„Közepes ház” volt a balatonfüredi mozi délelőtti előadásán. Már reggel fél tízkor egy sikeres kalandfilmhez illő tömeg gyülekezett az épület előtt, de a sor nem a pénztárhoz, hanem egy az előcsarnokban elhelyezett asztalhoz vezetett, ahol a megjelent hitelezőket (szám szerint 91-et) azonosították, és a tartozások összegét egyeztették. Az összegek 30 000 és több millió Ft között mozogtak. Voltak olyan hitelezők is, akik nem jöttek el az egyeztető tárgyalásra. Ezek közül többen levélben juttatták el javaslataikat a gyár vezetőségéhez. Ugyanitt mindenki kapott egy sokszorosított és aláírandó EGYEZSÉGI MEGÁLLAPODÁS-t is, amelyen – és ez jellemző a hajógyáriak optimizmusára – a hitelező kijelenti, hogy „a fent megjelölt… kategóriájú tartozás az egyezségi javaslat szerint kerül rendezésre”.
Az egyezségi javaslatot a hitelezők előzőleg írásban már megkapták; ehhez a hajógyár igazgatósága a moziban szóbeli kiegészítéseket fűzött. Elmondták, hogy a hajógyár túlélte a századforduló és a harmincas évek nagy válságait; hogy 1952 óta a hazai hajópark kb. 60 százalékát gyártották itt, és hogy most Magyarországon ez az egyetlen talpon lévő hajógyár, amelynek sorsa most a hitelezők kezében van. Megismételt javaslatuk lényege a következő volt: a hajógyár eladja nélkülözhető ingatlanait és ingóságait. Ennek bevételéből az első és második kategóriás hitelezők teljes egészében visszakapják a tőketartozást, de lemondanak a kamatokról és a büntetőkamatokról. A harmadik kategóriás hitelezők is csak a tőketartozásokat kapják vissza. És bár a gyár őket is igyekszik kifizetni, csak a nyújtott hitel 60 százalékát kapják vissza biztosan készpénzben, a fennmaradó 40 százalék fejében a hitelezőknek a hajógyár részvényeit is el kell fogadniuk (névértékben). Így, terheitől megszabadulva a hajógyár ismét nyereséges lehetne.
Az, hogy ki melyik kategóriába tartozott, nem az adósság mértékétől függött. Tudvalevő, hogy a csődtörvény prioritásokat állapít meg: eszerint az APEH, a Vám- és Pénzügyőrség, a Társadalombiztosítás stb. igényeit kell először kielégíteni a felszámolási eljárás során, a többi hitelező csak akkor kap pénzt, ha maradt még valami a vállalat vagyonából. Ennek megfelelően az állami szerveknek nem érdekük, hogy kompromisszumot keressenek, hiszen – hacsak nem volt annyira szegény a vállalat, hogy az eladásából erre se fussa – ők mindenképpen megkapják a pénzüket. Az osztályozás tehát a következők szerint készült: az első kategóriába estek az elsőséget élvező állami hitelezők; a másodikba azok, akik az eladni szánt tulajdonrészekre zálogjoggal bírtak (főként a bankok). A harmadik kategóriába az „egyszerű”, zálogjoggal nem rendelkező hitelezők tartoztak.
A gyáriak biztatásképpen elmondták, hogy 1992-re 100 milliós aláírt szerződésük van, 180 milliós értékben van előszerződésük, és hogy a Duna–Rajna–Majna-csatorna idei megnyitásával várhatóan növekedni fog a folyami hajózási eszközök iránti igény. Újabb balatoni komp rendelése is várható a közeljövőben, amit – méretei miatt – csak a Balatonfüredi Hajógyár állíthat elő. Ugyanakkor az is kiderült, hogy a jelenlegi rendelésállomány korántsem elegendő ahhoz, hogy a felszínen tartsa a gyárat; az igazgatóság azonban úgy vélte, hogy az lenne a csoda, ha a mai zavaros időkben valaki fél vagy egy évre előre leadná a megrendelését.
Ezek után a hitelezők a gyár különféle adatai iránt érdeklődtek, majd formai és a lebonyolítással kapcsolatos kérdések merültek fel. Voltak – a harmadik kategóriásak közül –, akik a kategóriákba való sorolás ellen tiltakoztak, de be kellett látniuk, hogy nem tehetnek ez ellen semmit, mert egy esetleges felszámolási eljárás esetén legkevesebb két év elteltével juthatnának csak pénzük egy részéhez. (Az évekig is elhúzódó eljárás során fellépő veszteségek ösztönözhették az állami és banki hitelezőket is a megegyezésre.)
Volt egy pillanat, amikor mindenki csomagolni kezdett: néhány órás egyeztetés után a társadalombiztosítás megbízottja ugyanis bejelentette, hogy számára ezek a feltételek elfogadhatatlanok. Márpedig ha csak egyetlen – legyen akár a legkisebb – hitelező is úgy dönt, hogy a csődeljárás helyett a felszámolási eljárást választja, a többieknek sem lehet más választása. A gyáriak azonban felhívták a többi hitelező figyelmét, hogy ne menjenek még haza, mert 29 nap van még arra, hogy a TB-vel megegyezzenek. Negyedóra múlva a TB-megbízott is jelezte, hogy hajlandó erre.
A kérdések fogytán a délutánba nyúló matiné néző-szereplői lassan elszállingóztak; volt, aki aláírta a megegyezési tervezetet, és volt – főleg a nagyobb hitelezők között – olyan, aki további előnyök reményében még nem tette ezt meg. A legsötétebb felhők – vagyis a felszámolás – eltűnni látszottak a hajógyár egéről. Ennek egyik – vagy talán a legfontosabb – oka az, hogy a hajógyár tulajdona könnyen felosztható, s részletekben eladható. Ugyanez nem mondható el a fizetésképtelen nagyvállalatok többségéről.
Pedig a közeljövőben országszerte több, mint tízezer ilyen matiné-előadás várható.
- gazdaság [6]