Skip to main content

Mindenki anyukája

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Tüntetés az MDF-piacon


Hogy mi mindent nem tett már ez a polgármester önző pártpolitikai okokból! Például vezérszónoki szerepet vitt a kerületi polgármesterek Demszky-ellenes népfrontjában az önkormányzati választások után. Szószólója volt az Expót elutasító fővárosi liberális többség álláspontját keresztező „Élő-Expo”-koncepciónak. Ökumenikus önkormányzati iskolát szervezett a kerületében, ami nemigen egyeztethető össze az SZDSZ-nek az állam és az egyházak következetes szétválasztását és az önkormányzati iskolák világnézeti semlegességét hirdető álláspontjával. Ő vitte végig szabad demokrata országgyűlési és fővárosi képviselők tiltakozása ellenére az „önkényes főbérlő” Lólé család kilakoltatását (lásd: Révész Sándor: Ecetkezelés, Beszélő, 1992. december 12.), és egyáltalán ő folytat a főpolgármester ajánlásával homlokegyenest ellenkező kilakoltatási gyakorlatot megválasztása óta Kispesten. Kétségtelen, hogy ez az önző pártpolitika a Beszélőtől sem áll távol, hiszen mi is simföltük már eleget (például a metrófejlesztés vagy a Lágymányosi híd vagy a Katalizátor könyvárusainak abajgatása ügyében) a főpolgármestert is, és sok egyéb ügyben sok SZDSZ-es kerületi polgármestert is, legfeljebb ellentétes érvekkel és más-más kérdésekben űzünk önző pártpolitikát.

A röplaposztogatókat velünk szemben a főváros egészséges működéséért érzett pártérdekmentes felelősség vezérli. Ettől indíttatva támogattak minden akciót, amely azt célozta, hogy számolják fel a fővárosban az informális szatyorkereskedelmet, amely alkalmasint forgalmi akadályt képez, ellenőrizhetetlen minőségű és származású termékekkel mérgezi a kiskereskedelmet, elkerüli az adóztatást, átlépi az egészségügyi normákat stb. Ugyanez a pártérdekmentes felelősség vezérli a röplaposztogatókat most is, amikor elutasítják és átlátszó, önző pártpolitikai érdekeket leplező ürügynek tekintik ugyanezeket az érveket, amikor az MDF-piacról van szó.

Két táblát támasztottak a húsos árusítókocsi oldalának. Az egyiken összegezték a politikai tényállást, a másikon a gazdaságit. A politikai úgy hangzott, hogy: „Köszönjük Levente! Most már nagyon népszerű vagy!” A gazdasági táblázat egymás mellett közölte a (kispesti) Kossuth téri piac árait és mellettük az itteni árakat. Az árakat a Kossuth téren nem ellenőriztük, de ha igaz is, amit odaírtak, akkor is csupán a kolbászárakban van számottevő különbség, a húsféleségek kilónként csupán tíz-húsz forinttal olcsóbbak itt, mint amott. A szombati tüntetés legfontosabb politikai üzenete az a nagy indulat volt, ami a megélhetésért való kapaszkodásban ezekből a kis különbségekből kirobban. Meg az, hogy ez az indulat nem terelhető egy csatornába a pártkörzetből kiáramló hangulatirányítókkal és röplapokkal, hanem szétfröccsen a szélrózsa minden irányába. A tudósító alig sétálgatott negyedórája az üres bevásárlószatyrokkal zúgolódó polgártársai között, és már minden jelentős közéleti tényező anyukájáról és tömött pénztárcájáról hallott valamit. Pontosabban ugyanazt. Kiderült, hogy kik tehetnek mindenről: a Göncz, az Antall, a Kádár, a kormány, az ellenzék, a képviselő urak (egyetemlegesen), a kommunisták, az új urak (mert azért ezt a Kádár nem engedte volna), a főpolgármester, a fideszes polgármester, az eszdéeszes polgármester, a rendőrök, a belügyminiszter, a zsidók, a Nyugat, a firkászok. És az is kiderült, hogy kik nem tehetnek a dologról: a Göncz, az Antall, a Kádár… stb. Még a polgármester se: „Mert azt ne higgye, hogy egy ilyen ügyben dönthet egy kis polgármester, ezt felülről parancsolták neki!”

A tudósító kedves témaköre, a közszolgálati média is szóba került: „Én már három hónapja nem is hallgatom a Vasárnapi Újságot, uram” – mondta egyik úr a másik úrnak, „mindig csak Izrael meg a Teller Ede, menjenek a fenébe, ez megy, amióta a Győri Bélát kib…ta onnan a Hankiss.” (Sic!) A száműzött főszerkesztő is a Határ úton kezdte a hétvégét, órákon keresztül szorongatta a mikrofont Zacsek Gyula hóna alatt. Épp akkor akart a képviselőtől egy érdekesnek ígérkező csoportosulás irányába ellépni, amikor Zacsek kiparancsolta a kivezényelt rendőri hadakat irányító ezredest az autójából, hogy immáron negyedszer („de ha kell, ötödször és hatodszor is”) számon kérje tőle, hogy miért nem sikerült még kapcsolatba lépnie Boross Péterrel, miért nem értesítették a minisztert, hogy ő, Zacsek képviselő akar sürgősen beszélni vele. Szóval Győri Béla éppen elmulasztotta volna dokumentálni ezt a történelmi jelentőségű megbeszélést az alezredes és Zacsek, a képviselő között, de Zacsek, a termetes képviselő a vékonydongájú szerkesztő után nyúlt, megragadta a grabancát, és visszahelyezte a pislogó mikrofonállványt a hóna alá.

A szombati tüntetésnek ez volt az egyetlen jövőbe mutató mozzanata.










Kapcsolódó cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon