„A mi szép nemzeti ünnepünket egyedül Demszky Gábor zavarta meg. Ja, meg Kőszeg Ferenc, aki állítólag látni vélte Csurkát. Ezzel kapcsolatban az MDF szintén nyilatkozatot bocsátott ki. Másról az MDF nem nyilatkozott. Minden más teljesen rendjén való” – írtuk múlt héten az idei budapesti március 15-ével kapcsolatban. Azóta azonban megszólaltak az MDF-ből más hangok is. Nyilatkozott a kormányzó párt liberális platformja, amely már az ünnep előtt is eltanácsolta az MDF-tagokat a Szabadság téri nagygyűléstől. (Megjegyzem, óvott az egységbontástól maga az MDF-elnökség is, melynek egyébként tagja Csurka István.) Debreczeni József azt mondta a március 20-i Új Magyarországnak: „Egyrészt mindenféle aktuálpolitikai kívánság hangoztatását méltánytalannak éreztük a nemzeti ünnep napján, másrészt a tüntetők előre bejelentett azon óhaját, hogy a tévé elnökét váltsák le, a miniszterelnök kezdeményezheti. Ezért képtelen elgondolásnak tartottuk, hogy MDF-tagok az utcán követeljék ezt tőle.”
Ugyanezt tartottuk illetlenségnek mi is.
Debreczeni József konkrétan elhatárolja magát Csurka Istvántól is. „Ezért nem értettünk egyet az egyik kerületi szervezet félreérthetetlen csatlakozási felhívásával, illetve annak időzítésével. De Csurka Istvánnal sem, aki a megelőző frakcióülésen, illetve a vasárnapi rádiójegyzetében a tüntetés fontosságát és helyességét hangoztatta.”
Korrigálni kell tehát azt a kijelentésünket, hogy az MDF – egészében – mindent rendjén valónak talált a Szabadság téri március 15-én; a Liberális Műhely világosan megfogalmazta kifogásait.
Debreczeni József elítéli azokat a szabad demokratákat is, akik megjelentek a Szabadság téren.
„Az én ízlésemmel nem fér össze az, hogy odamenjek az ellenfél táborához valamely tüntetés alkalmával mutogatni magam. Ők megítélésem szerint jelenlétüket egyfajta „»csőcselékpukkasztásnak« szánták. De egy ilyen helyzetben ez inkább provokációnak minősíthető.”
Tiszteletre méltó álláspont, bár minden kétséget kizáróan más, mint a miénk. Igen, a mi ízlésünk megengedi, hogy jelenlétünk akár provokatív legyen. Ha valakit a puszta létezésünk provokál! Annak idején is „kihívóan gyakoroltuk az emberi jogokat”, amikor szamizdatsajtót csináltunk és egyesületet alapítottunk, holott nem illett, sőt tilos volt. (Elek István, a Liberális Műhely egy másik jeles tagja ki is fejezte nemtetszését emiatt már 1985-ben, Monoron is.) Igen, mi szeretjük világossá tenni, hogy vannak jogaink, bele vannak írva az alkotmányba, s az államhatalomnak kutya kötelessége védelmezni őket. Most is szívesen tapogatjuk ki a határokat a saját fejünkkel. Ráadásul a saját társadalmunk mindenféle jelensége iránti olthatatlan kíváncsiság is jobban sarkall, mint amennyire a hívatlan vendégség kétségtelen tapintatlansága fékez. Legalábbis a Beszélő szerkesztőit. (Más barátaink, más szabad demokraták nem így vannak vele, nem is jöttek oda a Szabadság térre.)
Ez az ízlésbeli különbség az MDF Liberális Műhelye és – mondjuk – a Beszélő között azonban nem teszi lehetetlenné az értelmes eszmecserét, egyáltalán a jóhiszemű kommunikációt.
Legalábbis, mi így gondoljuk.
S egy dologban az invitálás nélküli jelenlét feltétlenül előnyös: mivel ott voltunk (a Szabadság téren is), bizony, hallottuk az antiszemitizmus, az agresszív türelmetlenség megnyilvánulásait. Ehhez azonban ott kellett lenni.
- Belföld [7]