Skip to main content

Cso-cso-szán benzingőzben

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A vállalkozáshoz, úgy tűnik, beruházókat is találtak, amerikai, szaúd-arábiai, és távol-keleti tőkéseket. Az új Erkel Operaház (melyhez előbb a régit el kellene bontani), az önkormányzat és a beruházó hite és reménye szerint valójában már a XXI. századi igényeknek megfelelően épülne. A nézőtér légkondicionált lenne, és hasonlóan a párizsi Bastille Operához, nyáron is nyitva tartana. Az Erkel előadásait a nyári hónapokban elsősorban nagypénzű japán és amerikai zenerajongók látogatnák, akik az épületegyütteshez tartozó szállodában szállnának meg. A terv kialakítói szerint ez a nyári program Budapestet olyan fesztiválvárosokkal emelné egy sorba, mint Bayreuth és Salzburg.

A környék lakói azonban úgy tűnik, korántsem lelkesednek a tervért. Az új operaház megépítésének ugyanis komoly ára van. A számukra kincset érő zöld területből, a Köztársaság téri fákból kellene számosat elpusztítani ahhoz, hogy a terv megvalósulhasson. A beruházók szerint a zöldterület mintegy 15 százalékkal csökkenne, sokan tartanak azonban tőle, hogy ez a 15 százalék az építkezés végére sokkal több lesz.

Lelkes István nyugdíjas hírlapíró, a Köztársaság téri park megmentésére alakult Zöld Köztársaság környezetvédelmi társulás vezetője szerint bűn lenne a környék egyetlen zöldterületének csökkentése. A tér oázisként szolgál a környék benzingőzös kőrengetegéből menekülő nyugdíjasok, kisgyermekek és az itt dolgozók számára. A Rákóczi út és környékének levegőszennyezettsége jelenleg több mint harmincszorosa a megengedett értéknek, ily módon itt minden egyes fa életet jelenthet. Az ellenzők aggódnak, hogy a tervezett 900 férőhelyes autóparkoló megint csak a zsúfoltságot és levegőszennyezettséget növelné. Szerintük a zöldterületet nemhogy csökkenteni, de növelni kellene, az elmúlt évtizedben különböző okokból lebetonozott részek újraparkosításával. A társulás tagjai egyfajta közvéleménykutatás keretében eddig 750 tiltakozó aláírást gyűjtöttek, a környező házak lakói és a térre látogatók körében. A megkérdezetteknek mindössze 1 százaléka nem írta alá a jegyzéket. A zöldek a végsőkig el vannak szánva, ha kell, akár 5-10 ezer aláírást is gyűjtenek, és tiltakozásul élőláncot alkotnak a téren – de fáikból nem engednek.

A fővárosi önkormányzat városfejlesztési bizottsága tárgyalta ugyan az új operaház tervét, de tudomásunk szerint döntés ez idáig nem született. A bizottság javasolta, hogy egy, a jövőben születendő rendezési terv során meg kellene vizsgálni, hogy lehetséges-e a park bővítése a keleti oldalon, a jelenleg a Gázműveknek otthont adó területen, ily módon visszanyerve a parkból kihasított területet. Egy másik lehetséges megoldás lenne, a járulékos épületek (szálloda, bevásárlóközpont) elhelyezése a parkot övező épületek valamelyikének helyén. Nagy kérdés azonban, hogy ehhez a „kitelepítéshez” mit szólnának az ott lakók, és hogy akár az önkormányzatnak, akár a beruházóknak rendelkezésére áll-e költöztetéshez szükséges összeg.

Perczel Anna építész a kérdésben kétszeresen is érdekelt. Egyrészről tagja a fővárosi közgyűlés városfejlesztési bizottságának, másrészről vezetője annak a VÁTI-s munkacsoportnak, amely a józsefvárosi önkormányzat kérésére a kerület középső részének rendezési tervét hivatott elkészíteni. Az építésznő szerint a megépítéssel kapcsolatos problémákat csak egy átfogó rendezési terv keretei között lehet megvizsgálni. Jelenleg még nem áll elég adat rendelkezésre ahhoz, hogy dönteni lehessen. Egy korszerű opera megépítését jó gondolatnak tartja, azonban nagyon szerencsétlen lenne, ha ez a zöldterület csökkentésével járna együtt. Szerinte is az lehetne az esetleges megoldás, ha a szállodát máshova költöztetnék, vagy ha a parkot a Gázművek területén, az ottani egyetlen egy értékes műemléképület meghagyásával növelnék. Mindenképpen igazi vitára lenne szükség, és nem kellene mindenáron az első ajánlatot elfogadni. Az építkezés jogi problémákat is felvet, hiszen a jelenlegi jogszabályok szerint közterületet beépíteni nem lehet. A VÁTI munkacsoportja a végleges rendezési tervvel jövő év márciusáig készül el, s addig különböző szakemberek bevonásával messzemenőkig figyelembe véve a környezetvédelmi szempontokat is, a felmerült problémákat újra alaposan végig kell gondolni.

A kormányzat építészeti bizottságának elnöke meglepőnek tartja, hogy a tervnek ellenzői akadtak. Szerinte vétek lenne az épületegyüttest nem megépíteni, hiszen az mind a kerület, mind a város, mind az ország érdekeit szolgálná. Egy világszínvonalú opera emelné a környék értékét és rangját, fellendítené a turizmust, serkentené a vállalkozásokat. A jelenleg elhanyagolt állapotban lévő parkot az építtetők már csak a szállóvendégek kedvéért is rendbetartanák, továbbá az építkezés során a környező házak külső rekonstrukciójára is sor kerülne. A beruházás a munkanélküliség csökkentésével járna, a parkoló 900 helyéből 300-at a környék lakói használhatnának.

Az érdekelteket meghallgatva az emberben felmerül néhány tisztázásra váró kérdés. Először is nem tudni, mennyire megalapozott azon szakemberek véleménye, akik szerint a jelenlegi Erkel Színházat, melynek teljes rekonstrukciója mellesleg tavaly fejeződött be, avult technikája miatt le kell bontani. A mostani Erkelre is csak ritkán lehet kitenni a telt ház feliratú táblát, kérdéses, hogy az ennél 500 férőhellyel nagyobb utódját (beszámítva a nyári fesztiválokat), meg lehet-e tölteni. És ha az új Erkel esetlegesen deficitesen működik, finanszírozásának horribilis összegét vajon ki fogja fedezni. Hajlandó lesz-e állni a beruházók csoportja a Gázművek kiköltöztetésének és az újraparkosításnak a költségeit. A szállodai forgalom hasznaiból az önkormányzat és a kerület lakosai csak a Pruzsinszky által említett közvetett módon részesülnének. Kérdéses az is, hogy a VIII. kerület szegényedő lakosainak a hiper-szuper dolláros bevásárlóközpont, csodaopera és légkondicionált szálloda, melyeket csak kívülről szemlélhetnének, valóban örömére szolgálna-e. Azt sem tudhatjuk a jelenlegi tisztázatlan jogviszonyok között, hogy tulajdonképpen kinek a tulajdona, kinek áll jogában dönteni a tér sorsa felől.

S végül persze ott vannak a fák. Még ott vannak.
















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon