(Vitányi Iván), Kőszeg Ferenc

Nyomtatóbarát változat

A csúsztatás se legyen politikai kategória


Többszörösen csúsztat Kőszeg Ferenc a Beszélő legutóbbi számában. A hála nem politikai kategória című cikkében ugyanis hálátlansággal vádolja a Szocialista Pártot, mivel a köztársasági elnök elleni MDF-indítvány szavazásakor több képviselő semmiféle gombot nem nyomott meg.

Ez két okból is csúsztatás, egy harmadikból pedig politikai oktalanság (ami sajnos úgy látszik, szerepel a kategóriák között).

Az első csúsztatás. Teljességgel hamis az a beállítás, hogy akár a szocialista képviselőknek, akár bárki másnak hálából kellene Göncz Árpád mellett szavazni. Nem. A Szocialista Párt két okból áll mindenképpen mellette. Egyrészt mert a köztársasági elnök (közjogi és etikai értelemben vett) méltóságát a magyar demokrácia egyik legfőbb biztosítékának tartjuk. Másrészt mert ő maga személyében teljességgel megfelel ennek a méltóságnak. Ezért hálásak vagyunk neki. De hogy azért legyünk hálásak – és e hálából kifolyólag szavazzunk mellette –, mert (mint Kőszeg írja) ő „volt az egyetlen, aki a magyar parlamentben védelmébe merte venni az ’56-os forradalom kommunista hagyományait”, vagy mert a Zétényi–Takács-törvényt alkotmánybíróság elé utalva „elejét vette egy esetleges kommunistaellenes hecckampánynak”? Tisztázzuk a politikai fogalmakat. Olyan tettek ezek, amikért tiszteljük Göncz Árpádot, de iszonyatos szűklátókörűség lenne, ha ezt úgy tennénk, ahogyan Kőszeg kívánja tőlünk. Az ő szavaiból ugyanis valami olyan következik, hogy a köztársasági elnök ezekkel az állásfoglalásaival valamiféle paternalista módon kegyet gyakorolt velünk, és azt most viszonoznunk kell. Ezt így nem fogadhatjuk cl. Amikor a köztársasági elnök múltunk értékei között a kommunista értékeket is védelmébe vette, vagy amikor a hibák és bűnök teljes feltárásán túl a kommunistaellenes hecckampány ellen fordult, nem bennünket, mai szocialistákat-szociáldemokratákat védett, hanem olyan igazságokat mondott ki, amelyek megfelelnek az alkotmány szellemének és a történelmi igazságtétel igazi követelményeinek. Nem a mostani Szocialista Pártnak tett szívességet, hanem a demokrácia és az igazságosság elveit érvényesítette. Ha nincs így, felejtsük el. Ha így van, akkor sem hála illeti elsősorban, hanem elismerés és együttműködés, amennyiben pedig mégis hála, az SZDSZ (sőt az MDF) részéről nem kevesebb, mint az MSZP oldaláról.

A másik csúsztatás, hogy a szavazás konkrét eredményéből Kőszeg olyan túlságosan messzemenő következtetést vont le, hogy az MSZP ezzel Kónyát támogatta. Kétségtelen, hogy a szavazás pillanatában a szocialista képviselők egy csoportjában zavar keletkezett. Volt korábban ugyanis egy olyan álláspont, hogy egyáltalán ne szavazzunk, sőt vonuljunk ki. Adminisztrációs hiba folytán némelyek nem jutottak idejében tudomására annak, hogy a frakció végül másként határozott: egyöntetűen nemmel szavaz. A képviselőház elnöke a vita után hirtelen rendelte el a szavazást, mire felocsúdtak, sokan lekéstek. Ez természetesen hiba, ezt elismerjük, sajnáljuk. De ebből nem méltányos azonnal azt a következtetést levonni, hogy a Szocialista Párt egy része suba alatt a köztársasági elnök ellen fordult. Ha egy vidéken vagy külföldön élő újságíró írná ezt, még hagyján – a fejünket vernénk a falba, hogy ilyen ügyetlenek voltunk. De Kőszeg Ferencnek – ott ülvén a parlamentben, 5 méterre a szocialista képviselőktől – módja lett volna bennünket megkérdezni, mint több frakciótársa megtette, és választ kapott. Annál is inkább meg kellett volna ezt tennie, mert maga is hivatkozik rá, hogy a frakcióvezető által az egész frakció képviseletében előadott álláspont semmiben sem – határozottságában sem – különbözik a többi ellenzéki pártétól.

Miért nem kérdezte meg tehát? Nem tudok mást feltételezni, mint hogy akkor nem írhatta volna meg ezt a cikket. És ez az, amit politikai oktalanságnak nevezek. Kőszeg Ferenc ne látná, hogy ilyen kiélezett helyzetben, amikor ekkora a tét, oktalanság részkérdések miatt éket verni azok közé, akik a fő kérdésben egyetértenek. A fő kérdés most a köztársasági elnöki méltóság és ezáltal az alkotmányos demokrácia védelme, most nem annak van itt az ideje, hogy arról vitatkozzunk, melyikünk az első védelmező. Vagy még mindig úgy látja, hogy ha egy becsületes liberális ezekben a kérdésekben egy táborba kerül a szocialistákkal, azért jobb, ha befogja az orrát, mert mégiscsak büdösnek tartja őket? Nem volna már jobb abbahagyni a vádaskodást? Amit egyébként éppen a szóban forgó ügy kapcsán az egész parlamentnek és az egész politikai életnek is ajánlunk.

Vitányi Iván

Egy frakcióból néhányan nincsenek ott egy jelentős szavazáson, mert más fontos dolguk akadt, elfeledkeztek róla, avagy urambocsá’, elaludtak… előfordul. De harminckettőből – tizenketten? Ez sok. Néhányan rossz gombot nyomtak vagy nem szavaztak, mert megzavarodtak, mert megváltozott a megállapodás… ez is előfordul. De húszból nyolcan? Ez megint sok.

Ami a hálát illeti, abban Vitányinak persze igaza van. De nem erről írtam. Hanem arról, hogy lehet-e biztosan számítani egy frakcióra, egy pártra, amelynek tagjai különféle s alig összeegyeztethető politikai eszmények követői. Egy pártra, amely egyszerre akar baloldali összefogást, ellenzéki koalíciót és egyenlő távolságot az ellenzéktől meg a kormánypártoktól. Egy pártra, amely hadakozik Boross és Kónya törvénysértései ellen, de támogatja Nagy Sándoréit. A hála nem politikai kategória.

De a kiszámíthatóság az!

Kőszeg Ferenc

• Visszabeszélő