Skip to main content

A hétköznapok

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Nagy emberek neglizsében

Bármily kicsiny országban élünk is, többségünk gyermekkorában nem találkozhatott személyesen politikusokkal. Első élményeink mese- és tankönyvekből valók: az igazságos Mátyás, a csavaros eszű kancellár, a francia király, Lenin kopott felöltőjében, a jóságos Ho apó. Aztán iskolába kerülvén megtanítottak bennünket sok hasznos dologra. Így volt ez a gyakorlati órákon is. Megtudtuk, hogy a smirgli dörzspapír, a reszelő ráspoly, a téglarongy felmosóruha, a ganédomb komposzttelep. Eleinte idegenkedve fogadtuk ezeket az új kifejezéseket. Miképp meghökkenést keltettek bennünk a felnőtt családtagok sörmámorban fogant tiszteletlen megjegyzései is, amikor máj. 1-jén a tv képernyőjén feltűnt a dísztribün. Hát nemcsak a gonosz Dzsafar gonosz? Megpróbáltunk a frissen szerzett tudás birtokában ellenkezni: jó, jó, nem szeplőtelen, de akkor sem trágya, legfeljebb komposzt. Válaszul ömlöttek a történetek eltusolt gázolásról, csokiba mártogatott színésznőről, körvadászatról. És ekkortól számunkra is visszavonhatatlanul emberré lettek a politikusok.

Később már valósággal lubickoltunk a deheroizálásban és a státusférfiak esendőségének zaftos ecsetelésében. Kedvencünk lett Szekfű Száműzött Rákóczija és France Jeanne D’Arcja.

Persze a közélet szereplője, attól, hogy hús-vér emberként jelenik meg, még nem feltétlenül veszíti el a nimbuszát. Sőt. Rejtvényszövegünk múlt század végi pohos szerzője is szeretettel mutatta be vénségére vendéghajat „növesztett” képviselő- és írótársa emberi gyengéit. S a tisztelők továbbra is úgy érezték, hogy ott van a helye a pókhálós nemzeti panteonban.

A rendszerváltás pártjai mellett működő PR-menedzserek korán megérezték a papucsos-pongyolás ábrázolásban rejlő lehetőségeket. Emlékezzünk Antall pizsamás interjújára.

Úgy tűnik, a szocialista politikusok is bíznak az emberközeli ábrázolás varázsában. A Népszabadság nyáron kolumnát áldozott a frizurájáért aggódó, egykor magyar irodalomból doktorált munkaügyi miniszter asszonyra. A múlt heti 168 Óra címlapján Baja Ferenc és Jánosi György pedig a közösen bérelt mátyásföldi legénylakás fürdőszobatitkaiba is beavatja az intimitásra vágyó olvasót. Borotválkoznak: Jánosi géppel, Baja pengével! Mégis egy pártban, egy fürdőszobában. A belső oldalakon Juszt László riportjából megtudhatjuk, hogy a vekkerük kukorékol, Baja ügyetlen a kávéfőzésben, Jánosi láncdohányos, de mindketten kimossák maguk után a kádat. Ezt Anika állítja, aki nyugdíjas pártalkalmazottként társadalmi munkában takarít a fiúk után, akik annyira elfoglaltak, hogy nem is esznek. Köznapi emberek. A reggeli riport után az alelnök kicsit tán még héderezik, de a miniszter rögvest munkába siet. A hangulatos cikkből kifelejtett 11 milliót érő alumínium vázas A-6-os Audival.

A nimbuszvesztés itt valóban kizárt.

Nemcsak a rejtvényszöveg szereplőjére, de szerzőjére is kíváncsiak vagyunk.

F. Frigyes Mester

A hétköznapok


„Ha valamikor örült az életnek, bizonnyal most volt arra a legtöbb oka. Szabadságát senki se korlátozta, pénze volt bőven, de használta is. Csak egy oláh bojár tudja úgy szórni a pénzt. Egy delegáció alkalmából bécsi kiadásairól vezetett jegyzékből látjuk, hogy közel hetven forint esik egy napra, s ennek nagy része borravaló, hordárnak, kocsisnak, szolgának és mindenkinek, aki neki valamely szolgálatot tett, habár a legapróbbat. Ha csak arra a kérdésre felelt is, hogy: merre van a Kolowrat-Ring? S kisebb borravalót egy forintnál nem ösmert. Azért aztán nem is szerettek vele egy vendéglőbe szállni delegátustársai, mert mindjárt megmételyezte a szolgaszemélyzetet a nagy borravalóival. (…)

Most többet forog emberek közt, mint bármikor. Nyáron bejár a Svábhegyről, és a Petánovicsban ebédelget, hol mindig kialakul körüle egy kis víg kompánia, amelyben jól érzi magát. Ha a hegyen marad, odahív magának vendégeket, s folyik a nagy tarokkozás és falusias borozgatás a Pestre néző verandán. A játékban rendszeresen ő veszít, mert ugrál és rosszul játszik. Emiatt aztán szidja a partnereket a játék végén. »Tolvajok, mindenből kifosztottatok, most már legalább egyétek meg a vacsorámat is.« Partnerei közül Nedeczkyvel szeret legjobban évelődni. Mindjárt »Gonosz Pista« a neve, ha kontrázza, másnak csak annyit mond, hogy »Dagadj meg«. A borocskát, mióta vénebb lett (ő is meg a bor is), sűrűn kóstolgatja társaságban vagy vacsora közben, a konyakot pedig még a bornál is jobban szereti, de a dohányzásra nem bírta rászoktatni a rossz társaság, ahelyett egy kis burnótot szippant apjától rámaradt szelencéjéből. Kedves, bizalmas vendégeit a szent János áldásának kiürítése után, kampós botját véve, rendszerint a kapuig kíséri, tréfásan búcsúzva: »Kíméljétek meg máskor a házamat!« (…)

Özvegy öreg Apafi Mihály fejedelemről jegyzi fel költőnk a szenilitásnak azt a fajtáját, melyben az embernek a melle kívánja az asszonyt. Gyakori betegség ez az aggastyánoknál. Hajdan morbus Transsilvaniensis, erdélyi betegségnek is nevezték. Benne volt Bethlen Gábor is. A gyöngébbik nemnél sem szokatlan. Prielle Kornélia rá a legutolsó példa. (…)

Amilyen mesterien leírta Apafi Mihálynál ezeket az érdekes szimptómákat, éppen olyan mértékben és sorrendben kezdtek azok őrajta mutatkozni.

Nem lévén már többé ambíciói sem a politikában, sem az irodalomban, vágyai ilyen irányban kezdtek elkalandozni. Leginkább színésznők kötötték le figyelmét, kiket este játszani látott, s kik hódolattal közeledtek a nagy íróhoz, annak protekciójától fényes előmenetelt remélvén.”

???































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon