dr. Kuti Vilma

Nyomtatóbarát változat

Aki mindkettőnket ismer, joggal csodálkozik e szándékon, hiszen nem vagyunk egy súlycsoportban. Orosz Éva e kérdéskör egyik legkiválóbb szakértője, magam pedig egy józanul gondolkodó, mezei gyógyító-megelőző gyakorlattal bíró orvos vagyok. Ahhoz, hogy vitatkozni tudjunk, még azt a nehézséget is le kell küzdeni, hogy más fogalmakkal, „más nyelven”  beszélünk.

A fertőző betegségek előnyben!

A probléma gyökerét abban látom, hogy az érzékelt jelenségeket, a „tüneteket” akarjuk megszüntetni, és nem keressük a kiváltó okokat, a problémák kialakulásának törvényszerűségeit.

Milyen folyamatok vezettek idáig?

a) A lakosság egészségét az előforduló fertőző és nem fertőző betegségek gyakorisága határozza meg. E két betegségcsoport kiváltó oka és kialakulásuk törvényszerűsége eltérő. Előbbiekét egy évszázaddal ezelőtt, utóbbiakét napjainkban ismerték fel. A fertőző betegségek elleni küzdelem stratégiáján és eredményein meg is látszik ez az évszázadnyi előny, mert gyakoriságuk töretlenül csökken. Más kérdés, hogy van még egy sor megoldatlan feladat, de ezek sem tűnnek lehetetlennek, csak kutatás és idő kérdése. Ma már nincs orvos, aki vitatná, hogy a fertőző betegségek kiváltó okai a kórokozó mikroorganizmusok, és legyen szó bármelyik konkrét fertőző betegségről, valamennyire nézve törvényszerű, hogy kialakulásához kell egy fertőző forrás, egy fogékony szervezet és a kórokozó átjutásának lehetősége. Erre épült a fogékony szervezetet mesterségesen védetté tevő védőoltás, a kórokozó átjutását gátló fertőtlenítés, védőeszközök alkalmazása, vagy a betegek elkülönítése. Ezek a megelőző eljárások – bármennyibe kerülnek is – olcsóbbak, mint a betegek ellátása lenne.

Csakhogy miközben a fertőző betegségek gyakorisága töretlenül csökkent, feltartóztathatatlanul emelkedett a nem fertőző betegségek gyakorisága. Ez a két ellentétes folyamat a 60-as évek közepén keresztezte egymást. Utóbbiak emelkedése erőteljesebb volt, mint előbbiek csökkenése, így e két folyamat summázott eredménye a „drámaian romló egészségi állapot”.

Ráadásul, míg a fertőző betegségek többsége akut lefolyású, a nem fertőző betegségeké szinte mindig krónikus, kifejlődésüket életveszélyes epizódok tarkítják. Emiatt hasonlíthatatlanul nagyobb terhet rónak az egészségügyi szolgáltatókra. Ezzel nálunk gazdagabb országok sem tudnak megbirkózni.

Drága nem fertőző betegségek

b) A krónikus nem fertőző betegségek korai következménye a fizikai és szellemi teljesítmény csökkenése, majd előrehaladásuk (progressziójuk) miatt egyre fiatalabb korban bekövetkező munkaképtelenség, halál. Tömeges jelenségről lévén szó, társadalmi méretben ez a pénzügyi erőforrások csökkenéséhez vezet.

c) Az egészségügyi kiadások azonban nemcsak azért növekszenek, mert egyre több krónikus beteg szorul ellátásra. Jelentősen növeli azt az orvostechnikai árrobbanás, a gyógyszerárak emelkedésének gyorsuló üteme is. Nem vitás, segítségükkel az orvostudomány olyan súlyos állapotban lévő betegek életét tudja hosszabbítgatni, akik e beavatkozások nélkül hamarabb meghalnak. Csakhogy e költséges eljárásokat nem veheti igénybe mindenki, és aki hozzájut, az sem igazán arra vágyik, hogy magatehetetlen vagy jobb esetben korlátozott munkaképességgel és számos problémával terhelt életet éljen.

Az emberek az egészséges, tevékeny életszakasz meghosszabbítását igénylik, a társadalom szempontjából pedig ez az értéktermelő képességet növelné, és nem jelentene gondot, hogy minden rászoruló hozzájusson a számára szükséges, bármily költséges ellátáshoz.

Miért nem ezen gondolkodunk? – amikor megvan rá a reális lehetőség. Szeretnék egy olyan egészségpolitikát vázolni, amely a nem fertőző betegségek okait, kialakulásuk törvényszerűségeit áttekintve alakítja ki stratégiáját, közben persze nem veszi le a kezét a fertőző betegségekről sem.

Ok: a civilizáció


A nem fertőző betegségek mibenlétéről e gyűjtőnév más-más sajátosságokat kifejező szinonimái – a civilizációs betegségek, adaptációs betegségek, krónikus degeneratív kórképek – együtt szinte mindent elárulnak. A civilizálódással vele jár az ártalmak meghatározott köre, melyhez az ember nem tud megfelelően alkalmazkodni. A kóros folyamat az okok elhárítása nélkül degeneratív károsodásokba, sejtek, szövetek pusztulásába, idő előtti halálba torkollik.

Mely betegségek tartoznak ebbe a csoportba? – kérdezi joggal az olvasó. Csak a legismertebbeket sorolom: a szív- és érrendszer betegségei a magas vérnyomástól az érelmeszesedésig, a szívritmuszavaroktól az infarktusig, a legkülönbözőbb szervek vérkeringési eredetű károsodásai az agyvérzéssel bezárólag, a méregtelenítést végző máj, a vese károsodása, zsugora, a kőbetegségek, a mozgásszervi betegségek az izomfájdalmaktól az izületi „kopások”-ig, az emésztőszervek, belső elválasztású mirigyek, az idegrendszer számos betegsége stb. Sok száz ismert kórkép, melyek évszázadok óta előfordulnak, csak nem ilyen tömegesen, nem ilyen fiatal korban.

Ezeket a betegségeket nagyon szerény diagnosztikai lehetőségek birtokában ismerték meg őseink, és az egyes szervek elváltozásai szerint különböző betegségekként írták le azokat. Ezt az indulási alapot máig megőrizve bővültek az ismeretek az orvosi és a társtudományok kutatási eredményeit felhasználva, ezen az alapon specializálódott az orvostudomány és az orvosi gyakorlat.

A műszer, gyógyszer hatalma

Ilyen megközelítésben a betegség lényege az adott szerv működésének megváltozása a reá jellemző funkció enyhe zavarától a funkció megszűnéséig. A legenyhébb zavarokat is érzékelő beteg panaszait mai vizsgáló módszereinkkel nem mindig tudjuk megfejteni. A funkciózavart mint tünetet gyógyszerekkel próbáljuk ellensúlyozni, a funkciókiesést műtéttel, műszerekkel (pacemaker, művese, gépi lélegeztetés) pótoljuk. E megoldásokat fejleszti a kutatás, az ipar, ez az orvosképzés és továbbképzés tartalma. A specializálódott orvosi hierarchián belül a tekintélyt, a hatalmat a műszerek és gyógyszerek feletti rendelkezés mértéke adja. Minden orvos ilyen neveltetéssel kezdi el munkáját, ilyen marad a gondolkodása, ha szerv- vagy eszközspecifikus szakorvosként éli le életét.

Ha valaki ugyanilyen előképzettséggel háziorvossá, üzemorvossá válik, tehát szituációspecifikus feladatokat lát el, ráébred, hogy az egyén nem szervek halmaza, hanem egységes egész, és a szituáció, amelyben él, meghatározza, hogy egészséges marad, vagy beteggé válik. Ha közülük a kíváncsiak nemcsak saját szakmájukra, hanem a társtudományok eredményeire is figyelnek, a betegségek megközelítésének új módja tárul ki előttük. Ezt az utat jártam végig magam is.

Sejtek, egyén, társadalom

Az élő szervezeteket egyidejűleg számos fizikai (zaj, rezgés, sugárzás), kémiai (vegyi anyagok növekvő mértékben) és biológiai (hő, fény, mikroorganizmusok) hatás éri. Az ember mindezeken felül mint társadalmi lény pszichikai hatásoknak is ki van téve. Ezek a hatások különböző kombinációban érik az embert, egyidejűleg több hatáshoz kell alkalmazkodnia. Az egyidejűség nagyon lényeges momentum, mert

– a különböző jellegű, célú folyamatok energia- és tápelemigénye összegeződik;

– valamennyi zavartalansága azon múlik, hogy a sejten belül, a sejt egyes alkotóelemeiben működő „automatizált üzemek” képesek-e egyidejűleg kiszolgálni valamennyit.

A nem fertőző betegségek kialakulását illetően törvényszerű, hogy az igénybevétel meghaladja a teljesítőképességet. Ha kismértékben, rövid időre haladja meg, a zavar átmeneti, „magától” rendeződik. Ha tartós, jelentős mérvű, akkor a működés, a funkció zavara mellett előbb-utóbb több-kevesebb építőelem, „üzemegység”  képtelen regenerálódni, tönkremegy, degeneratív károsodás jelenik meg, vagy módosul a genetikai kód, kóros szerkezet, daganat képződik.

Törvényszerű az is, hogy a betegségként ismert funkcionális és degeneratív károsodásokkal egyidejűleg, azonos okok miatt, romlik a fizikai és szellemi teljesítmény; retardált a fejlődés; rossz az alkalmazkodás. Ezek bármelyike értékes figyelmeztető jel lehet már akkor, amikor még nem alakult ki helyrehozhatatlan károsodás az egyes sejtekben, szervekben.

E korai figyelmeztető jelekkel sokan nem is fordulnak orvoshoz. Pedig erre felfigyelni az egyén és a népesség szempontjából is nagyon fontos, mert ha korai szakban sikerül elhárítani a kiváltó okokat, az egészség helyreállítható, a születendő magzatok életesélye javítható, javítható a társadalom értéktermelő képessége.

Az okok kombinációja egyének és lakosságcsoportok szerint igen eltérő. Az ember – tudatlanul vagy felelőtlenül – általában úgy változtatta meg környezetét, életfeltételeit, a levegő, víz, talaj, a táplálékok minőségét, hogy azok egyre több káros hatást közvetítenek, és egyre kevesebb kedvező feltételt biztosítanak. Sok-sok embert ér jelentős fizikai hatás: zaj, vibráció, sugárzás stb., gyorsuló ütemben emelkedik a vegyi anyagok száma és az emberek pszichikai terhelése. Tömegek táplálkozása romlik, nemcsak szociális helyzetük, hanem a tápláléklánc minden szakaszán a tápelemarányok torzulása miatt.

Olcsón is és drágán is

Az okok felderítése és megszüntetése nem könnyű, de megoldható, ha abban hatókör szerinti feladatmegosztással vesz részt az egyén, az egészségügy, az érintett tárcák, a tb, a költségvetés, az egész társadalom. Vannak igen olcsó és igen költségek teendők. Az olcsó eljárások bevezetésével kell kezdeni. Ezek közé tartozik a tápláléklánc hibáinak megszüntetése: a szennyezett talajok kivonása az élelem- és takarmánytermesztésből, más célú hasznosítása, a termőtalajokban a tápelemarányoknak a termelt növények igénye szerinti alakítása, az állati tápok és az emberi élelmi anyagok szükség szerinti komplettálása, különös figyelemmel a gyermekélelmezésre és az alapvető élelmiszerekre. Ehhez képest sokadrendű kérdés, hogy konkrétan mit eszünk.

Feltételei jórészt adva vannak a földművelési tárcán belül, a sorvasztásra ítélt laboratóriumi és tanácsadó hálózattól az élelmiszeriparig.

Nem kerül pénzbe, annál inkább lobbyk megtörésébe, egy környezetkímélő közlekedési elgondolás a tranzitforgalomtól a helyi tömegközlekedésig. Megvalósítása sem drágább, mint a most közkézen forgó terveké. A levegőtisztaság-védelemnek ez a kulcskérdése, de a termőtalaj további szennyezése szempontjából sem közömbös.

A legköltségesebb a talajba, vízbe került szennyezések terjedésének megakadályozása, a szennyező anyagok közömbösítése vagy kivonása, de a legdrágább megelőző műszaki védelem, zárt technológia, hulladék-újrahasznosítás stb. sem éri el a károk helyreállításának költségét. Hasznosabb és olcsóbb a megelőzés.

Mit tegyen az egészségügy és a többiek?

E kiragadott néhány példa érzékelteti, hogy számos teendő meghaladja az egészségügy hatókörét. Ezek kezdeményezése a Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatra vár, mely még nem ébredt törvény szabta joga és kötelessége teljes tudatára.

A kezdeményezés önmagában nem elég. A megvalósítás irányításában az első számú partner a Környezetvédelmi Szolgálat, jó törvénnyel és gazdasági szabályozókkal a háta mögött. Mindez még hiányzik.

Mi várható az egészségügyi szolgáltatóktól?

– A betegek ellátása a lehető leghatékonyabban, a kórismétől az elérhető legjobb javulásig.      Ebben ésszerű munkamegosztással együttműködik az alap- és szakellátás. (Az idézett cikk erről szól.)

– A mindenkori helyzet ismerete. Korszerű informatika segítségével (pl. mágneskártya) az egyénre vonatkozó minden információ legyen együtt, ismerje azt a mindenkori ellátó orvos és természetesen a háziorvos. A népességcsoportokra vonatkozó információt gyűjtse, szintetizálja, elemezze a tisztiorvos, de ismerje azt az érintett önkormányzat, háziorvos is. Ezen alapuljon minden megelőző intézkedés, tevékenység.

– Az alapellátás – ebbe beleértem az üzemorvosi szolgálatot is – és a beteg közös feladata a pszichés problémák – mint kóroki tényezők – felderítése mellett azok megoldása; táplálkozással, életmóddal kapcsolatos változtatások, tudva, hogy e tekintetben az egyén sokszor kényszerpályán van.

A szolgáltatás hatékonysága nem minden


Remélem, sikerült érzékeltetnem azt is, milyen kicsi az egyén mozgástere, lehetősége saját egészsége megőrzésében, milyen korlátozott az egészségügyé is, mert a kiváltó okok zöme hatókörén kívül esik. Ugyanakkor világosan kell látni azt is, hogy az egészségügyi szolgáltatókat ma semmi nem ösztönzi a fontos és munkaigényes megelőző munkára. A szolgáltatás szükséges reformja során ezt meg kell változtatni, a megelőző feladatok között kiemelten kell honorálni a pszichés problémák igen időigényes kezelését, a háziorvosi képzés során pedig ez irányú ismeretek elsajátítását. (Az egész orvosképzést a talpára kell állítani, amelyben a vázolt szemléletre épülnek a speciális feladatok.)

Miközben az egyén önmaga egészségéért viszonylag keveset tehet, széleskörűen tájékozottnak kell lennie e kérdésekben, hogy lássa értelmét, és vegye komolyan a reá háruló feladatokat. Érezze a felelősséget mások egészségéért, legyen érték az egészség, kapjon prioritást a megőrzése. Ez csak akkor érhető el, ha a nemzeti alaptanterv részévé válik, beépül a felsőoktatásba, helyet kap a tömegkommunikációban, rendező elv lesz a törvényhozásban, a gazdasági szabályozók átalakításában, a kormánypolitikában.

Ilyen módon igen rövid időn belül jelentősen csökkenthetők a funkciózavarok, gátolható a progresszió, javítható az alkalmazkodás, a fizikai és szellemi teljesítmény, a munkaképes életszakasz. Nem szüntethetők meg a már kialakult degeneratív károsodások.

A kezdeti gyors javulás után (a később megvalósítható költségesebb eljárások révén) mérsékeltebb további javulás várható a megelőzés terén, és egyre kevesebb, egyre idősebb korban kezdődő degeneratív károsodással kell számolnunk.

Mit jelent ez az egészségügyben?

A jelenleginél jóval több és összehangoltabb feladatot a háziorvosi, üzemorvosi, védőnői és tisztiorvosi szolgálatok számára. (Létszám, oktatás, finanszírozás stb.) Mert a megelőzés nem megy magától!

A társadalom értéktermelő képességében bekövetkező gyors javulásnak kedvezően kell visszahatnia az egészségügy anyagi lehetőségeire is. Ezzel nemcsak a megelőző feladatok, hanem a gyógyító munka minősége is javítható.

A szolgáltatás hatékonyságának fokozását szolgáló reform, melyet Orosz Éva fejteget, nagyon fontos részkérdés, de önmagában nem ez a „kiút”.

• Vita