Kulin és az intimbetét
Jean Paul, a jeles német romantikus szüleménye, Maria Wuz, a vidám kicsi iskolamester saját maga írta meg azokat a könyveket, amelyeket nem volt pénze megvásárolni. A „térről és időről” szóló traktátus így nála „a hajótérről meg arról az időről szólt, amit az asszonyoknál mensesnek neveznek”. Látjuk tehát, mi mindenről juthat az ember eszébe a menstruáció.
Intim cenzútra
Kulin iskolamester Hankiss Elemér érettségijén kifejtette, hogy a drága autók, a különféle fogkrémek és intimbetétek reklámozása a televízióban nemcsak minden funkciót nélkülöz, de egyenesen politikai meggondolatlanság irritálni és bőszíteni ilyesmivel a népet. Figyelemre méltó elképzelés! Jó tudni, hogy újra olyan emberek ülnek a parlamentben, akik tudják, mit kíván a nép. Mondhatnám: rajta tartják kezüket a nép ütőerén. Az is nagyszerű, hogy újfent az általános irigységet teszik társadalomszervező elvvé. Legutóbb bizonyos Marx nevű teoretikus fejtegetéseit olvashattuk erről a nyerskommunizmus ügyében. Az pedig különös megelégedést okoz, hogy kormánypártunk mindenben a nép ingerlékenységét tartja szem előtt (lásd benzináremelés, képviselői fizetések). Lehet, hogy egy kicsit hosszúra nyújtják az előjátékot, de annál nagyobb lészen majd a meg- és kielégülés!
Arra persze gondolni sem merünk, hogy a – természetesen csak a nép érdekében gyakorolt – cenzúra bevezetésén törik a fejüket az urak. Legfeljebb bizonyos nemzeti hagyományokat újítanak fel. Kulinnak, az egykori szerkesztőnek és recenzensnek bizonyára nem kerülte el a figyelmét Fejes János füzetecskéje (Über Rezensenten) 1809-ből. A szerző itt nem kevesebbet állít, mint hogy „a cenzorok és könyvbírálók kollégák”, s az állami cenzúra mellett a nyomtatványok előzetes tartalmi-tudományos bírálatára tesz javaslatot. Igaz, Fejes a „tót nyelv és nép avatott védelmezője is volt”, de azt is tudjuk, hogy Kármán József A nemzet csinosodásában egyetértőleg idézi báró Sonnenfelsnek 1760 körül megfogalmazott elvét az ún. minőségi cenzúráról: a cenzúra „kizárja mindazokat, melyek tévelygő, botránkoztató és veszedelmes gondolatokat terjesztenek”. Valami ilyesmi lebeghet Kulin iskolamester szeme előtt. Csak el ne árulja Andrásfalvy Bertalannak, hogy Sonnenfels a felvilágosult II. József főcenzora volt. Kapna is a fejére, hogy ilyen féktelen liberálisokkal került ismeretségbe.
A „hószám megrekedése”
Könnyű elképzelni, amint a parlament havi ülésein vitatják a kérdést: való-e a magyar népnek, s nem ellenkezik-e nemzeti karakterünkkel az intimbetét. Lesznek, akik a Szent Tamás által is tisztelt Arisztotelészre hivatkoznak: a menstruáló nő képe a tükörben véressé válik. Nem várható-e, hogy a televízió képernyőjével is ugyanez történik? Az állandó takarítás pedig elvonja a háziasszonyok figyelmét a családi kötelességektől. Mások átlátnának a burkolt SZDSZ-propagandán: nem. véletlenül hasonlít ám a szabaddemokrata-embléma a Libresse-reklámra! Mi több, a sok-sok betét propagálása a nemzethalált mozdítja elő: lányaink, asszonyaink szüljenek inkább, s ne vérezgessenek. Nem tekinthető-e gyilkosságnak a menstruáció? Hiszen tudjuk: a „hószám megrekedése” a viselőseknek és szoptatósoknak „semmi bántódásokra nincsen, minthogy akkor a megbővült vér más haszonra fordíttatik a természetben”.
Ez az idézet már e heti szerzőnk (1649–1716) 1690-ben megjelent művéből származik. Szövegünk írója, akinek orvosi tevékenysége mellett főleg latin–magyar szótára nevezetes, azonban nem valószínű, hogy átmenne Kulin iskolamester szigorú cenzúráján: szemelvényünkben pl. számos szájöblítőt ajánl, annak ellenére, hogy tudja: sokan nem tudják megfizetni patikaszereit. A különb s különb mósusszal és ámbrával csak irritálja magyar népet.
A száj büdösségéről
„A száj büdössége nehezebb másnak, mint magának, akin vagyon. Nem is minden olyan, mint ama római nagy embernek, Duillusnak a felesége, mert midőn e nagy ember vötte volna eszébe, hogy irtóznak a több nagy rendek mellette ülni a tanácsban, mondja otthon a feleségének, miért nem mondotta volna meg eddig, hogy az ő szája büdös. Imez azt feleli, hogy ő azt elméjére sem vötte volna, mivel azt gondolta, hogy minden férfiúnak olyannak kell lenni a szájának.
Ez sokféle októl megesik, néha csak a fogok között maradt eledelnek is megveszésétől, néha a szájrothadás, mely miatt a belek doha felhat a szájra, néha egyéb belső veszettségtől.
Ez szerént hát az orvoslásban illik e nyavajának okára vigyázni, s azt elhárítani, ha kitanulhatni. Tartsa tisztán az ilyen ember száját, fogait mindennapi sós vízzel vagy ecetes vízzel vagy spiritus vitriolival [szulfátok alkoholos oldatával] savanyított vízzel. Ha rossz a fog és ürege vagyon, vonják ki onnan, mert semmi hasznot ott nem tészen. Ha a gyomortól vagyon, éljen illendő purgációval, aloéból készített pilulákkal, melyek mind a belső rothadási gyógyítják, mind jó illatot szereznek a szájnak. Angelica gyökeret gyakran rágjon, cubebét [fái bodzát], ánizst, fahéjat. Reggel-reggel egynéhány mástixot [masztixfa gyantáját] nyeljen, ez igen hasznos. Vagyon egy likátriomnak neme, melynek neve a patikában Tryphera magna; abból mindennap vehet be kétszer egy-egy mogyorónyit, jó szagot, ízt és színt szerez embernek, minden orvosságok felett. Akitől kitelik, mosuz és ámbrával készített jószagú rotulák pogácskák szüntelen legyenek nála, melyekből egyet-egyet vegyen a szájába. Akinek egyéb nincsen, csak a citrom héja is jó, violagyökér, örménygyökér, ha rágja gyakorta. Jó egy-egy csepp fahéjolajat egy kalán vagy rózsavízben azon végre béinnya. Mikor ételét végzi, hogy a gyomor száját beszorítsa, sült birsalmát vagy köretevélyt egyék.”
???
Kapcsolódó cikkek
- Ki beszél? [6]