(Laki Mihály), Kőszeg Ferenc

Nyomtatóbarát változat

Kedves Feri!

December 14-i szerkesztői üzenetetekben azzal a nem mellbeverően új okfejtéssel zártátok az SZDSZ jövőjéről szóló „Vannak-e kiutak”-vitát, hogy „egyszer pontot kell tennünk a vita végére, hiszen minden véleményellentmondást vált ki”. Másként: a lap nevének némiképpen ellentmondva, ez ügyben korlátoztátok hasábjaitokon a szólás szabadságát. A keretek tehát adottak, ezért mint a lap olvasója, tudatom veletek az 1992. március 7-i számmal kapcsolatos – hangsúlyozom, tisztán műfaji, ízlésbeli – hiányérzeteimet.

A szám megjelenése előtti héten az Alkotmánybíróság jogellenesnek ítélte a Zétényi–Takács-törvényt. A „Hét üzenetei” rovatban alpári, magyar fórumos élcelődést olvashatunk Gálszécsy volt elhárítófőnök külleméről, a vízi erőműről, a demokrácia állásáról és más fontos dolgokról, de egy sort sem a jogállam megmentésére tett köztársasági elnöki felkérésről és az alkotmánybírák pozitív válaszáról. Ott van viszont a belső vezércikk, melyben nemcsak Zétényiről, de Palotásról, sőt a jog és az igazságérzet birkózásáról is szó esett.

Nem olvashattunk azonban a (nem is távoli) múltról. Sehol egy retro, egy visszaemlékezés arról, hogy miként jött létre a Szabad Demokraták Szövetségének talán legszégyenletesebb (és politikailag igencsak deficites) döntése, a tartózkodás a Zétényi–Takács-javaslat parlamenti szavazásakor. Pedig talán nemcsak én szeretném megtudni, mely jogászok és miért gondolták „nem aggályosnak” az immár alkotmányellenes törvényt, miféle egységfrontos politikai kalkulációk bírtak rá többeket arra, hogy ne mondjanak nemet Iustitia magyarhoni helytartóinak e lomtárba küldött ötletére. És itt lett volna az alkalom, hogy megtudjuk, a kevesek miért mondtak nemet mégis, és azt is jó lenne megérteni, hogy a frakciódöntés ellenére miért szavaztak az MDF-fel mások. (Nem leküzdhetetlen akadály, hogy egyesek közülük azóta más padsorokban, de továbbra is SZDSZ-tagként harcolnak a demokráciáért.)

Egy izgalmas esettanulmányt hiányolok, talán egy körkérdést, de nincs ellenemre egy okos elemzés sem. No persze tudom én, hogy más a kíváncsiság, az ízlés, és más a politika. Az ekként múltba tekintő könnyen beleütközhet az említett vita végére tett pontba. A markáns pártálláspont tompulásának, az SZDSZ szürkülésének leírása esetleg nem kívánt asszociációkat, mi több, gondolatmeneteket gerjeszthet az SZDSZ jövőjéről. (Már ha van neki.)

Ölel

Laki Mihály



Kedves Mihály!

December 14-i üzenetünkben természetesen csak az elnökválasztás kérdése körül kialakult vitát zártuk le, és nem „korlátoztuk a szólás szabadságát” az SZDSZ jövőjéről szóló írások vonatkozásában sem. Örömmel közölnénk például a Te véleményedet múltunk és jövőnk általad is feltett fontos kérdéseiről. Bár a párt-intern ügyek további rágicsálását szívesen bízzuk más liberális lapokra.

Az Alkotmánybíróság határozatát egyébként, mint tudod, kedden, 3-án hirdették ki, nálunk kedden este van a lapzárta. (A lap szombati keltezéssel, de csütörtökön jelenik meg.) A Zétényi–Takács-törvénnyel több ízben is foglalkoztunk. (Eörsi János: A győztesek törvénye, 1991. november 16.; Aggastyántörvény és jogállamiság, 1992. január 11.) A magam részéről különben korántsem tartom megalapozatlannak Zétényi Zsolt és Kutrucz Katalin kérdését, vajon nem minősíti-e az Alkotmánybíróság határozata legalább a jövőre nézve alkotmányellenesnek a háborús bűncselekmények elévülhetetlenségét.

Ölel:

Kőszeg Ferenc

• Visszabeszélő