1987-ben volt egy tőzsdekrach az USA-ban. A világ által is figyelt Down Jones-index egy nap alatt nagyobbat zuhant, mint a nagy világválság idején. Nem volt akkor puccs sem a Szovjetunióban, sem a Közel-Keleten, forradalom sem volt, az OPEC sem emelte a kőolajárakat. Az összeomlásnak látványos indoka nem volt.
A magyarázatot kereső szakértők – utólagos – elemzése fölhívta a figyelmet arra, hogy 1987 első hónapjaiban az USA-ban a kincstárjegyek hozama 2,5 százalékkal nőtt. Az állampapírok a piacgazdaságokban a legbiztosabb, kockázatmentes befektetésnek számítanak. Éppen ezért hozamuk általában alacsonyabb, mint a mindig kisebb-nagyobb kockázattal járó egyéb értékpapíroké. De ha ezeknek a biztonságos papíroknak az „értéke” nő, akkor ez változatlan feltételek mellett leértékeli a többi papírt. Ezt figyelembe véve az 1987-es részvényáresés még kisebb is volt az indokoltnál.
A hazai értékpapírpiac egyes ismerői szívesen hívják föl a figyelmet erre a példára. Az elmúlt évben a tőzsdén befektetők jelentős – különböző számítások szerint 6-10 milliárd forintnyi – veszteséget szenvedtek el. De csak akkor, ha önmagukban nézzük a tőzsdei adatokat.
A múlt évben Magyarországon bevezetőit, 15 milliárd névértékű államkötvény magas (induló) kamatát részben pragmatikus okokból állapították meg, hangzik az érvelés. Az emlékekben leginkább a békekölcsön él, tehát az állampapírok „megszerettetésére” szükség volt a hivatalos inflációs várakozásokhoz képest magas kamatokra. Az érvelés több ponton sántít.
Játék veszteségre és információra
Az állampapírok garantált hozama ma még viszonylag kisebb érték a befektetők, a megtakarítók számára. De ezért nem csupán a békekölcsön emléke felelős, hanem az is, hogy éppen az állami beavatkozás miatt nem is lehet megszerezni a befektetések kockázatosságával járó tapasztalatokat.
A legkirívóbb példa az Ingatlanbanké. A lakásalapkötvények miatt sáros állami apparátus (a Pénzügyminisztériumtól kezdve a bankfelügyeletig) nem engedte csődbe menni a bankot, így a közönség ezúttal sem szerezhette meg a befektetői magatartás megváltoztatásához szükséges tapasztalatot. Ehelyett az információk eltitkolásával egy másik befektetői körre hárították a terheket.
Bennfentesek kereskedelme
Erre ismét csak egy példát. Február elején jelentették be, hogy az IBUSZ 1991-es nyeresége valószínűleg csak 200 millió forint lesz, jelentős részben az Ingatlanbankkal kapcsolatos veszteségek miatt. Az Ingatlanbank jogosítványainak tavaly augusztusi, részleges felfüggesztése, és a lakásalapkötvény körüli botrány kirobbanása után teljesen egyértelmű volt, hogy az IBUSZ-t jelentős veszteségek érik. Egyes becslések szerint az IBUSZ különböző formákban 1,4 milliárd forint erejéig volt érdekelt az Ingatlanbankban. Ehhez képest ősszel úgy nyilatkoztak, hogy mindez nem érinti az IBUSZ-t. Ezzel az IBUSZ olyan információt titkolt el, amit – többek véleménye szerint – a magyar jogszabályok szerint kötelezően közölni kellett volna. Így az IBUSZ megtévesztette a befektetőket. (Egy IBUSZ elleni próbaper indítóinak – hacsak egy turistabusz nem zuhan velük szakadékba – még a magyar bíróságok előtt is komoly esélyük lenne a sikerre.)
De nem ilyen egyszerű a helyzet. A „piacon” az értékforgalmazó cégek előtt többé-kevésbé ismert volt ősszel az IBUSZ és a leginkább érintett IBUSZ Bank súlyos helyzete. Ez részben magyarázza is a tavalyi árfolyamesést. De a laikus befektetők számára mindez nem vált publikussá.
Ebben a sajtó is szerepet vállalt. A leginformatívabb s legbefolyásosabb tőzsdei rovat vezetője (a Napi Világgazdaságban), aki milliós üzletekkel van jelen a tőzsdén, hónapokkal azután utalt minderre lapjában, hogy ez az információ alapvetően befolyásolta az árfolyamot.
Próbáljuk meg összefoglalni az eddigieket: az apparatcsik elhallgatja, milyen helyzetben van az Ingatlanbank; az IBUSZ elhallgatja, milyen hatással van az Ingatlanbank csődje a nyereségére; a sajtó elhallgatja, milyen hatással van mindez a befektetőkre; az értékpapír-forgalmazók viszont a tudott, de nyilvánosságra nem hozott információk birtokában üzletelnek. S hallgatnak a piac tisztaságát biztosító törvényeket megalkotó pártok is. Vajon mondjuk az apparatcsik és a sajtó anyagilag érdekelt volt-e az információk elhallgatásában?
De az IBUSZ árfolyamait befolyásolta a cég további privatizációjának lehetősége is. Az ezzel kapcsolatos spekulációk (melyek egyes hírek szerint a Dunaholdinghoz kapcsolódtak) növelték az árakat. De ismét csak a bennfentes információkkal rendelkezők számára nyílott valódi döntési lehetőség az IBUSZ-papírokról. „Külsők” számára minden csak pletyka, de ma ezek számítanak a legteljesebb információknak.
A fejlett pénz- és tőkepiaccal rendelkező országokban talán az adócsalásnál is szigorúbban büntetendő a bennfentes kereskedelem. Visszafogott becslés szerint az ott szokásos büntetési mértékek mellett Magyarországon néhány száz év börtönbüntetést pillanatok alatt ki lehetne osztani. De ez mindenképpen igazságtalan lenne: mert nálunk éppen a pártatlan információs rendszer nem létezik. S ennek egyik döntő magyarázata éppen az államapparátus ellenérdekeltsége.
Túlköltekezést finanszírozó hiány
Gondoljuk meg: az egyik legtöbbet visszatérő probléma az állam túlköltekezése, a költségvetési deficit növekedése. Tavaly novemberi adatok szerint az államháztartási hiányt finanszírozó jegybanki hitelek állománya 84 milliárd forinttal nőtt, míg az államháztartás (EK-n kívüli) betétei 73 milliárddal. Tehát a monetáris irányítás számára csak 10 milliárd forint a nettó finanszírozási teher.
Mindennek az oka a költségvetési intézmények betéteinek (így szokás mondani) dinamikus növekedése áll. Az államháztartás éven belüli betéteinek 73 milliárdos növekedése 138 százalékos ugrást jelent. Az államháztartás hiánya eszerint tehát nagyrészt a költségvetési intézmények megtakarításait finanszírozza! S ez a tulajdonképpen képtelen állítás összhangban van azzal, hogy például a mértékadónak tekintett diszkontkincstárjegy-aukción a legnagyobb vásárlók közé tartoznak a költségvetési intézmények (különböző forgalmazók mögé bújva). Ezen belül is állítólag a hadsereg és a belügy a legnagyobb befektető.
S ha ez a hajmeresztő következtetés valóban igaz, s a gazdaságot rettenetesen megterhelő deficit jelentős része az apparátust finanszírozza, akkor azoknak is igazat kell adni, akik a költségvetési intézmények (és az önkormányzatok) pénzellátásának szigorítását követelik. (Az önkormányzatok betétállománya is jelentősen, 34 százalékkal 42 milliárdra nőtt 1991-ben.)
De a költségvetési intézmények pénzügyi helyzetéről, tehát a közösségi pénzekkel való gazdálkodásról ellenőrizhető s számon kérhető információk nincsenek. Úgy gazdálkodnak az intézmények ezekkel a pénzekkel, mint a sajátjukkal.
S megint más példa. A társadalombiztosítás tavaly likviditási gondjai miatt egyre nagyobb mértékben vette igénybe (kamat nélkül) a költségvetés úgynevezett nyugdíjmegelőlegezési számláját. Közben a társadalombiztosításnak az MNB-nél vezetett betéti számláján minden hó végén átlag 5 milliárd forint volt. November és december végén már több mint 7 milliárd forint. Az MNB-től a társadalombiztosítás mindezért nem kap kamatot.
A hó végi adatok csak jelzik azt, hogy a társadalombiztosítás folyamatosan mennyi pénzt hagy heverni. Feltételezhető, hogy ez az összeg időnként elérheti a 10 milliárd forintot is. Ismét csak feltételezésről kell beszélni, mert az illetékes szervek – az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság közreműködésével – ismét csak megtagadják az adatok közlését. (Nemcsak holmi firkászoktól, de a parlamenti képviselőktől is.)
Becslések szerint a rövid távon viszonylag jól tervezhető bevételekkel és kiadásokkal gazdálkodó társadalombiztosítás fenti betétállománya jó likviditásmenedzseléssel 3-4 milliárd forinttal csökkenthető lenne. Ez tehát plusz forrást jelenthetne a társadalombiztosítás számára, s mondjuk ennyivel kevesebb hitelt kellene fölvennie a költségvetéstől.
A megyei igazgatóság fontosabb
Vajon miért titkolja az MNB az ezzel kapcsolatos adatokat? A legvalószerűbbnek látszó magyarázat a következő. A jegybank megyei igazgatóságai az elmúlt évek változásai során valódi feladat nélkül maradtak. Talán legfontosabb tevékenységük ma a társadalombiztosítással kapcsolatos számlák vezetése. Ha tehát erről kiderülne, hogy felesleges, az igazgatóságok léte kerülne veszélybe. Ez tehát mindennél fontosabbá válik. Vesszen inkább néhány milliárd!
Ördögi körök átláthatatlan kuszasága, amit milliárdokkal kell finanszírozni.
De térjünk vissza a 87-es tőzsdekrachra és a magyar tőzsdére. Ha nálunk is igaz lenne az, hogy az állampapírok biztonsága azt is jelenti, hogy azok kamata kisebb a többinél, akkor ez azt is jelentené, hogy a tőzsdei befektetések még rosszabb döntéseknek bizonyultak, mint amit a fent említett 6-10 milliárdos veszteség jelez.
A kereskedők nem kereskednek, avagy ki a balek?
S vajon egy ilyen piacon miként élnek meg a brókercégek? 55-60 cég rendelkezik értékpapír-kereskedői engedéllyel, de a forgalom 60 százalékát öt-hat cég tartja a kezében. Az értékpapír-kereskedők egyrészt mások megbízásából, bizományosként kereskednek, valamint saját szakállukra, saját számlára is. A bizományosi megbízásokból megbízható becslések szerint több mint félmilliárd forint jutalékra tettek szert tavaly.
De az értékpapírpiac ismerői állítják, hogy a brókercégek tevékenységének ez csak kisebb részét teszi ki. A bizományosi forgalom 3-5-szöröse a sajátszámlás forgalom.
Gondoljuk meg: egy kereskedő, aki elsősorban nem kereskedik, hanem közvetlen befektetőként viselkedik. Talán nem ok nélkül feltételezhetjük, hogy ennek az a magyarázata, hogy a sajátszámlás forgalom után is arányosan legalább akkora haszonhoz jutnak, mint a bizományosi után.
Az értékpapír-kereskedők számára a részvények forgalmazása – tehát durván a tőzsde – a legkisebb üzlet. A bizományosi és a sajátszámlás forgalom a szakértők szerint a részvények esetében közel hasonló lehet. De a kötvényeket és egyéb értékpapírokat saját számlára 4-5-ször nagyobb értekben forgalmazzák, mint megbízás alapján.
Ha egy kereskedő a forgalmazásra átadott papírokat nem forgalmazza, hanem saját maga mintegy megvásárolja, akkor annak az lehet a magyarázata, hogy a forgalmazói pozíció révén valamiképpen és valamiért extra haszonhoz jut. De az extra hasznot valakin be is kell szedni. S ki lehet ilyen balek? Egyrészt a megtévesztett (kis)befektető. Másrészt a mindig is jól megpumpolható és megvesztegethető állam. Az extra haszonra kiváló lehetőséget ad, ha az állam például az általa fölvett hitelek után 1991-ben mint hajlandó 50 százalékos kamatot fizetni.
Ez lesz a jövő hét témája.
- gazdaság [6]