[Kisbali László]

Nyomtatóbarát változat

I love Csúcs!

Hát én mégis ideírom! Vasárnap este megtudtam: gonosz emberek átfirkálják a házfalra írt I LOVE CSÚCS feliratot (mint egykor Lenin nevét). Velem azonban nem lehet kibabrálni; én már a szívembe véstem ezeket az igaz magyar kebelből felszakadt szavakat: I LOVE CSÚCS. Mert nem lehet nem szeretni ezt az embert, aki A Hétben rezzenéstelen arccal nézett magyarok milliói szemébe, és vallott az őt és családját ért rettenetes gyötrelmekről. Hogy „űzött vadként” kell élniük, mióta a nemzetáruló rádiósok „akcióznak”. (Még szerencse, hogy csak százötvenen férnek el az irodájában!) Van úgy, hogy szól a csengő, és utána nem történik semmi. Szörnyű! Csak úgy folyt a szó e zaklatott, ám szilárd lélekből: szeme se rebbent a „tévékamerák kereszttüzében”, pedig a háttérben ott pattogtak a „magánvideók” lövedékei.

Gyönyörű volt! Horváth Balázs is megirigyelhette volna, aki a taxissztrájk idején megelégedett olyan sztereotípiákkal, mint a síró szülő nők, a haldokló betegek. Mi ez az agg szülő felgyújtott házával kombinált csengőFRÁSZhoz képest! Gyermekeimnek lefekvéskor e történetet meséltem el. Hangos sírásban törtek ki, amikor ahhoz a részhez értünk, hogy a „gyomorzsák” Bölcs István rabszíjra fűzi a Csúcs-csemetéket, s fogai közt jatagánnal sziszegi: hitetlen gyaur, elviszem a biciklidet is! Egész éjjel zokogtam, ezt már nem lehet ép ésszel elviselni.

Nem is csodálom, hogy Csúcs úr sincs mindig a helyzet magaslatán. Ahol a törökök üldözik a magyarokat, ahol bárki nemzetáruló lehet, anélkül hogy letenné az ehhez szükséges magyarságvizsgát, nos, ott valóban nehéz élni. De az Isten szerelmére, azért még nem kell mindjárt a kivándorlásra gondolni.

Teljes körű elnöki jogkörrel felruházott alelnök urunk! Ne tegye ezt, ne hagyja cserben népét, tágabb családját és az ő rádióját! Mi lesz velünk, ki véd meg bennünket a „kilengéssugallatoktól”? Igaz, jó Mikes Kelemenünk szerint Drinápolyban nem üldözték magyarságukért a magyarokat. Valóban. De nem szabad feledni: „Minden tetszik bujdosónak / Hazáján kívül soványnak.” Meg aztán hogyan viselné az olyan szemrehányásokat, mint amilyet rejtvényszövegünk költője (1817–1868) tett: „Mert akit szeretünk, míg ajka mosolyog: / Búbánatában is legyünk osztályosok!” Olvassa el végig a verset, és maradjon, alelnök úr! Akár még azt is megígérem, hogy a továbbiakban kerülni fogom a „jelzős szerkezetű minősítések” adóhatósági engedély nélkül alkalmazását, és piros sprével írom fel az égbe: I LOVE CSÚCS!

Ui.: Ha mégis kivándorolna, és netán Izlandra kívánna menni, jó volna, ha ezt előre jelezné. Mert akkor értesíteném néhány ismerősömet, hogy akkor ők oda ne…

Szívet cseréljen az, aki hazát cserél!



„Ki messze, messze vagy, kinek hajója már
A zúgó tengeren remélve, küzdve jár,
Vagy a boldog világ előtt horgonyt vetett:
Egy-két szót, jó barát, hadd szóljak még veled!

Nem is érlek be tán, mint madárt a haraszt,
Amelyet a szellő azon fáról szakaszt,
Hol vesztett fészke állt, kisded családja benn,
S a távozó után lebbenti csendesen.

Lelked mit érzett, hogy elhagyád e hont,
Midőn úgy hagytad el, hogy sose lásd viszont?
Nem állított meg a határnál valami…?
Honszeretet, ha azt ki tudnók mondani!

Égnek fejed felett nagy fényes csillagok,
A gazdag föld ezer virágtól mosolyog:
Ah, de azok neked mind ösmeretlenek!
S nem ezek közt valál futkározó gyerek.

Mert a boldogságra kevés csak a jelen,
A múlton épül az s az emlékezeten;
Örömeinkre színt s derűt titkon az ad,
Mint a gyök adja a virág színét, szagát.

… 


S te mit mivelsz? Mi sors kiséri életed?
Megadta a remény, mivel kecsegtetett?
Ha hallanád szavam, tudom mit éreznél:
Szívet cseréljen az, aki hazát cserél!

Hol annyiszor vigan barátkozál velünk:
A kerti hárs alatt úgy el-emlegetünk!
És a szokott helyen szemünk gyakran keres,
De széked örökre üres maradt, üres!

…

Pedig te élsz. Élj is barátom, boldogan!
Erős légy, ha mégis, a bánat megrohan;
mert hosszú hervadás emészti azt a fát,
Melyet nagy korában tesznek más földbe át.

S midőn hazánk felé a vándormadarak
Hazádnak partiról majd visszaszállanak,
Küldj tőlük, amit mi neked nem küldhetünk,
Reményt, enyhületet s örömtavaszt nekünk.”

???

• Ki beszél?