Skip to main content

Tállas Gerzson

Tállas Gerzson: Csődmatiné


„Közepes ház” volt a balatonfüredi mozi délelőtti előadásán. Már reggel fél tízkor egy sikeres kalandfilmhez illő tömeg gyülekezett az épület előtt, de a sor nem a pénztárhoz, hanem egy az előcsarnokban elhelyezett asztalhoz vezetett, ahol a megjelent hitelezőket (szám szerint 91-et) azonosították, és a tartozások összegét egyeztették. Az összegek 30 000 és több millió Ft között mozogtak. Voltak olyan hitelezők is, akik nem jöttek el az egyeztető tárgyalásra. Ezek közül többen levélben juttatták el javaslataikat a gyár vezetőségéhez.

Tállas Gerzson: Csak a kübli üzemel

– Vélemények az előzetes letartóztatásról


Begyűjtés

Az előzetes letartóztatás elrendelésének általános és különös feltételei lényegében nem változtak. Az általános feltétel akkor adott, ha olyan bűncselekmény alapos gyanúja merül föl, amelynek elkövetéséért a gyanúsítottat szabadságvesztés büntetése fenyegeti. Különös feltétel – többek között – az, ha fennáll a szökés vagy elrejtőzés veszélye, ha a gyanúsított vélhetően újabb bűntettet követne el, vagy meghiúsítaná az ellene folytatott eljárást (például bizonyítékok eltüntetésével).


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon