overallokat. Azbeszttermékeket gyártanak Várpalotán (védőruhák), Jászberényben (kesztyűk), Kisvárdán (fékbetétek).

Az újságokban a két háború közöttről ismert betűtípussal 1991 decembere óta ismét hirdetik az Eternit – igaz, lényegesen csökkentett azbeszttartalmú – tetőfedő paláit. Ugyanez a cég az osztrák televízióban az ott készült tetőfedő palákat már úgy hirdeti: „Natürlich asbestfrei!”, természetesen azbesztmentes. Ami Ausztriában természetes, Magyarországon természetesen nem az.

A még állami tulajdonban lévő selypi gyárban 1992-ben még fölhasználhatták a világon már mindenütt kitiltott legveszélyesebb azbesztfajtát, a kék azbesztet vagy krokidolitot. Itt 1971 óta gyártanak azbesztcement csöveket, a betegség most kezdi el szedni áldozatait a munkások között. Az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium ’92 márciusában még csak 3 selypi azbesztózis-esetről tudott, de hozzátette, hogy az esetek száma növekedni fog. Az Új Reflektor november 11-i adásában az erről készült riport már másfélszáz megbetegedést említ.

Minden szabályos, minden törvényes

Ha bojlerünket javítják, többnyire azbeszttömítéseket használnak. 8300 km hosszúságban folyik Magyarországon ivóvíz a selypi gyárból 1971 óta kikerülő azbeszt nyomócsöveken. Ezek azbeszttartalma 15 százalék körüli, és ha a víz lágy, azbesztszálak tömegét sodorhatja ki a csövekből. 8000 elektromos fűtésű kemence üzemel hazánkban, többségüket azbeszttel szigetelték, akár a háztartások mikrohullámú sütőinek, hűtőszekrényeinek, bojlereinek sokaságát. Nem egy gyárban használnak azbeszthevedereket, -tömítéseket, védőruhákat, amit a Szalag- és Zsinórgyár nagytétényi úti azbesztgyára állít elő. A General Electric, miután megvásárolta a Tungsramot, nem véletlenül tiltotta ki az azbesztet a gyárból.

Amivel nem azt akarom állítani, hogy ezek a termékek egyformán veszélyesek. Az azbeszt nyomócsövekből a vízbe áramló azbesztszálak a bélrendszerbe kerülnek, veszélyességük nem bizonyított. A korszerű, csak 10 százalékos azbeszttartalmú pala tetőcserép nem jelent olyan mértékű veszélyt, mint a korábbi, 90 százalékos. Utóbbiból a szél, az eső is kihordta a szálakat, az új fajtánál ez csak akkor következhet be, ha a cserép lesodródik és eltörik, vagy ha megmunkálják (például darabolják), esetleg bontják. A fékbetétekből a levegőbe kerülő azbesztszálak jó része már nem „gyilkos”, a fékezésnél keletkező hő hatására megváltozik a kristályszerkezetük, a gyártásukhoz felhasznált gyanta bevonja őket. De nem teljesen. Ezért a fejlett országokban erős vízsugárral mossák az úttestet, hogy a leülepedett porban lévő azbesztszálak – no meg a nehézfémek – ne kerülhessenek a levegőbe. Nálunk viszont a söprőgépek felkavarják a port.

Mindez törvényesen történik. Magyarország az ipari lobby ellenállása miatt nem csatlakozott a 70-es években az ILO (a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet) szigorú óvintézkedéseket tartalmazó azbesztegyezményéhez, holott ezt akkor az egészségügyi hatóságok javasolták. A Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) viszont egy 1992. júniusi levelében azt írja, hogy az azbesztgyártás és -felhasználás korlátozása az egészségügyi hatóságok feladata, a KTM a „szabályozást előkészítő munka során az érintett tárcákkal együttműködve” kíván dolgozni. A népjóléti miniszter ellenben – szeptemberben, Ráday Mihály SZDSZ-es képviselő interpellációjára írt válasza szerint – „az azbeszt által okozott környezetszennyezés csökkentése és megelőzése tárgyú EK-előírás (direktíva) hazai bevezetése a Környezetvédelmi Minisztérium jog- és hatáskörébe tartozik”.

Nincs nálunk környezetvédelmi termékminősítés, így nincs is lehetőség az ILO-egyézményben ajánlott tilalmak bevezetésére. Más intézmény foglalkozik a technológiával, és megint más a veszélyes hulladékok minősítésével. Az Országos Munka- és Üzemegészségügyi Intézet a maximálisan megengedett „munkahelyi emissziót” írja elő, tehát azt, hogy a gyárakban mennyi azbesztporszál kerülhet a levegőbe. Mihelyt az osztrák cég többségi tulajdonrészt szerzett a nyergesújfalui Eternit gyárban, azonnal intézkedett ennek szigorú betartására, és azonnal betiltotta a legveszélyesebb – mert legkisebb szálakra töredező – kék azbeszt használatát is. Holott erre a népjóléti tárca csak 1992. (!) április 1-jétől adott ki abszolút tilalmat, ám a selypi, még állami tulajdonban lévő azbesztcementgyárnak még engedélyezték a meglévő készletek felhasználását. Ezek feltehetően Cseh–Szlovákiából származtak, ahol a tilalom már korábban életbe lépett, így olcsón lehetett hozzájutni. Az 1991-ben importált 44 ezer tonna azbesztből 10 ezer tonna származott Cseh–Szlovákiából (22 ezer tonna pedig a Szovjetunióból). Selypen még 1992 júniusáig–júliusáig használták a kék azbesztet.

Szerencsére már korábban betiltották az azbesztszórásos szigetelési technológiát. Számos ABC-áruház, de még a Skála Metró falait is így szigetelték. Veszélyessé ez akkor válik, ha az épületet bontják, átalakítják, álmennyezetét leszerelik. Jó lenne ügyelni erre a most privatizálásra kerülő ABC-áruházak átalakításakor. Ha netán a klímaberendezések szellőzőit szigetelték azbeszttel, a légáram jó eséllyel szállítja szét az azbesztport az épület helyiségeibe. Az emberi felelőtlenségre jellemző, hogy az említett intézet az utolsó pillanatban tudta megakadályozni, hogy az iskolák falait is azbeszttel szigeteljék.

A népjóléti miniszter interpellációs válaszában elismeri, hogy „az azbeszt bizonyítottan rákkeltő hatása miatt” a tárca már 1988-ban javaslatot tett „az egyéni védőeszközök forgalmazása, gyártása, alkalmazása engedélyezésének 1989. december 31-i visszavonására”. Ám a kiváltási program elhúzódott, a határidőt a gyártók kérésére 1990-ben, sőt 1991-ben is meghosszabbították. Az utolsó terminus 1992. december 31-én járt le, ez év januárjától már tilos azbeszt védőruhák gyártása. A forgalomba kerülteket persze tovább használják, sőt a gyárnak az „átálláshoz” még kb. fél évre van szüksége, azaz ez év közepén szünteti meg végleg áldásos termékét a Szalag- és Zsinórárugyár. Illetve hevedereket, tömszelencéket továbbra is gyártanak azbesztből. A „kiváltás” nehéz, mert a magyar melegüzemi kemencék korszerűtlenek, az itt dolgozók nagyobb „kontakt hőhatásnak” vannak kitéve a kelleténél, más szóval a mi melegüzemeink melegebbek, mint az európaiak, ezért nélkülözhetetlen a veszélyes védőruha.

Hová hull a hulladék?

A fejlett országokban szigorúan szabályozzák az azbeszthulladékok szállítását, lerakását. Erre nálunk csak későn és felemásan került sor. A KTM állásfoglalásában elismeri, hogy a tárca tevékenységét az „azbeszt környezeti veszélyei tekintetében meglehetős aránytévesztés jellemzi. Elsősorban fékbetétekkel foglalkoztunk.” Az azbesztport és -hulladékot 1981-ben a harmadosztályú veszélyes hulladékok közé sorolták, de a selypi gyár kérésére 1990. június 21-én az azbesztcement iszap- és porhulladékát visszaminősítették, ami példátlan dolog volt. A magyarázat: az autóutak, autópályák építésekor azbeszthulladékot is használtak alapozónak. Igaz, ezt azóta megtiltották, de az azbeszttel alapozott utak javítása megint csak veszélyt jelent. 1991-ben ismét veszélyes hulladéknak minősítették az azbesztet, és erről már 1992. május 29-én értesítették is a selypi gyárat. És akkor mi van? – kérdezhetnénk. Nem sok. A KTM, „átfogóbb szabályozást kíván megvalósítani”. Így, jövő időben, de persze „az európai környezetvédelmi direktívák figyelembevételével”. Egyelőre csak a kisvárdai fékbetétgyár és a gépkocsibontóknál kiszerelt fékbetétek elásására van rendelet.

Ki tudja, mihez nyúl?

Az azbeszttel dolgozók többségének fogalma sincs arról, mihez is nyúl. A felvilágosítás a munkáltatók felelőssége – világosítja föl Rádayt a népjóléti miniszter –, amint ezt egy ’76-os törvényerejű rendelet is előírja. Lakásomban néhány éve a szemem láttára cseréltek ki egy eltört azbesztcement csövet az IKV mesteremberei, szabdalták, vágták, fűrészelték az újat, vésték a régit gyanútlanul.

Az azbeszt kiváltására sokszor azért nem kerül sor, mert a helyettesítő anyag drágább. Drágább mindaddig, míg nem a gyártó felel az azbeszt okozta egészségkárosodásért, nem ő fizeti a kártérítést. Most épül Mosonmagyaróvárott egy korszerű kerámiaszálat előállító üzem francia–magyar közös vállalkozásként. Amíg nem kezd termelni, addig is importálni kell az épületszigetelő anyagokat, a gépkocsi-katalizátorokhoz alkalmazható idomokat, térelválasztókat, kemenceszigetelőket. Ezek 20–30 százalékkal drágábbak az azbeszttermékeknél, ám például a kemencéknél jórészt megtérül a többletköltség a csökkenő energiafelhasználásból.

Ma még nem is váltható ki mindenütt az azbeszt. Az azbesztből készült hullámpalát az Eternit Ausztriában is forgalmazza. Csakhogy ott ráírja, hogy azbeszttartalmú. A felhasználók – építők, bontók – részére a gyár célszerszámokat fejlesztett ki, megszervezte a hulladékgyűjtést, felvilágosítja vevőit, hogy kell az azbeszttartalmú termékeket kezelni. A selypi gyárat az ÁVÜ már egyszemélyes kft.-vé alakította, és meghirdeti eladására a versenytárgyalást. Az ÁVÜ feltételt kíván szabni: a vevőnek vállalnia kell, hogy 3-5 éven belül 25 százalék alá szorítja az azbeszttartalmú termékek gyártását. Ám legcélszerűbb az lenne, ha teljesen megtiltanák. Ehhez ki kell – kellene – alakítani a három érdekelt tárca, a népjóléti, a KTM és az IKM közös állásfoglalását. Még az is szép, hogy az ÁVÜ alapítványt szeretne létrehozni az azbeszttől megbetegedettek gyógyítására (?), és „elvárja”, hogy a selypi gyár majdani vevője is támogassa ezt az alapítványt.

• Környezet