solt

Nyomtatóbarát változat

Munkatilalom

A múlt év októberében a munkaügyi miniszter rendeletet adott ki, mely tekintettel a munkanélküliség növekedésére alaposan megszigorította a külföldi állampolgárok munkavállalási lehetőségeit. Az új szabályok nem is engedik meg, hogy az érkező itt folyamodjék munkavállalási engedélyért, hanem a magyar külképviseleteken keresztül beszerezhető speciális munkavállalói vízumot tesznek kötelezővé. Enélkül a külföldi egyáltalán nem foglalkoztatható. Nincs ez másképpen a román, ukrán, csehszlovák állampolgárokkal, következésképp a határon kívüli magyarokkal sem. Másrészről viszont munkaviszony külföldiekkel csak olyan munkakörökben létesíthető vagy hosszabbítható meg, melyekben nincsen nyilvántartott őshonos munkanélküli. Budapesten például az új MüM rendelet kiadása óta gyakorlatilag minden munkakör tilalmi listán van. Ezt a történelmi távlatokból nézve átmeneti körülményt azonban a hazafias szónok nem szokta megemlíteni. Határon túli „atyánkfiai” így aztán változatlanul jönnek szerencsét próbálni munka és az otthoninál jobb keresetek reményében.

Amikor a 7/1991-es MüM rendelet hatályba lépett, váratlanul beleütköztek a vadonatúj korlátokba azok a határon túli, főleg erdélyi magyarok is, akik már hónapok óta, esetleg több mint egy éve dolgoztak nálunk, s a megtelepedés különféle stációinál időztek. Kinek a letelepedés, kinek a magyar állampolgárság iránti kérelme intéződött, ám amikor meg akarták hosszabbítani munkavállalási engedélyüket a területileg illetékes munkaügyi hivatalnál (a tartózkodási engedély megadásának, illetve meghosszabbításának ez a feltétele!), váratlan elutasítással találták szembe magukat, sőt, ha folyamatos munkájuk volt, a hivatal a rendelet értelmében kötelezte a munkaadókat, hogy szüntesse meg az alkalmazásukat. A tartózkodási engedély meghosszabbítása helyett pedig udvarias tanácsot kaptak a rendőri szervektől: menjenek szépen haza, s ott várják meg beadott kérelmeik elbírálását.

Mit szól ehhez a kormány?

1991. november 26-án a parlamentben Boross belügyminisztertől megkérdezte egy szabad demokrata: „Mi a valóságos helyzete ma Magyarországon annak a román állampolgárnak, a példa kedvéért legyen az illető magyar nemzetiségű, aki mondjuk több mint egy éve itt él, itt dolgozik, és fél éve bent van az állampolgársági kérelme. A példában szereplő erdélyi fiatalembert ugyanis gyakorlatilag kiutasították a múlt héten Magyarországról, megtagadván tartózkodási engedélye meghosszabbítását. Villanyszerelő az illető, ámde ez a szakma azon a területen, ahol ő lakik, a MüM rendelet alapján tilalmi listára került… Éppen ezért nem kapta meg a munkavállalási engedély esedékes meghosszabbítását, tehát nem kapta meg a tartózkodási engedély esedékes meghosszabbítását sem.”

Válaszképpen a belügyminiszter egyrészt egyszerűen letagadta a munkaügyi hivatalok tilalmi listáit (bárki láthatta ezeket ekkoriban e hivatalok falán kifüggesztve), másrészt a következőket mondotta: „Az itt-tartózkodást pecsételő rendőr, amikor azt tanácsolta (az erdélyi magyarnak), hogy menjen haza, akkor nagyon rossz tanácsot adott… Azt is el kell mondanom, hogy az a bizonyos MüM rendelet semmiképpen nem vonatkozik az egy éve itt tartózkodóra, hanem az eztán beutazókra, de azokra is megfelelő fenntartásokkal, és nem úgy, hogy ilyen atrocitás előfordulhasson… Szükségesnek tartom hangsúlyozni, hogy a közeljövőben, talán még ebben az évben (1991!!!) elkészül az idegenrendészeti törvényjavaslatunk, és a jövő év első felében elkészül az állampolgársági törvény, és mindkettőben kellő prioritást kap mindaz, ami valamennyiünk számára azt hiszem érzelmileg is rendkívül fontos kérdés. Akkor bizonyítani fogom… hogy ezt a kérdéskört nagyon megnyugtatóan, hogy úgy mondjam, kiemelt módon rendezni kívánjuk. Kérem is előre majd akkori támogatását.”

A kérdezőnek azóta sem volt módja támogatni e tárgyban a belügyminisztert, mert az idegenrendészeti törvénytervezet nincs sehol. A külhoni (erdélyi) magyarok kálváriája viszont folytatódik. A Belügyminisztérium minden egyedi ügyben, ha ellenzéki képviselő fordul hozzájuk, puszta félreértésre hivatkozik, s azonnal elintézi a tartózkodási engedélyt, de az ügyek száma nem fogy. Legutóbb például tudomásunkra jutott egy fiatal erdélyi asszony esete, aki időközben házasságot kötött egy magyar állampolgárral, ám a Külföldieket Ellenőrző Hivatal (KEOKH) tartózkodási engedélye lejártával hazatanácsolta őt Romániába.

411 vagy 359 vagy 117 erdélyi

1992. március 31. után jó néhány (egyesek szerint száznál több, mások szerint 56, megint mások szerint mindössze tíz-egynéhány) a MÁV budapesti igazgatóságának kötelékében dolgozó erdélyivel is tudatták: menjenek haza!

Az erdélyiek foglalkoztatásának jelentős hagyománya van a MÁV-nál. A hőskorban, mikor a Ceausescu Romániájából menekülők még illegálisan, vagyis jogi keretek nélkül tartózkodtak Magyarországon, a MÁV sokuknak munkát, sőt munkásszállást is adott, s azóta is szívélyesen bánt az Erdélyből érkezőkkel. Biztosan voltak ennek a segítőkészségnek érzelmi összetevői is, hiszen Trianon után sok vasutas vándorolt be a maradék anyaországba az elcsatolt területekről, ragaszkodva a magyar állami alkalmazás jogfolytonosságához. De alighanem az sem elhanyagolható körülmény, hogy a MÁV fizikai munkakörökben igen keveset fizetett, s állandó munkaerőhiánnyal viaskodott. Amikor pl. 1985-ben a kormány előkészítette a szigorított javítónevelő munka dicsőséges jogintézményét a „közveszélyes munkakerülők” megjavítására (nevezhetjük egyszerűen kényszermunkának is), az egyik vállalat, melynek a foglalkoztatásba ily módon bevont munkaerőt felajánlották, a MÁV volt. Az Erdélyből érkezők mindenesetre kívánatosabb munkavállalóknak bizonyultak a MÁV számára, mint a bírósági úton beutalt hazaiak, mert míg az Igazságügyi Minisztériummal (már az 1986-ossal) kötött szerződés elenyészett, az erdélyiek foglalkoztatására a MÁV csoportos keretengedélyt szerzett be, vagyis kontingenst biztosított magának. A foglalkoztatásért felelő kormányszervek ellenállásának leszerelése érdekében szakmásított is néhány betanított munkakört. (Betanított munkakörben ugyanis igen hamar megjelent a munkanélküliség.) Biztosan nem járt rosszul, hiszen tapasztalhatta azt, amit a migrációs szakemberek mondanak: a gazdasági menekültek jó munkaerők. Általában egészséges, fiatal, dinamikus, törekvő emberek, akik nem követelőznek, hanem hajtanak, akár jóval kevesebb pénzért is, mint amennyiért a hazaiak hajlandók.

1990-ben a budapesti MÁV-igazgatóság 980 külföldinek, vagyis erdélyinek kért munkavállalási engedélyt, 1991 áprilisában 411-nek, októberben 359-nek, s most, 1992. április elején 74-nek. Az igazgatóság munkaügyi osztálya szerint a legutóbbi ideig a keret azért csökkent, mert a foglalkoztatottak státusa rendeződött; állampolgárok lettek, vagy letelepedési engedélyt kaptak, s nem kellett már nekik munkavállalási engedély. Most azonban más a helyzet. A MÁV nem képes fenntartani tovább birodalmát, melyet sokáig oly eredményesen sáncolt körül. Néhány éven belül hétezer fővel csökkentenie kell foglalkoztatottainak számát, s legalább háromezer embert kell elbocsátania. (Négyezertől nyugdíjba vonulással, önkéntes távozással remélnek szabadulni.) Küszöbön áll a birodalom kettéválasztása is, a pályafenntartás, az infrastruktúra leválik a vasútvállalatról. A leépítést a külföldiekkel kezdik. Az építési főnökségnél és a járműjavítónál, amelyeknek le kell válniuk, már egyáltalán nem is kértek munkavállalási engedélyeket.

Következetes kormánypolitika

„Menjenek haza!” – mondták a munkaügyi központban annak a fiatal erdélyi házaspárnak, akik az építési főnökség kötelékében dolgoztak, és a MÁV munkásszállóján laknak, s állampolgársági kérvényük hónapok óta benn van. Közbenjárásunkra, mint annyian mások, ők is kaptak kivételes engedélyt, s hozzá leplezetlen szóbeli kiegészítést az eljáró kormányhivatalnokok egyikétől. Akinek „magas” pártfogója akad, vagyis a kormány ellenőrzésére hivatott ellenzéki képviselő érdeklődik utána, az marad, annál érvényesül az a „megnyugtató, kiemelt bánásmód”, amelyet a belügyminiszter november 28-án a parlament nyilvánossága előtt ígért. Akinek nincs ilyen szerencséje, az mehet isten hírével.

Epilógus

A MÁV-nál működő szakszervezetek közül az egyik az erdélyiek elbocsátása ellen tiltakozik, a másik meg azért, mert egyáltalában alkalmaznak még külföldit…

• Belföld