Ólom mentőöv
Az ózdi válság öt éve tart. Akkor határozta el az akkori kormány, hogy míg Diósgyőrt és Dunaújvárost megmenti, Ózdon viszont felszámolja a kohászat nagy részét. A foglalkoztatási gondok enyhítésére az akkori ipari tárca két vállalatot telepített Ózdra, a Kontakta és az ELKO gyáregységeit; ez a két vállalat hamarabb kezdett elbocsátani, mint az Ózdi Kohászati Üzemek. Nem csoda, a Kontakta és az ELKO maga is gyengélkedett; éppen segítségképpen kapták az ózdi beruházást tulajdonosuktól, az ipari tárcától. Azokat a gyanús befektetőket, akik maguktól jelentkeztek a várható munkaerőbőség s a munkahelyteremtéssel járó kedvezmények hírére, a városi tanács elhessegette. Az ózdi válság leginkább az ipari minisztérium és az ÓKÜ-vezetők érdekszférájának monopóliuma maradt. Talán ennek köszönhető, hogy a városban akkoriban összesen 26 gazdasági vállalkozás létezett a temetkezési vállalatig bezáróan. Megkezdődött az ÓKÜ feldarabolása és karcsúsítása, a privatizálás. Alakult egy fél tucat kft., Petrenkó, az ÓKÜ-ből kiugrott, maszekká lett öntőmester megvette a Hengerművet, s megcsinálta a PEKO Műveket, az Acélműbe meg beszállt a német Korff cég (egyébként az üzleti világban tudták, hogy nehézségei vannak). A nagy felszámolási koncepció feledésbe merült. Közben még volt is egy kis kohászati konjunktúra. A múlt év őszén – adósságtengert hagyva maga után – megpucolt a német tulajdonos, az acélművet visszavette a magyar állam, a finomhengerműből pedig a munkások saját kft.-t alakítottak. A kormány kihelyezett ülést tartott Miskolcon, megállapította, hogy a térség válságban van, tárcaközi bizottságot állított fel a belügyminiszter vezetésével egy válságprogram elkészítése céljából, s egymilliárd forint segélyt adott az ózdi kohászat részleges újraindításához. A tárcaközi bizottság időközben elkészítette javaslatait, a kormány azonban mind ez idáig nem ért rá megtárgyalni azt. Mára a Munkás Kft.-nek mintegy kéthavi munkabérrevalója maradt, az Acélmű Rt. és az egész kombinát kiszolgálására megmaradt ÓKÜ többek között a társadalombiztosításnak is hatodik és nyolcadik legnagyobb adósa. Végére jártak az egymilliárdnak. A Meteor Kft. és az ÓKÜ ellen a hitelezők felszámolási kérelmet nyújtottak be, az Acélmű Rt. pedig öncsődöt jelentett. A PEKO Művek szoros kapcsolatban áll a vállalatcsoport többi tagjával, nyilvánvaló tehát, hogy maga is a tönk szélén áll. Az elbocsátott dolgozók 1990-ben 100 millió Ft újrakezdési kölcsönt vettek föl önálló vállalkozások indítására, ám ezek legnagyobb részéből semmi sem lett. Ózd ma is a vállalkozásokban legszegényebb városok egyike. Az ELKO képtelen hozzájutni 40 millió Ft hitelhez – állítólag ennyivel újra tudna indulni – a Kontakta feje fölött rt.-vé alakult az anyavállalat, s az itteni részlegből – a munkások elbocsátása kíséretében – három kft. alakult. Különféle ruhagyárak, köztük egy belga cég is, hoztak ide varrodákat; a varrónők 3000-4000 Ft-ot tudnak keresni. A válság enyhítése céljából idetelepített munkaerő-átképző központban bizonyítványt szerzett embereket igyekeznek a városi közmunka keretében foglalkoztatni, hogy mégse legyenek mind azonnal munkanélküliek. (Mint közmunkást adott kölcsön néhány frissen átképzett számítógépes programozót az önkormányzat a városi rendőrkapitányságnak.)
Végkielégítetlenség
A város önkormányzatának legnagyobb frakciója – 8 fővel – a szabad demokratáké. A szabad demokrata polgármester még az ősszel lemondott. Azt mondja, nem bírt a munka nélkül maradó, a pusztuló városban tengődő emberek szemébe nézni, miközben a jól ismert régi gazdasági vezetők a romok tetején virulnak a csődből kimentett káeftékben, s ő maga tehetetlen. Miután az új polgármester-választáson alulmaradt, lemondott a költségvetési bizottság szabad demokrata elnöke is. A kisgazda alpolgármester és az Ipartestület főtitkárából lett polgármester mindenesetre legalább a kormányhoz remél jó kapcsolatokat, a város jól szervezett gazdasági érdekcsoportjai pedig alighanem jobban szót értenek velük, mint a kérlelhetetlen szabad demokratával.
Ilyen helyzetben értesültek arról a február 28-i munkásgyűlésen a kohászati vállalatok munkásai, hogy vállalataik megszűnnek, s a kormány nem fizeti ki a kollektív szerződésben rögzített végkielégítést. 600 millió helyett 236 milliót kapnak, mivel a munkavállalói és munkaadói érdekképviseletek a Munkaerő-piaci Tanácsban nem járultak hozzá, hogy a teljes végkielégítés összegét a Foglalkoztatási Alapból, illetve az ebből „foglalkoztatási szervezet” létrehozására elkülönített 1,7 milliárd forintból fizesse ki a kormány. A Foglalkoztatási Alap az ún. „aktív foglalkoztatáspolitikára”, vagyis munkahelyteremtésre és átképzésre szolgáló összeg, a foglalkoztatási szervezet pedig a vállalatfelszámolások nyomán keletkező munkanélküliség levezetésének Nyugaton jól bevált intézménye. Lényege, hogy a megszűnő vállalat tulajdonosa, esetleg kormánytámogatással, meghatározott időre e szervezet állományába veszi át a leépített munkásokat, átképzi, kiközvetíti, közmunkát szervez nekik állandó fizetésért, s ez idő alatt beruházókat keres a válságos térségbe. Nos, a kormány foglalkoztatási szervezet helyett akart volna ebből a pénzből végkielégítést fizetni.
A február 28-i gyűlésen a munkások képviselői nem fogadták el a kormány ajánlatát. Egyetlen elbocsátáshoz sem járulnak hozzá – mondták –, ami helyett nincs új munkahely. Március 13-ig kérik a kormány válaszát, akkorra újabb munkásgyűlést hívnak össze. A vasas-szakszervezeti szövetség nyilatkozatot küldött az ipari és a munkaügyi miniszternek március 10-én, kedden; követelik: 1. a teljes végkielégítést az e célra létesített 700 milliós intervenciós alapból; 2. a foglalkoztatási szervezet létrehozását; 3. a felszámolás gyorsítását, hogy a munkások végre világosan tudják, mire számíthatnak a jövőben, továbbá a munkástulajdon lehetőségét; 4. széles körű érdekegyeztetést.
„Szakszervezetünk nem képes a továbbiakban a borsodi vasasok türelmét kérni, ezért kénytelenek leszünk követeléseinket minden lehetséges eszközzel keményen támogatni. A dolgozók elkeseredett hangulata miatt bekövetkező események politikai és társadalmi következményeiért egyértelműen a kormányzatot terheli a felelősség” – fejezi be a miniszterekhez írt levelet a vasas elnöke.
Itt egy völgy, ott egy völgy
Két kutató közgazdász, Köllő János és Fazekas Károly (ma a munkaerő-piaci bizottság szakértői a munkavállalói oldalon) megnézték, hogyan ment végbe a kohászat felszámolása egy Ózdhoz megszólalásig hasonló francia kisvárosban, Le Creusot-ban. 40 ezer lakos, ugyanaz a hosszú völgy, ugyanúgy terpeszkedett a város közepén a 100 éves gyár, ugyanúgy uralta a teret, a város gazdaságát, az emberek életét. Legfeljebb az volt a különbség, hogy Le Creusot-ban 1000-nél több vállalat működött, nem 26. A tulajdonos 1982-ben döntötte el, hogy megszünteti a vállalatot. A munkások megostromolták a városházát, eltorlaszolták a vasutat. Aztán tárgyalni kezdett a szakszervezet, létrejött a foglalkoztatási szervezet stb. 1987-ben a kohászati gyáróriásnak nyoma sem volt, friss fű zöldellt a helyén, néhány új, tiszta üzemmel pöttyözve, kicsit csökkent a lakosság, ám a munkanélküliségi ráta egész idő alatt nem haladta meg az országos átlagot.
Az ózdi kohászat felszámolását 1986–87-ben határozták el…
- Belföld [6]