Tállas Gerzson

Nyomtatóbarát változat

Begyűjtés

Az előzetes letartóztatás elrendelésének általános és különös feltételei lényegében nem változtak. Az általános feltétel akkor adott, ha olyan bűncselekmény alapos gyanúja merül föl, amelynek elkövetéséért a gyanúsítottat szabadságvesztés büntetése fenyegeti. Különös feltétel – többek között – az, ha fennáll a szökés vagy elrejtőzés veszélye, ha a gyanúsított vélhetően újabb bűntettet követne el, vagy meghiúsítaná az ellene folytatott eljárást (például bizonyítékok eltüntetésével). Ezeket a vélelmeket a bírósági (azelőtt az ügyészi) gyakorlat alakította ki, vagyis ez határozza meg, hogy milyen esetben „vélhető”, hogy valaki a fentiek valamelyikét megkísérelné.

„Helyesnek tartom, hogy ez a jog átkerült az ügyészségről a bíróságokra – mondja dr. Frech Ágnes. – Eddig ez a jog egy olyan intézmény kezében volt, amely ellátta a nyomozás felügyeletét is, és a nyomozás eredményére nézve alakító szerepe volt.” (Vagyis – elvben – előfordulhatott, hogy az ügyész és a rendőrség súlyosabb vádakat „talált” ott, ahol a gyanúsított már túl sok időt töltött előzetesben.) „De mindjárt el kell oszlatnom azt a tévképzetet, hogy ez az intézkedés szükségszerűen az előzetes letartóztatások számának csökkenéséhez vezetne. Az ügyészségek már egy évvel az új rendszer bevezetése előtt is – Magyarország nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeire való tekintettel – arra törekedtek, hogy csak azok legyenek előzetesben, akiknél ez feltétlenül indokolt.”

A bírónő szerint azt kellene itt leginkább hangsúlyozni, hogy az előzetes letartóztatás biztonsági intézkedés, amelyet legtöbbször azért kell elrendelni, hogy a gyanúsított kéznél legyen. Évek óta húzódnak ügyek azért, mert a vádlottak nem jelentek meg a tárgyaláson, a rendőrség pedig képtelen őket „begyűjteni”. Ezért aztán egyes bírók nem is veszik olyan szigorúan, hogy fennállnak-e az „előzetes” különös feltételei.

Az előzetes, különösen fiatalkorúak esetében, nem éppen a legjobb iskola, de leginkább a fiatalkorúak azok, akik csoportosan és sorozatban követnek el olyan bűncselekményeket (gépkocsifeltörés, lakásbetörés), amelyek földerítése és a sértettek felkutatása akár éveket is igénybe vehet.

Abban mindenki egyetért, hogy az előzetes letartóztatásban feltöltött idő rosszabb, mint az utána következő szabadságvesztés. Dr. Berkes Károlyné a következőket mondja:

„Rettegünk attól, amikor átkísértetjük a rendőri, nyomozati szak befejezése után ide, a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe a fiatalkorú gyanúsítottakat. Ezek, ha bekerülnek egy vegyes zárkába – mert a teljes elkülönítést nem tudják megoldani, és a tettestársakat nem lehet egy cellába tenni –, óhatatlanul és sorozatosan sértettjeivé válnak a természet elleni erőszakos fajtalankodásnak, és nem is mernek emiatt szólni. Ha valaki mégis szól, és végül átrakják egy másik cellába, ott esetleg elölről kezdődik ugyanaz.”

Ritkán, de előfordul, hogy az ítélet végül felfüggesztett szabadságvesztés vagy pénzbüntetés lesz. Ebben az esetben „potyára” ült pár hónapot a gyanúsított. (És ebben a korban mást jelent pár hónap, mint esetleg később.) De van még egy eset, amikor a büntetés idejéből az előzetesben töltött idő nem vonható le: akkor, ha a fiatalkorút javítóintézetbe küldik. A javítóintézeti nevelés – azon túl, hogy határozatlan időre szól – abban különbözik a börtönbüntetéstől, hogy nem büntetés, hanem intézkedés. (Bár többen állítják, hogy az utóbbi években számottevően javult a javítóintézetekben a helyzet, és össze sem hasonlítható az évekkel ezelőttivel.) Az előzetes letartóztatás ideje csak a büntetés idejéből vonható le. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy súlyosabb .bűncselekmény miatt elítélt fiatalkorú hamarabb – és előre tudható időpontban – szabadul, mint az, aki egy enyhébb elbírálás alá eső bűncselekmény miatt javítóintézetbe került.

Labdázás

Az új szabályozásnak van egy első hallásra különös pontja: az előzetes letartóztatást csak bíróság rendelheti el, de feloldani nemcsak a bíróság, hanem az ügyész is feloldhatja. Dr. Balla Péter szerint emiatt sokszor „labdáznak” az ügyekkel bizonyos ügyészségeken. Például, ha egy cselekményről kiderül, hogy enyhébb kategóriába esik, mint az előzőleg gondolható volt, vagyis nem indokolt az előzetes letartóztatás fenntartása, akkor én beadok egy kérelmet az ügyésznek, hogy tessék szabadlábra helyezni Z.-t. De az ügyész erre azt mondja, hogy nem helyezi szabadlábra, mert úgyis itt az ideje a hosszabbításnak – majd a bíró szabadlábra helyezi, ha indokoltnak tartja. A bíró viszont arra hivatkozik, hogy az ügyész bármikor szabadlábra helyezheti az illetőt, ha akarja, és a gyanúsított végül a rács mögött marad.

Van más oka is annak, hogy ez a dolog nem működik jól: a rendőrségi őrizet lejárta (jelenleg 5 nap) után el kell dönteni, hogy előzetesbe vegyék-e az illetőt vagy ne. Az ügyész előterjesztést tesz a bírónak, és a bíróság dönt. De ez egy teljesen formális eljárás, ugyanis aki a legtöbbet tudja az ügyről, az a rendőr. Ő az, aki a vizsgálatot csinálja. Ha a rendőr javasolja, az ügyész az esetek 90 százalékában előterjesztést tesz, a bíró az esetek 99 százalékában – mivel nem is ismeri igazán az ügyet – elrendeli az előzetest. (Van egy dolog azért, ami valódi fejlődést jelent: az első kihallgatás alkalmával a bírónak meg kell kérdeznie – és remélem, hogy meg is kérdezi –, hogy a gyanúsítottnak van-e valami panasza a rendőrségi kihallgatáson alkalmazott módszerek ellen. Ha ekkor a gyanúsított azt mondja, hogy pl. kiverték a fogát, akkor lényegesen tisztességesebb és jobb sanszot biztosító helyzetbe kerül, mintha ugyanezt a nyomozás befejezése után mondaná el, mert akkor ezt már senki sem hiszi el neki. Szerintem ez az egyetlen értelme annak a három percnek, amit a bíró a gyanúsítottal eltölt.

Vannak persze további súlyos problémák is. Most, itt Budapesten, létre tudtak hozni egy bírói csoportot, ami csak az előzetes letartóztatásokkal foglalkozik. De egy kisvárosban, ahol egy-két bíró van csak, óhatatlanul az történik, hogy ugyanaz a bíró fogja tárgyalni az ügyet, aki elrendelte az előzetes letartóztatást. Nem kell magyarázni sokat, hogy ez nem szerencsés megoldás. Nem állítom, hogy egy bíró önigazolásra törekszik, de mindenesetre sokkal nehezebben fog egy előzetesben tartott személy esetében pénzbüntetést kiszabni, mert ezzel végül is a saját korábbi munkáját minősítené.”

Szabadság hitelbe

A megoldást – a börtönviszonyok radikális javítása mellett – a megkérdezettek különféleképpen látják. Dr. Frech Ágnes szerint az előzetest elrendelő bírónak módot kellene adni arra, hogy a nyomozóhatóságokra bizonyos nyomást gyakorolhasson; például egy határidő lejárta után – ha még mindig nincs bizonyíték – véget vethessen az eljárásnak. „Ezzel meg lehetne gyorsítani a mérhetetlenül elhúzódó eljárásokat. Ehhez összefogottabb, magasabban  képzett rendőrség szükséges, de ez lenne az útja annak, hogy csökkenjen az előzetes letartóztatások időtartama.”

Ugyanakkor bizonyos ügykategóriákat – például a kábítószeresek ügyeit – ki lehetne venni az előzetes letartóztatás köréből, az előzetesben töltött idő beszámíthatna a javítóintézeti „intézkedés” idejébe. Egyébként pedig a börtön mint büntetési forma egyszerűen alkalmatlan a célja elérésére.    Olyan teljesítménycentrikus (kényszer)munkahelyek kellenének inkább, ahol addig maradna az illető, amíg az okozott kárt meg nem téríti – ugyanis a bűncselekmények 80 százaléka vagyon ellen irányul, így a sértett is sokkal inkább elégedett lenne az eljárással. Az elítéltnek nem szakadna meg minden kapcsolata a világgal, a büntetés lejárta után nem lenne teljesen esélytelen a „civil” életben.

Dr. Molnár Emőke a fiatalkorúak esetében alapvetően másképp oldaná meg az előzetes letartóztatást: ezt az időt nem börtönben, hanem egy speciálisan erre a célra átalakított, jó szakembergárdával ellátott javítóintézetben – nevelőintézetben – kellene eltölteni. Ez az idő éppúgy beleszámítana a későbbi büntetésbe, mint az előzetesben töltött idő. (Ehhez nem kellenének jelentős anyagi beruházások.)

Balla Péter a jogrendszer megváltoztatásában látja a megoldást – bár ez a legjobb esetben is hosszú évekig tartana. Elsősorban a ’45-ben megszüntetett vizsgálóbírói intézményt állítaná vissza. Így lenne egy személy, aki a legsúlyosabb szabadságkorlátozó intézkedéseket, mint például a lakóhely elhagyásának tilalmát, az előzetes letartóztatást a vádemelésig felügyelné. Alapvető változást hozhatna az óvadék bevezetése is. Ez nem szükségszerűen jelentené azt, hogy csak a gazdagok „úsznak meg” az előzetest. „Az angolszász országokban erre a célra jelzálogkölcsönt is fel lehet venni, lakásra, kocsira stb. – vagyis ez egy egyszerű pénzügyi tranzakció. De van, ahol az ígéretet is elfogadják, ha valószínűsíteni tudják, hogy van rá fedezet. Számtalan megoldás létezik, de ennek itt nincs meg az infrastruktúrája. Más bankrendszer kellene, más biztosítási rendszer – és óvadékirodák, amelyek jutalék ellenében megkeresnék azt, aki elszökött, s így a hitelezőnek visszaszereznék a pénzt.”

Dr. Kabódy Csaba arra hívta fel a figyelmünket, hogy az előzetes letartóztatás kérdése nehezen választható el annak „előszobájától”, az őrizetbe vételtől, és összefügg a nyugati országokban elterjedt, helyettesítő intézmények meglétével vagy hiányával. Az „előszoba”, az őrizetbe vétel okai részben egybeesnek az előzetes letartóztatás okaival. Időtartama nálunk max. 72 óra, Nyugaton általában 24 óra. (Tudomásom szerint még nem ratifikáltuk az Emberi Jogok Európai Egyezségokmányát, amely ennek az időtartamnak a csökkentésére kötelezne minket.) Ez alatt az idő alatt nem érvényesek az előzetes letartóztatás szabályai, a gyanúsított nem érintkezhet a védőjével, nem fogadhat látogatókat.

Máig nincs meghatározva, hogy milyen büntetéssel való fenyegetettség esetén kell a letartóztatást alkalmazni. A gyakorlatban két év várható börtön a határ. Ha kiderül, hogy mégis ártatlan az illető, egy igazságügyi minisztériumi rendelet értelmében az átlagos munkabérből levonják a fogva tartás költségeit – s így a gyanúsított 2-3 hónap után kb. 20 000 Ft-tal mehet haza. Kivéve persze, ha „okot adott a gyanúra” – mert akkor egyáltalán nem jár kártérítés. Ha például nem akarok találkozni bizonyos emberekkel, és ezért máshová költözöm egy ideig, és eközben valami bűncselekménnyel vádolnak meg, s ezután valahol elfognak – akkor sem kapok kártérítést, ha végül kiderül, hogy semmi közöm az ügyhöz.

Pincekúra

A Legfőbb Ügyészség készített egy összefoglaló jelentést az előzetes letartóztatottak vizsgálati fogságának törvényességéről. Ez a jelentés egyértelműen bizonyítja, hogy az előzetes letartóztatás még mindig alkalmas arra, hogy „megpuhítsanak” valakit. Ma is a vizsgáló dönti el, hogy hová, kik közé helyezik a gyanúsítottat. Berakhatnak például valakit két „kevéssé szociábilis egyén” közé, akik igen kellemetlen napokat, heteket okozhatnak neki – s a gyanúsított csak akkor szabadul meg tőlük, ha vall. A hozzátartozók csak ellenőrzés mellett látogathatnak. S a vizsgáló dönthet arról is, hogy a gyanúsított mikor fogadhatja a látogatókat. Egy-két hét kiesés egy bezárt embernek pokoli tud lenni, és ez az egész rendszer teljesen áttekinthetetlen a fogvatartott számára.

Több nyugati országban a törvény maximálja az előzetes fogva tartás idejét. S bár ez néhol igen hosszú idő – Olaszországban például a legsúlyosabb esetekben négy év is lehet –, a határidő mégis befolyásolja a hatóságokat.

A rendőrségi fogdák „túlnyomó többsége nem felel meg a hazai (!) jogi szabályozásnak sem. Nálunk a norma 8 vagy 9 légköbméter személyenként, de el lehet képzelni, hogy a börtönök nagy belmagasságú helyiségeiben hány négyzetméter alapterület tartozik ahhoz a 8-9 légköbméterhez. (Csak egy adat: ’91. ápr. 30-án a miskolci letartóztatóházban, ahol a befogadóképesség 186 fő, 470-en voltak.) Abban a cellában, amelyet a múlt században egyszemélyes zárkának építettek, minimum ketten, de van, ahol négyen vannak. Legfölül ég egy huszonötös izzó, és a „földszinten” már végképp nem lehet látni semmit sem. A legrosszabb rendőrségi fogdákat – a Fejér, Pest, és Tolna megyeit – be is zárták, mert emberi tartózkodásra alkalmatlanoknak bizonyultak. Az onnan kikerülők persze más intézmények zsúfoltságát növelik. Nem felel meg a követelményeknek a veszprémi, a pápai, az ajkai, a tapolcai, a gyöngyösi fogda sem. Ezek az alagsorban vagy a pincében vannak elhelyezve. Olyan körülmények vannak ott, amilyeneket Eötvös a múlt században leírt. Idézet a jelentésből: „Természetes fény nincs, a mesterséges világítás gyenge, rendszerint rejtett helyen van, lukacsos lemezzel fedett helyen.” Vagyis olvasni nem lehet. „Általában kicsi az ablak, és azt is még drótháló fedi, amely nemcsak a fényt, hanem a szellőztetést is akadályozza.” „Hiányzik a vizesblokk.” Magyarul éjszakánként csak a kübli üzemel. Nappal még kiengedik őket, de akkor is úgy végezhetik a dolgukat, hogy ott áll egy rendőr, és nézi. Pakson nappal is kübli van. „Az ilyen, egyébként is levegőtlen zárkák reggelre elviselhetetlenek és egészségkárosítóak.”

A berendezése lebetonozott priccsekből és szemetesvödörből áll. A XI. kerületben a földön elhelyezett matracokon is feküdtek.

Se kép, se szó

A rendőrségi fogdában nincs se könyvtár, se rádió, se televízió. Tévét elvileg be lehet vinni, de csak elemeset, hogy ne fogyassza az áramot. Magyarországon ugye ez elég ritka.

Az európai norma szerint napi egy óra, a magyar szabvány szerint napi fél óra séta, vagyis szabad levegőn való tartózkodás jár. Nagyon sok helyen ezt sem tartják be. Sokszor nincs lehetőség tisztálkodásra sem, mert pl. az egyetlen bojler nem elegendő az összes fogvatartottnak.

A Győr-Sopron-Moson megyei fogdában fűtési szezonban 14 Celsius-fok volt. Sok helyen előfordul, hogy fertőzött, rühes, tetves fogvatartottakat szállítottak át egészségesek közé.

„A vallásgyakorlás feltételei nem biztosítottak.” A felnőttek és fiatalkorúak elkülönítése sem lehetséges mindenütt.

Sokszor előfordul, hogy a határozatokat – pl. a fogva tartás meghosszabbításáról hozott bírósági határozatot – 5-10 nap alatt juttatják el a fogvatartotthoz akkor, amikor azok már kicsúsztak a fellebbezési határidőből.

A nyolcvanas évek közepétől a nem jogerősen elítélt személyek is munkára kötelezhetőek. Pedig a jogerős ítéletig elvileg ők is ártatlannak minősülnek. Persze dolgozni akármilyen kevés pénzért is még mindig jobb, mint különféle – pl. szexuális – szolgáltatásokat nyújtani egy-egy szál cigarettáért. De ma a börtönökben 60 százalék körüli a munkanélküliség.

A nyugati országokban egészen mások a négyzetméternormák, és gyakorlatilag mindaz megilleti az előzetesen fogvatartottat, amit a kinti életben használ, kivéve a veszélyes, a támadásra és öngyilkosságra alkalmas eszközöket. CD-lemezjátszót például be lehet vinni – vagy bérelni –, de hagyományos lemezjátszót nem, mert a törött lemez vágószerszám is lehet. Ugyanígy kést sem lehet bent tartani, de mindenki kap nejloncsomagolásban a repülőgépeken kiosztottakhoz hasonló evőeszközöket.

Ez az összevetés bizonyára irritálja azokat, akik szerint minél rosszabb a bűnözőnek, annál jobb a társadalomnak, s akik, úgy lehet, többen vannak, mint azok, akik fel tudják mérni a rossz börtönviszonyok szerepét a bűnözés újratermelésében.

• Belföld