[Kisbali László]

Nyomtatóbarát változat

Árny és árnyalat

Az nagy társadalmi átalakulások nem elhanyagolható kérdése, hogy résztvevőik képesek-e megbirkózni azokkal a szándékolatlan következményekkel, melyekkel a változások járnak. Fel tudják-e dolgozni azokat a sokszor zavaros jelenségeket, amelyek a „fényes” napokat követik? Március 15-re emlékezve is érdemes figyelni a „másnapi” eseményekre. A közölt visszaemlékezésben leírtak ugyan már jórészt 1848 áprilisában történtek, de az események ábrázolása helytálló, amint a történtek is a forradalmi ifjak helytállását mutatják. S talán érzékeltetik azt is, hogy a történések árnyaltabb – s egyben az árnyoldalakat is láttató – bemutatása jottányit sem árthat a nemzeti panteon igazi nagyjainak.

Szerzőnk (1818–1896) francia eredetű családból származik, Lippán született. Apja itt volt tekintélyes orvos, de korán meghalt. Fia szűkös viszonyok között él, míg neveltetését a „nemes vármegye” el nem vállalta. A nagyváradi jogakadémián tanul, majd Vukovics Sebő gyakornoka lesz. A negyvenes évek elején kezd aktívan politizálni, verseket és elbeszéléseket írni. Lelkes híve a szabadelvű ellenzéknek. 1842-ben Pestre kerül, ügyvédi vizsgát tesz, de főként politizál és ír. Iparlovag című vígjátéka nevezetes; ötfelvonásos színművéről, A zsarnok és fiáról pedig ő maga írja, hogy „nagyhangú és kardos” darab volt, „a pajtások derekasan kitettek magokért, minden hazafias tételt roppantul megéljeneztek”. Szerzőnk ’44-től a pozsonyi országgyűlési ifjak egyik hangadó alakja.

Költő a Belügyminisztériumban

Az irodalomtörténet főként 1847-ben megjelent Kedélyrajzolat című novellafüzérét tartja számon. Az első irodalmi sztrájknak is résztvevője. Pákh Alberttel, Tompa Mihállyal s természetesen Petőfivel alakítják meg 1846-ban a Tízek Társaságát. Az éppen konzervatív színekben fellépő kritikust, Zerffi Gusztávot egy sajtópolémia keretében „szakálla kitépésével” fenyegeti meg, s párbajra hívja. Jókai szerint ugyanis szerzőnk „kuruc gyerek volt”. Bécsben vállalt hivatalt, de szerencséjére még idejében hazatér, s tevékeny résztvevője a forradalomnak. 1848 júniusában a Belügyminisztériumba megy dolgozni. „Ha itt a hivatalnokok radicalok – írja a Marczius Tizenötödike című lap –, mindenki biztos lehet, hogy például a vélemények szabadsága ellen titkos utakon merénylet nem fog elkövettetni.” Bár ilyen biztos lehetne a mi kis „radical” lapunk is, hogy a belügybe költöző költők csakis és kizárólag a vélemény és sajtó szabadságát szolgálják!

Másnap

„Másnap csupa pörge kalapokat, lengő nagy tollakkal, viseltünk. Öreg és ifjú egyaránt mellén viselte a nemzetiszín rózsát. Megalakult a forradalmi bizottság. (…) Naponkint tartattak népgyűlések a Múzeum téren; akkor még ott díszkertnek nyoma sem volt, hanem homokbuckák díszelegtek. A népgyűlések rendes szónokai: Jókai Mór, Petőfi Sándor, Vasvári Pál, Rottenbiller Lipót, Bulyovszky Gyula, Irányi Dániel, Irinyi József és csekély magam. Mindenfelé csapatok alakultak; Kemnitzer Károly vezetése alatt a fekete sereg; csupa úrfiakból állt. Mindenik megállta a helyét később is, de fájdalom, nem egy irányban. (…) Keletkezett egy halálfő csapat; Fekete Antal szervezett izraelita csapatot. Egyik a másikát felváltva vonultak ide s tova az utcákon, s gyakoroltak az Új téren, József téren s más nyílt helyiségeken. Fegyverzetök nagyon eltérő volt; ki karddal, ki puskával, más meg pisztollyal volt ellátva. Szolgálatot azonban mégis tettek: rendet tartottak a népgyűléseken, s éjjel-nappal őrjáratokat végeztek.

Nem tudom, hol vette magát, de úgy nőtt és szaporodott naponkint ezen csapatok és seregek száma, mint meleg eső után a gomba. Megmozdultak azok is, kik a zavarosban szerettek volna vadászni. Egyszerre csak olvassuk nagy falragaszokon: Kenyeret a népnek! s népgyűlésre hívja össze a polgártársakat. Homályos életű emberek léptek a szószékre, s egyik holmi osztozkodási elveket kezd hirdetni a mindég növekvő tömegnek; felváltja másik a zajos tetszések közt lelépőt, s javaslatba hozza, hogy meg kell tagadni a házbérfizetést. Indokait a már tengerré nőtt sokaság viharos tetszéssel fogadta. (…)

Ekkor Nyáry Pál mint vikllág jelent meg a népgyűlésen. A lépcső kőpárkányzatára állt, s dörgő hangon figyelmeztette a népet, hogy e bujtogatók a szabadság eszméjének megbuktatására vannak összevásárolva, s ha a nép rajok hallgat, magát szerencsétlenségbe dönti, a várost megrontja, s a szolgaság láncait kovácsolja. Szabadság a rend és a tulajdon szentsége. És tovább úgy beszélt, mintha háta mögött egy hadsereg volna; bátor és elhatározott és föllépése nem tévesztette el hatását. Ez órától fogva Pesten Nyáry Pál volt a helyzet ura. (…)

Késő este aztán fölmentem a Városházához, hogy elmondjam, mit tudok.

– Jöjj hozzám teázni – szólt Nyáry –, mondj el mindent körülményesen. Amint a megyeház felé mentünk, több csoporttal találkoztunk, egyik izgatottabb volt, mint a másik.

– Végre is igaz lesz – mond Nyáry fejcsóválva. – Mi?

– Azt a hírt súgták be nekem ma, hogy az éjszaka meg akarják támadni a zsidókat. Nem fekszünk le, öcsém.

– Nem bánom, kialudtam magam a hajón.

Schedelné igen jó estelivel várt, s mi derekasan hozzáláttunk. Hárman voltunk csak, s igen kedélyesen elbeszélgettünk. Egyszer csak berohan Nyáry írnoka, s hírül hozza, hogy roppant néptömeg van a barátok terén, s a barátok kapuját akarják betörni.

– Miért a barátok kapuját?

– Hogy a harangokat félreverjék.

Nyáry fölkerekedett, s a hely színére mentünk. Csakugyan erősen döngették a kaput.

Nyáry mint valami oroszlán, utat tört a kapuig, s hátát a kapunak fektetve, kezét parancsolólag felemelte: Méltó lett volna lefesteni; ott állt az a Herkules rettenthetetlen kifejezéssel, s amint a lámpa fényét rávetette, szemeiből lehetett kiolvasni felháborodását. Végigzúgott a tömegen e név: Nyáry, s a lárma morajjá vált, mígnem kis idő múlva egész csend lőn. Ekkor elkezdett beszélni. Én sohase hallottam olyat; szólt az értelemhez, a szívhez, a szenvedélyekhez; egyik mondatában sujtott, a másikban békített.

– Ti szabad emberek vagytok, kik a szolgaságért küzdtök. Menjetek nyugalomra, aludjátok ki e veszedelmes mámort, s holnap ébredjetek, mint méltó harcosai a szabadságnak. E szép napok fényes lapjaira ne mázoljatok szennyet, mert a nemzet megátkozna érte – s így tovább.

Sikerült neki a tömeget eloszlatni. Mentünk aztán a Király utcába. Itt javában zúzták az ablakokat, döngették a kapukat, s fenyegető kiáltásokkal rémítgették a családokat. Ahol csak nagyobb volt a csoportosulás s legfenyegetőbb a helyzet, Nyáry mindenütt ott termett; tekintélyes megjelenése, határozott és meggyőző beszéde eloszlatta a tömegeket, mint eloszlatja a szélfuvallat a füstöt.”

???

• Ki beszél?