(Révész Miklós), Kőszeg Ferenc

Nyomtatóbarát változat

Tisztelt Kőszeg Ferenc!

Tisztelettel tájékoztatom Önt arról, hogy 1994. január 31-én, hétfőn reggel 8.00 órakor, a Legfelsőbb Bíróság épülete előtt

ÉHSÉGSZTRÁJKOT KEZDEK.

Tiltakozásomat mindaddig kívánom folytatni, ameddig az ellenem 1982-ben hozott ítéletet – miszerint kémkedés és közokirat-hamisítás vádjában bűnös vagyok – a bíróság meg nem semmisíti.

1993 nyarán levelet írtam Göncz Árpád köztársasági elnök, Antall József miniszterelnök és Balsai István igazságügy-miniszter uraknak. A válaszukban mindhárman biztosítottak arról, hogy Magyarországon a bíróságok függetlenek, még a legfőbb közjogi méltóságok sem gyakorolhatnak rájuk pressziót. A demokrácia szabályait figyelembe véve ezt az érvelést elfogadtam. Az Igazságügyi Minisztériumból kapott válasz azonban egy tanácsot is tartalmazott: beadványban kérjem a Legfelsőbb Bíróság elnökét, hogy ügyemben soron kívüli eljárást rendeljen el. E javaslatot megfogadván 1993. augusztus 24-én levelet írtam az Elnök Úrnak, kérve tőle a soron kívüli eljárás lefolytatását. Az azóta eltelt öt hónap alatt még csak válaszra sem méltatott… Úgy érzem, nem maradt más választásom, mint az éhségsztrájk. Nem csupán önmagamért, a saját becsületem helyreállításáért, az én kárpótlásomért teszem, de meggyőződésem: nem vagyok egyedül. Mindazon sorstársaim érdekében is választottam a tiltakozásnak e formáját, akik hozzám hasonló helyzetben vannak, akikbe nemcsak az elmúlt rendszer kiszolgálói rúgtak, de a mostani „demokrácia” is kitaszítja, elárulja őket. (…)

Kérem Önt, Önöket: ha céljaimmal egyetértenek, támogassák tiltakozásomat mind erkölcsileg, mind politikailag, és segítsenek nekem abban, hogy akcióm a lehető legszélesebb nyilvánosságot kaphassa meg.

Még valami: az SZDSZ alapító tagja voltam. Szeretném azt is közölni, hogy ma már nem tartozom a szabad demokratákhoz, mert igen sok és lényeges kérdésben másképp gondolkodom, mint ők.

Ócsa, 1994. január 11.

Révész Miklós

Buzdítás és intelem

Az 1963 előtti politikai ítéletek semmisségét még a pártállam parlamentje mondta ki, sommásan. Az 1963 utáni, emberi jogokat sértő, politikai ítéletek semmisségéről csak két évvel később hozott törvényt a parlament. (Lásd Beszélő, 1992. február 6.) Néhány mondata törvényjavaslat vitájában elmondott parlamenti felszólalásomból: „…a kémkedés tényállásának alapos megváltozása elegendő indok arra, hogy a törvény helyt adjon a korábbi ítéletek felülvizsgálatának. A kémkedésért elítéltek többségéről az derülne ki, hogy nem voltak kémek. Emlékezzünk csak! Kémkedésért ítélték el azokat a hazatérő disszidenseket, akik kérdezőbiztosként részt vettek a Szabad Európa Rádió közvélemény-kutatásában.”

Módosító indítványomban nem automatikus ítéletmegsemmisítést, hanem azt javasoltam, hogy tegye lehetővé a törvény az 1963 és 1989 közötti kémkedési, államtitok-sértési és hasonló ügyekben a perújrafelvételt. Balsai István, az igazságtétel nagy barátja azonban úgy vélte, a kémkedés „mai felfogásunk szerint sem minősül semmissé nyilvánítható bűncselekménynek”. A miniszter láthatólag ezúttal sem törte magát, hogy megértse az eléje kerülő módosító indítványt.

Idézett felszólalásomban a most éhségsztrájkolni szándékozó Révész Miklós ügyére céloztam. A szamizdat-Beszélő egyik szerkesztőjeként akkoriban jogsértésekről gyűjtöttem adatokat. Számosan kerestek fel ismeretlenül is; az egyikük Révész Miklós volt.

A történet szenvedő hőse 1981-ben, huszonhat éves korában egy rossz házasság elől is menekülve nem tért haza bécsi útjáról. Az osztrák hatóságoktól havi 200 schilling segélyt kapott. Újsághirdetésre jelentkezett az Intora Marktforschung nevű piac- és közvélemény-kutató cégnél. Arra kapott megbízást, hogy (a Magyar Rádiónál is szokásos módon) egy kérdőív segítségével végezzen felmérést a Szabad Európa Rádió hallgatottságáról. A megszólított magyar turisták azonban elzárkóztak a válaszadástól, így Révész kénytelen volt „hasból” kitölteni a kérdőíveket, hogy az értük járó 180 schillinget megkapja.

Néhány hónapnyi egyre reménytelenebb kínlódás után hazatért, abban a hiszemben, hogy „disszidálása” csak szabálysértés, nem bűncselekmény. Kihallgatásakor elmesélte kérdőíves kalandját. 1982. szeptember 6-án kémkedés alapos gyanúja miatt letartóztatták; menet közben még a közokirat-hamisítás vádját is a nyakába varrták.

A katonai bíróság zárt tárgyaláson két év nyolc hónapra ítélte. Büntetéséből két év múltán szabadult.

1987-től kapcsolatot keresett a demokratikus ellenzékkel és a Bulányi György-féle katolikus bázisközösséggel. 1989 tavaszán kezdeményezésére alakult meg az SZDSZ ócsai szervezete.

1992-ben, miután három évig hiába várt ügye törvényi rendezésére, a Fővárosi Bíróságtól ítélete megsemmisítését kérte. Keresetét a bíróság elutasította, hiszen már hatályba lépett a fentebb idézett 1992. évi XI. törvény, s az kémkedési ügyekre nem vonatkozott. A Fővárosi Bíróság azonban 1992. szeptember 10-én kelt válaszában nemcsak arról tájékoztatta Révész Miklóst, hogy a döntés ellen panasszal fordulhat a Legfelsőbb Bírósághoz, hanem arról is, hogy 1989-ben a legfőbb bírói fórum már megsemmisítette egy az övéhez hasonló ügyben a pártállami ítéletet. Ezúttal azonban a Legfelsőbb Bíróság elnöke nem talált alapot törvényességi óvás emelésére.

Révész Miklós ekkor az SZDSZ Jogvédő Hálózatától kért jogi segítséget. Dr. Somogyi János a legfőbb ügyészhez fordult törvényességi óvás iránti kérelemmel – arra hivatkozva, hogy az ítélet az 1982-es jogszabályok értelmében is törvénysértő volt. Időközben a törvényességi óvás intézménye megszűnt, ezért a legfőbb ügyész az anyagot 1993 januárjában a Fővárosi Bírósághoz továbbította a felülvizsgálati eljárás lefolytatására. 1993 nyarán Révész – mint felhívásában írja – a Legfelsőbb Bíróság elnökéhez fordult; innen idén január 11-ig nem kapott választ.

Révész Miklós közben újból megnősült, négy kiskorú gyermeket nevel. Ha ítéletét megsemmisítik, a 731 nap szabadságvesztésért 275 000 forint értékű kárpótlási jegy illeti meg.

Az esetleíráshoz személyes kommentárként hozzáfűzném: az életét meg az egészségét az ember ne kockáztassa – nemhogy 275 000 forintért, de talán még az igazáért se. De ha már az éhségsztrájk kemény eszközét veszi igénybe, azért nem éhségsztrájkolhat, hogy a bíróság számára megfelelő ítéletet hozzon. Követelni csak azt szabad, hogy a bíróság folytassa le a felülvizsgálati eljárást – ítélkezésében a bíróságnak szuverénnek kell maradnia.

Végezetül: sajnálom, hogy Révész Miklós már nem szabad demokrata. Meggyőződésem, hogy mindaz, ami egykor a demokratikus ellenzékhez és az SZDSZ-hez kötötte, máig sem veszett ki ebből a pártból.

Kőszeg Ferenc

• Visszabeszélő