Egy éve már, hogy a Beszélő riportban mutatta be a Kontyfa utcai általános iskolát (1991. március 9., Hogyan lehet másképp iskolát csinálni?). Sári Lajos igazgató akkor arról beszélt, hogyan bontották fel a klasszikus órakereteket, hogyan valósítják meg a valódi fakultációt és a tanulói önkormányzatot. A legtöbb szó akkor arról esett, hogy az iskola általában olyan intézmény, ahol háromnegyed részben gyerekek vannak, mégis az egynegyednyi felnőtt dönti el, mi a jó a többségnek.
Úgy tűnik, a törtszámok azóta is foglalkoztatják a nevelőtestületet. 1991. decemberben aláírásgyűjtési akcióba kezdtek annak érdekében, hogy az Országgyűlés kétharmados többséggel alkossa meg a közoktatási törvényt.
Az akció nagy felzúdulást váltott ki. Bár a kezdeményezés csak jóval az első határidő lejárta után lett közismert, sokan és sokféleképpen vádolták az iskolát. A Lakitelki Pedagóguskamara például azzal, hogy ki akarják rekeszteni azokat, akik támogatják az oktatási törvény jelenlegi tervezetét. A kormányhoz közel álló napilapok pedig azzal, hogy felelős pedagógiai munka helyett ordas politikai hangulatkeltés folyik az iskolában, és bármi áron népszavazást akarnak kicsikarni.
A Kontyfa utcai iskola képviselői 1992. március 6-án 9.30-kor átadták az eddig összegyűlt 53 252 aláírást tartalmazó íveket Szabad Györgynek. Ez alapján a parlament köteles napirendjére tűzni a kérdést: konszenzussal vagy kormányzati nyomással szülessék-e meg a több évtizedre kiható közoktatási törvény.
– Sok helyütt és sokféleképpen írtak már a kezdeményezésetekről. Divatba jöttetek.
Sári Lajos igazgató: Az a „részletkérdés” sikkadt csak el, hogy milyen is az az iskola, ahol egyáltalán megszülethet egy ilyen gondolat. Pedig nálunk arról is szól a nevelés, hogy a tanulóknak éppannyi köze van az iskolai munkához, mint a pedagógusoknak. A minap egy ötödikes osztály petíciót nyújtott be nekem, amelyben összeszedett, okos érvekkel kifogásolták a napközis nevelés színvonalát. Ez ilyen iskola, itt a problémákat közösen, a demokrácia szabályai szerint oldjuk meg.
– A tanulók tudnak az aláírás-gyűjtési akcióról?
S. L.: Persze. A szülők is. Mindenkinek joga van tudni, mi folyik az iskolában.
– Kitől származik az ötlet?
S. L.: A nevelőtestület néhány tagja vetette fel, de az egész pedagógusgárda egyhangúan támogatta. Nevelési értekezleten közösen szövegeztük meg a felhívást.
– Mi volt a szándék a kibocsátáskor?
S. L.: Nem több, mint ami benne van. Hogy a társadalom egészét évtizedekre befolyásoló kérdésben ne születhessek olyan törvény, amely aktuálpolitikai érdekeket szolgál. Hogy egy meghatározott ideig fennálló kormánykoalíció egy ilyen fontos szakmai kérdésben ne érvényesíthesse az egyszerű többségét. Se ez, se egy más összetételű koalíció ne tehesse meg, hogy pillanatnyi súlyával keresztülerőltethessen bármit az oktatásügyben, ami éppen az eszébe jut. Ezért kell az oktatási törvényt a kétharmadosok közé besorolni.
– Mi a kifogás a jelenlegi oktatásitörvény-tervezet ellen?
S. L.: Nem erről van szó. Természetesen erről is van véleményünk, de az más ügy. Függetlenül attól, hogy milyen a törvénytervezet, az a dolog lényege, hogy csak alapos szakmai viták után és a lehető legszélesebb konszenzussal szabad az oktatásügyben döntéseket hozni.
– Milyen szempontok szerint választották ki az intézményeket, ahová eljuttattátok az aláírásgyűjtő íveket?
S. L.: Mivel elsősorban az általános és középiskolákkal állunk közvetlen kapcsolatban, ezen intézményeknek postáztuk a felhívást és az íveket.
– Hány iskolát érint ez?
S. L.: Kb. ötezret. Háromezer iskolából kaptuk vissza az aláírt íveket. De „másodkézből” eljutott az óvodákhoz, főiskolákhoz, egyetemekhez is, ahonnét szintén sokan csatlakoztak.
– Hány aláírásra számítottatok?
S. L.: Arra az ötvenezerre feltétlenül, amely ahhoz szükséges, hogy a parlament napirendjére tűzze a kérdést.
– Milyen pénzből fedeztétek az akciót?
S. L.: A sokszorosítást az Aréna Kft. támogatta, a postaköltséget a Pedagógus Szakszervezet fedezte. Az iratkezelést a kollégák végzik. Munkaidő után. Túlóradíj nélkül.
– A határidő január 15. volt. Meghosszabbítottátok, bár ez nem volt publikus.
S. L.: Az eredeti határidőt úgy tűztük ki, hogy igazodjék a minisztérium által meghirdetett „széles körű társadalmi vita” lezárásához. Nem indítottunk kampányt sem a határidő lejárta előtt, sem utána. A pedagógusok, szülők figyelemmel kísérték az eseményeket, ezért azt is tudták, hogy értelemszerűen mind a mai napig lehet csatlakozni.
– Kik írták alá? Van-e adat az aláírók foglalkozásáról?
S. L.: Semmiféle statisztikát nem csináltunk. Az aláíróív egyébként sem tartalmazott ilyen kérdést. Mivel az iskolaigazgatókhoz juttattuk el az íveket, feltételezhetően a nevelőtestületek tagjai írták alá. Valószínűleg szülők is szép számmal csatlakoztak. Minden ívben szerepelt a mondat, amelyhez kértük az aláírásokat: „Egyetértek azzal, hogy az Országgyűlés minősített (kétharmados) többséggel alkosson törvényt a közoktatásról.” Ezért is nevetségesek azok a vádak, hogy „holt lelkek listái”, fejléc nélküli jelenléti ívek képezik a csatlakozó aláírások zömét.
– Ki fogja képviselni a parlamentben ezt az ügyet?
S. L.: Senkit nem kértünk fel személy szerint erre. Az ügy természetéből adódik, hogy önmagát képes megfelelő súllyal képviselni. Lehet, hogy ez naivság, de ebben hiszünk.
– Kik jogosultak felvilágosítást adni az akcióról?
S. L.: A kibocsátók közül, tehát a nevelőtestületből bárki. Erre már többször sor is került.
– Mely újságok munkatársai kértek hivatalos tájékoztatást?
S. L.: Mindenki tisztességgel informálódott, mielőtt írt volna.
– Tudomásom szerint kivétel az Új Magyarország, ahol két ízben is minősíthetetlen stílusban és minden információtól mentesen megrágalmazták az iskolát.
S. L.: Annyira nevetségesek a rágalmak, hogy már nem akarunk ezzel foglalkozni.
– Azt állították az Új Magyarországban, hogy tisztességes pedagógiai munka helyett ki tudja, honnan származó pénzekből, aljas sugallatokra politizáltok, és aláírásokat „csikartok ki” egy népszavazáshoz.
S. L.: Önmagát minősíti, aki ilyet állít, aki ilyet megjelentet. Mi az első támadás után kértünk lehetőséget a reflexióra, de az Új Magyarország nem méltatott válaszra. Meghívtuk az újságírót az iskolába, nézzen körül, informálódjon. Erre sem kaptunk választ. Egyébként aki képes azt gondolni, hogy népszavazást akarunk, az egyszerűen nem tud olvasni. Az aláírásgyűjtő íveken szereplő mondat sem formailag, sem tartalmilag nem népszavazásra szólít fel.
– Számít-e az iskola valamiféle megtorló akcióra?
S. L.: Bennünket már megvéd a nyilvánosság. Az egyes aláírók személyét a törvény védi. Senkit nem lehet csatlakozó aláírása miatt negatívan diszkriminálni. Kevéssé valószínű, hogy egy esetleges hatalmi retorzió minden ellenállás nélkül keresztüljönne az önkormányzatokon, és eljutna az iskolába. Egy másfajta oktatásfelügyelet persze nyilván másként fog működni.
– Milyen politikai erők állnak az aláírásgyűjtő akció mögött?
S. L.: Nem kaptunk sugallatokat pártoktól. Nem kértük pártok segítségét. Nem akarunk politizálni. Amit fel tudunk mutatni, az több mint ötvenezer, az iskola ügyének elkötelezett felelős magyar állampolgár aláírása, akik azt szeretnék, hogy az oktatás ügyében csak konszenzussal lehessen törvényeket hozni. Ötvenezer embert nem lehet olcsó retorikai fogással hőzöngő kisebbségnek minősíteni. Nem lehet a véleményüket egyetlen kézlegyintéssel elhessegetni.
– Politikai ügy lett az aláírásgyűjtési akció.
S. L.: Ez szakmai ügy. Politikai ügyet azok akarnak belőle csinálni, akik félnek a szakmai megmérettetéstől, és így akarják elterelni a figyelmet a valós érvekről. Ha politikai üggyé minősítik, működhet a szavazógép a parlamentben.
– Felelősséggel tartoztok az akcióhoz csatlakozottaknak.
S. L.: Ez elsősorban erkölcsi felelősséget jelent. Amit ígértünk, teljesítettük. Az összegyűlt aláírásokat eljuttattuk a magyar Országgyűléshez. Minden aláírónak megköszönjük a csatlakozást, azt a civilkurázsit, amellyel mindenfajta hatalmi presszió ellenére az oktatás ügyéért felléptek. Fizetett hirdetésben fogjuk a közvélemény tudomására hozni az akció eredményét és a köszönetünket. Ezt a fizetett hirdetést többek között az Új Magyarországban fogjuk közzétenni.
– Demonstrálandó, hogy nemcsak szakmai önérzetetek, de humorotok is van. Hogyan tovább?
S. L.: Akármi lesz a parlament döntése, az iskolák nem állhatnak meg. A tanév vége még messze van. Dolgozunk, tanítunk, mint eddig. És bármi lesz a nevelőtestületünk sorsa, a Kontyfa utcai iskolából több száz olyan gyerek kerül majd ki, aki nagyon pontosan tudja, mit jelent felelős magyar állampolgárnak lenni.
Hivatkozott cikkek
- Belföld [7]