A „lebegtetett” igazgatók közül Rózsa Gyulát, az Iparművészeti Múzeum főigazgatóját kérdeztük: ő mit tud az ügyről:
– A miniszter bekérette magához a tárcához tartozó országos múzeumok főigazgatói közül azokat, akik még távolabb vannak a nyugdíjkorhatártól, és szóban, valamint ott helyben egy névre szóló levélben felajánlotta, hogy az eddigi, meghatározatlan időre szóló főigazgatói megbízásokat közös megegyezéssel változtassuk meghatározott ideig szóló kinevezésekké. Ez valamikor április elején volt, április 21-ig kért rá választ, hogy elfogadjuk-e ezt a formát vagy nem. Mindezt felajánlotta az akkor készülő közszolgálati törvényre hivatkozva. Ha 21-ig igenlő választ kap, akkor a főigazgatókat átsorolják a szakképzettségüknek megfelelő kulcsszámba, és megbízást kapnak a további igazgatásra egy bizonyos időre, amíg a pályázatot le nem bonyolítják. Ez április 30-án meg is történt. Sok választásunk egyébként nem volt. A miniszter a főigazgatókat besorolta főmunkatársi stallumba, és megbízta meghatározatlan időre, visszavonásig, a pályázat lebonyolításáig, a főigazgatói teendők további ellátásával. Ez május elsejétől érvényes.
A gond az, hogy mi nem nagyon ismerjük a részleteket, és még nagyobb baj az, hogy nem ismerjük a határidőket sem, csak körülbelüli választ kaptam a miniszternél. Holott ez egyfelől egzisztenciálisan sem mindegy – ezt kár volna tagadni: Másfelől, ami ennél sokkal lényegesebb, hogy miután itt többé-kevésbé jól működő intézmények kerültek bizonytalan helyzetbe, ez nem tesz jót a munkának. Magyarul, akár jó a pályázati rendszer, akár nem jó, akár igazságos lesz, akár nem, ez most ettől függetlenül borzasztóan fontos volna, hogy tudja a szakmai közvélemény a pályázat pontos feltételeit.
Beszélő: Az új rendszer bevezetését a minisztérium azzal indokolta, hogy az intézményi belterjességet szeretnék felszámolni, tehát ők abban bíznak, hogy van Magyarországon egy olyan szakértői réteg, akik eddig bizonyos okokból nem tudtak vezetői állásokhoz jutni, és most a pályázatokkal egyenlő esélyt biztosítva mindenkinek, ezeket az embereket is tudjuk mozgósítani.
– Nincs alapom kétségbe vonni.
Beszélő: Valóban létezik ilyen réteg Magyarországon?
– Én olyan szakembergárdáról, amelyik vezetésre alkalmas is, kompetens is, és már régen szeretne is vezető lenni, csak nem hagyják, ilyenről én nem tudok, de ettől még lehet. Lehet, hogy a minisztérium ezt jobban tudja.
Beszélő: És a belterjesség, hogy belső szavazások útján lehetett dönteni…
– Én nem tudok olyan országos múzeumi főigazgatót, akit belső szavazások útján neveztek volna ki, még olyat se, ahol szavazásra egyáltalán sor került volna, nemhogy az lett volna a perdöntő.
Beszélő: A minisztériumban is említették az Iparművészeti Főiskolán történteket…
– Az egy egészen más ügy, és nagyon remélem, hogy semmilyen formában nem lesz analóg a múzeumok főigazgatói ügyének a megoldása az Iparművészeti Főiskoláéval, amit hadd ne kommentáljak. De egy szempontból azért mégis. Az Iparművészeti Főiskola mint minden egyetemi rangú magyar intézmény, rendelkezik autonómiával. Az egyetemeken valóban választják a rektort vagy a dékánt, de ez a múzeumokra egyáltalán nem volt soha érvényes. A múzeumok sosem voltak ilyen demokratikus intézmények, és bármilyen csúnyán hangzik ez, nem is volna jó.
Beszélő: A pályázatok alapelvei között első helyen a szakmai rátermettség szerepel…
– Ezt örömmel hallom.
Beszélő: …a nyelvtudás, a nemzetközi és hazai elismertség, tudományos publikációk.
– Ezzel elvileg, akinek valami kis szakmai tisztessége van, megint csak egyet kell hogy értsen. Nem is megy egyéb módon. Csak majd a gyakorlat mutatja meg, hogy akik mindezekkel az erényekkel rendelkeznek, az a szakmai réteg-e, amit valamiféle szakmai farkasvakság miatt eddig nem vettünk észre, de létezett, és amelyik most elő fog kerülni. Ez majd kiderül a pályázatnál.
Beszélő: Nyitott a pályázat, az eddigi igazgatók számára is adott a lehetőség, Ön indul?
– Én úgy érzem, hogy eddig végzett munkám alapján nem kell nekem innen feltétlenül elmennem, magától értetődő, hogy amennyiben valóban lehetővé teszik, hogy pályázzak, akkor pályázok, függetlenül attól, hogy milyen sansszal indulok, mert egész egyszerűen úgy érzem, hogy ennyivel tartozom önmagámnak is, és azt hiszem, az intézménynek is. De említettem, most nem ez a legfontosabb. A jelenlegi kormány fölállása óta a legkülönbözőbb híresztelések kapnak szárnyra a vezetők megtartásáról, illetve menesztéséről. Ez az állapot a maga szelíd bizonytalanságával már elég régen tart. Mindenképpen az volna az üdvös, hogyha ez most már lezárulna, különös tekintettel arra, hogy amikor minket behívtak, akkor egy pillanatra sem tették számunkra kétségessé, hogy ez a minisztériumnak valami miatt sürgős és fontos, hiszen nem várták meg vele a közszolgálati törvényt sem. Ha ez eddig sürgős volt, akkor most már komolyan végig kellene vinni, hogy az intézmények ne destabilizálódjanak.
- Belföld [6]